Ottlik Géza: Rádió. Előadások, tanulmányok, emlékezések
szerk.: Hafner Zoltán és Salamon István, Magvető, Budapest, 2009, 328 old., 2990 Ft
Ottlik a honi prózairodalom Elvis Presley-jébe öltözött Tupac Shakurja, aki lenyomja Michael Jacksont is. Ottlik halála után a kéziratokat és különböző szövegeket rendszerezik, kötetbe szerkesztik, egyre több olvasnivaló kerül ki.
Ottlik annyira kedvencem, hogy fiatalon (Florescu kartárssal) dolgozatban értelmeztük, majd az egyetemen rájöttem, hogy nélküle tényleg nincs honi magyar irodalom, és ha valamit át kell vinni, akár a szerelmet, hisz az, egy lehetséges apokalipszis lerombolt világán, akkor az Iskola a határon a zsákomban lenne (Jó, a Bevezetés mellett).
Ha valaki nem olvasott Ottlikot soha, az ugorjon az utolsó bekezdésre, mert neki aztán tényleg nagyon nehéz lesz megmagyarázni, miért olvassa el ezt a közepes előadás- és tanulmánygyűjteményt.
„Semmiképpen sem adnám ki se a Magyar Szemlében, se a Napkeletben megjelent cikkemet most, és remélem, hogy a halálom után sem fogják kiadni. Különösen a Magyar Szemle-beli nagyképű, fölényeskedő - sajnos, jól megírva. Sajnos, mert emiatt esetleg előszedik, és valamikor még azt is közlik, de hát nem tudok védekezni. Most legalább itt elmondom, hogy tiltakozom ellene" - írja Ottlik a könyvben, mert nem akarta, hogy megjelenjenek a rádióban elmondott szövegei, de Hafner Zoltán és Salamon István szerkesztők viszont kiásták ezeket, és Rádió címmel kiadták. Régi vita ez, hogy ha a szerző azt akarta, hogy ne, akkor miért igen, de hát Ottlik olyan státuszban van, hogy nagyon sokan várnak tőle újabb mondatokat és gondolatokat. Ikonikus alak, halála után is várják tőle az újabb szövegeket.
A kötet egyébként szépen passzol az Ottlik-díszdobozhoz, de sajnos csak külsejében. Ezek a szövegek nem különösebben izgalmas olvasmányok, bár láthatóan a híres írót foglalkoztatták a rádiózás elméleti és gyakorlati nézőpontjai, elsősorban mint a kultúrát terjsztő ideális technikai vívmányként. Ma mondjuk kevés magyar író ír így az internetről, a twitterről vagy a blogokról, mintha kiszakadtak volna a technikai környezetükből, illetve ma már ez ennyire természetes lenne.
Szellemi gravitáció
A kötet rögtön feltálalja az Ottlik által kutatott kérdést, A rádiójáték műfajproblémáiról: a rádióban elsősorban a lehetőségeket látta az író, aki szerint a rádió nem akar mindenkihez egyszerre szólni, de ennek ellenére nem lehet se túl alacsony, se túl magas a minősége. Egyébként a rádió beindulásának tizedik évfordulóján azt írta, hogy "a zene legyen igényes és korszerű, a hírszolgálat értesült és tárgyilagos, a magazinanyag változatos s az irodalmi rovat színvonalas".
Ennyi, de hozzáteszi a legofontosabbat: "A rádiónak, amely születése pillanatától kezdve annyira a kultúra szolgálatára látszott eleve elrendeltnek, a rádiónak is magyar feladatot kell teljesítenie." A magyar tervet Ottlik az intellektualitásban és egy műhelyszerű munkában látta: "Az üres irredentánál többre van szükség, árut adjunk, magyarságunk tartalmát és velejét, kultúránkat. Ezt a szellemi gravitációt sugározza a rádió."
Kedvet kapni
A rádióban az irodalom központi szerepet kapott, többek között Ottlik munkájával, aki elindította Huszonöt év magyar irodalma című előadássorozatát, amelyben először Magyarország, majd a magyarság irodalomhoz való viszonyát elemzi. Az 1946-47-ben elmondott rádióelőadásaiból néhány megjelent más Ottlik-kötetben, de jelentős részükkel itt találkozhatunk először. Ottliknak saját, izgalmas irodalomképe volt: „Azokról a művekről akarok beszélni itt, melyekben a valóság a maga könyörtelen hitelességében jelenik meg, s egyben mégis izgalmasan, varázslatosan, vonzón. E kettős természeténél fogva azt érjük el vele, hogy kedvet kapunk az élethez." Ottlik szerint nincs magyar író, aki ennek megfelelne, pedig kiemeli Kemény, Jókait, Mikszáthot és Móriczot, valamint József Attilát és Vas Istvánt, akik a líraközpontú irodalmunkban a valóságot a legnagyobb feszültséggel képesek ábrázolni. Vagy nagyon fáj a valóság nekünk, vagy semmibe vesszük, mondja Ottlik összegzésképpen.
Rövid ajánló Ottlikot nem olvasó felebarátaimnak, ahogy ígértem: Egy híres író válogatott írásai a rádióról, igaz mennyire izgalmasan hangzik? A híres író írásaiban az irodalomról beszél, illetve arról, hogy szerinte milyennek kellene lennie a jó rádiónak, a kultúraközvetítésnek, a regénynek, kiket jó olvasni és miért. Gondolná, hogy ez izgalmas lehet? Hát, mindenképpen.
