A-
Viktor Pelevin: Empire ,V’ – Elbeszélés a valódi felsőbbrendű emberről. Európa Kiadó, Budapest, 2008. Fordította: Goretity József. 500 p., 3000 Ft.
Egészen addig nem jutott eszembe, hogy az „empire” és „vampire” szavakkal játszó cím a kiemelt V betűvel a Generation P címére hajaz, amíg a száznyolcvanadik oldal környékén rá nem döbbentem, hogy Pelevin tulajdonképpen a Gen P folytatását írta meg. Persze nem szerepel a regényben sem Babilen Tatarszkij, sem Maljuta, de még Che Guevara sem, ám Istár, a kaldeusok és világméretű szemfényvesztés igen. Meg egy rakat vámpír.
Pelevin vonzódása a félig ember, félig állat alakváltoztatókhoz nem új keletű – A fordultfarkas-kérdés a középső földrajzi övezetben című novellájában, A rovarok életében, illetve a leginkább sikerült A Metamor Szent Könyvében is vérfarkasok, beszélő bogarak és róka-metamorok voltak a főszereplői. Ezúttal is emberi életenergiával táplálkozó alakváltó lényekről, óriásdenevérré változó vámpírokról olvashatunk a főhős, Második Rama elbeszélésében.
Roman Storkin már az első fejezetben vérszopóvá válik, miután elődje, Brahma szájából az ő fejébe mászik át a vámpírt vámpírrá tevő nyelv, melynek segítségével bepillantást nyerhet az általa megharapott áldozatok emlékeibe és érzéseibe. A könyv első harmadában rendkívül lassan csordogál a cselekmény, szinte már unalmassá válnak Rama glamourról és diskurzusról, az emberi világot a pénz utáni hajsza keretei közé szorító módszerekről szóló, tanáraival, Baldrral és Jehovával folytatott párbeszédei. Az unalmat szinte csak fokozza az alig kidolgozott szerelmi szál is. Rama beleszeret a fiatal vámpírlányba, Hérába, találkozgatnak, megharapják egymást, néha még beszélgetnek is egy kicsit. Az összképet a vámpírok világának olyan kínos-komikus részletei is rontják, mint a vérből készült „halálcukorka”, melyet elszopogatva a vámpír emberfeletti erőre tesz szert, vagy a paródiába illő verekedés egy összefirkált guminővel. Ez eddig – gondoltam – elég vérszegény egy vámpírregényhez.
Aztán Rama denevérré változik és beleveti magát a sötétségbe. A vámpírvilág kaotikus és kínos részletezése hirtelen a Pelevintől megszokott szürreális atmoszférává áll össze, és innentől a regény működni kezd. Rama megtudja, hogy a vámpírok tenyésztették ki az emberi fajt a célból, hogy életenergiájukat megcsapolva táplálékhoz jussanak. Találkozik a Gen P-ben már megismert kaldeusokkal, akik a glamour és a diskurzus segítségével az emberi értelmet a pénz bűvöletében tartják, hogy elrejtsék uraik, a vámpírok birodalmának létezését a megtévesztett emberiség elől. Az emberi életenergia-sűrítmény, a bablosz ivása közben átél egy kisebbfajta megvilágosodást, sőt, egy Moszkva alatti sziklaüregben találkozik a világunkat létrehozó bukott és száműzött istennővel, Istarral is. Mindig azt gondoltam, hogy Pelevin nem igazán ért regényeinek hatásos befejezéséhez; sem a Számok, sem pedig A Metamor Szent Könyve utolsó fejezetét nem találtam eléggé kidolgozottnak. Az Empire ,V’ azonban nemcsak váratlan fordulatot, de olyan sodró lendületet is tartogat a végére, mely elfeledteti velünk a nehezen átszenvedett első száznyolcvan oldalt is.
A párbeszédekben Pelevin ismét visszatér kedvenc vesszőparipájához, a buddhista filozófiához, és az Ozirisz nevű vámpír szájába adja a buddhizmus üresség-tanát. A szerző fogyasztói társadalomról alkotott, mellbevágóan pontos helyzetértékelése szorosan kapcsolódik a Generation P-ből már megismert Che Guevara-monológhoz, így, bár önmagukban is érthetők, a két regény fogyasztása együtt ajánlott. És hogy miért csak A mínusz? Az eddiginél több és céltalanabb vulgarizmust, valamint az eddiginél kevesebb, a Pelevinre egyébként annyira jellemző, jellegzetesen orosz hangulati elem használatát róhatjuk fel ennek a többszöri elolvasásra is erősen ajánlott műnek. [ötvöspéter]
