Christopher Moore: Te szent kék!
Agave Könyvek, 2013, 352 oldal, 3280 HUF
A
Amennyire tudjuk, Vincent Van Gogh 1890-ben mellkason lőtte magát egy pisztollyal, majd hazagyalogolt a lakásba, amit bérelt. Bizarr módja az öngyilkosságnak. És milyen nagyszerű felütése egy whodunit történetnek! Ez nekem sosem jutott volna eszembe, viszont Christopher Moore-nak nagyon is eszébe jutott, és valószínűleg ezért van az, hogy ő író, én meg nem. De még mielőtt bárki elkönyvelné a Te szent kék!-et egy történelmi kriminek (erre persze csak akkor van esély, ha az illető még nem találkozott Moore korábbi műveivel – plusz talán a cím sem egészen egy hardboiled noirt sejtet), gyorsan helyesbítek: ez fantasy, szerelmi történet, vígjáték, krimi, buddy book (buddy film után szabadon), és szerelmi vallomás az impresszionista festészetnek és a XIX. századi Franciaországnak, egyben. Ha mindenképpen szűkebb műfaji iránymutató kell, tessék: történelmi komédia. Bár ez, ahogy a fentiekből sejthető, nem fedi kellően az igazságot.
Moore-nak két írói arca van: az egyiket a magyar olvasók a Biff evangéliumából, Jézus életének szenzációsan vicces, ugyanakkor a téma iránt tiszteletteljes reprezentálásából ismerhetik, a másikat pedig az olyan teljesen abszurd, és mindenféle politikai és vallási inkorrektséggel zsúfolt, szimpatikusan over-the-top esztelenségekből, mint A leghülyébb angyal. A Te szent kék! az előbbiek sorába tartozik.
Van Gogh halála után egyik barátja, a pék és festő Lucien Lessard (a könyv kevés fiktív szereplőinek egyike), újra találkozik eltűntnek hitt szerelmével és múzsájával, Juliette-tel. Boldogságára azonban hamarosan árnyékot vet a párizsi művészeket a múltban és a jelenben is bizarr módon behálózni látszó, furcsa, púpos, kicsi és barna emberke, és a szent kék szín, ami ott van mindenhol, és ami valamiféle természetellenes erővel bír. Lucien egy barátja, Henri de Toulouse-Lautrec segítségével nyomába ered a rejtélynek a briliáns festőktől, évezredes titkoktól, temérdek mennyiségű alkoholtól és kábítószertől, tüzes kurváktól nyögő Párizsban.
Moore döbbenetes mennyiségű időt tölthetett a XIX. századvégi Franciaország tanulmányozásával. Könyve roskadozik a valós karakterektől és eseményektől, történetszövése olyan mesteri, elegáns és természetes, hogy a fantasy-elemek hiányában képtelenség megmondani, mi az ő agyszüleménye, és mit vett a művészeti- és történelemkönyvekből: a valóság (ami, tudjuk jól, épp elég röhejes és abszurd tud lenni) és a fikció gyönyörűen simul egymásba. A szerző vonzódása a korszaknak a Manet nevével fémjelzett posztimpresszionizmusához egyértelmű (sok más művész mellett egyébként Manet is szereplője a regénynek), tudásánál pedig csak az lehengerlőbb, ahogy azt az olvasónak frappánsan, lendületesen, szenvedélyesen, viccesen átadja. Rá jellemző módon, nem fél viccet csinálni rajongásának tárgyaiból sem (Toulouse-Lautrec, aki bohém természetével, hedonista életvitelével és abszurditásával tökéletes párja a csillogó szemű, romantikus főhősnek, különösen sok poén céltáblája), de akárcsak az említett Biff evangéliuma esetében, ezen a téren a jó ízlés határain belül marad.
A Te szent kék! elegáns és explicit, bámulatosan kifinomult és leplezetlenül profán egyszerre, felváltva nevettet pofára esésekkel, kétértelmű dialógusokkal, művészhumorral és sovinizmussal (bocs, hölgyek, de a XIX. században vagyunk, messze a feminista mozgalmaktól – ugyanakkor Moore nem titkolja, hogy akkor és most és mindig a kezetekben van a tökünk, sőt). És mindezek ellenére a könyv olyan szabadon és bátran veszik el a korban, annak szellemiségében és művészetében (egy-két karakteren keresztül még festészetkritikai megjegyzéseket kapunk), a halhatatlan ellenség, a kék szín és a múzsa rejtélyében, hogy hajlamos vagy elfeledkezni róla, komédiát olvasol – amíg egy párbeszéd eszedbe nem juttatja, és hirtelen úgy röhögsz, hogy kiesel a székből (a furán-harsányan nevetők számára egészen kínos lehet Moore-t buszon vagy villamoson fogyasztani).
Apropó, múzsa: a regény tematikai-stilisztikai komplexitásának egyik kiemelkedő eleme az ihlető (isten)nő mítoszának zökkenőmentes, sőt, bravúros belesimítása a sztoriba, illetve, maguknak a konkrét, halhatatlan karaktereknek az elhelyezése a valós történelmi eseményekben. Ha tudni akarod, miért jár olyan sokszor együtt a zsenialitás és az őrület, a művészet és a depresszió vagy a halál, akkor a Te szent kék! a te könyved. Továbbá, ha nevetni akarsz, ha meglepődni, ha tanulni, ha elámulni; ha katarzist akarsz és szenvedélyt és kalandot és szerelmet és őrületet és rejtélyt; és a szobádba a világot, a mindörökkét, az életet és mindent, ami számít, a Te szent kék! akkor is a te könyved.
