Neil Gaiman: Szerencsére a tej, fordította: Pék Zoltán
Agave, 2014, 128 oldal, 2980 HUF
A-
Első mondat: "Narancslé maradt csak a hűtőben."
Apa csak a közértbe ment egy üveg tejért, hogy a gyerekeknek legyen mit önteniük a reggeli zabpehelyre. (Anya pár napos távolléte rögtön felborította a hétköznapi élet természetes rendjét – mert az anyák távolléte már csak ilyen). De mire visszajött, megjárta a múltat (jövőt?), utazott egy stegosaurus időgép-léggömbjében, találkozott űrdinoszaurusz-rendőrökkel, vámpírokkal, rózsaszín pónilovakkal, kalózokkal, földönkívüliekkel, és látta önmagát menekülni egy kitörő vulkán elől.
Kapcsolódó cikk:
Szerencsére a tej mindvégig a kezében maradt, így aztán megmenekült a gyerekek reggelije. Meg talán a világmindenség is, annak összes, virágcseréppel a fejükön táncoló, lila törpéjével együtt. Hogy mindezt ki hiszi el, az már más kérdés (mert még a gyerekei sem nagyon), de hát nem is ez a lényeg. A lényeg a mesélés ereje.
A Szerencsére a tej Neil Gaiman legutóbbi gyerekkönyve, amit az előszó szerint azért írt, mert lelkiismeret-furdalása volt egy húsz évvel korábbi műve, a The Day I Swapped My Dad For Two Goldfish miatt, abban ugyanis kissé felelőtlennek és használhatatlannak ábrázolta az apukákat. Cserébe ezúttal egy apa pusztán azért keveredik teljesen agyament kalandokba mindenfelé a térben és az időben, hogy mielőbb hazaérhessen a gyerekihez, akik várják a reggelijükhöz szükséges tejet.
Ez a triviálisnak tűnő tét már önmagában egy jó adag bájjal ruházza fel a történetet, amely történet persze csak ürügy az egymást eszement sebességgel követő, frappáns és vicces események forgatagához. Az elsősorban 8-12 éveseknek írt könyv folyamatosan bravúros kis ötletekkel bombázza az olvasókat, lényegében van benne minden olyan coolságból és geekségből, ami egy-két órán keresztül menthetetlenül elrabolja egy gyerek figyelmét – bár a hatása alól a felnőttek sem vonhatják ki magukat.
A Szerencsére a tejet nem lehet nem bárgyú vigyorral olvasni - ebben persze óriási szerepe van az illusztrátornak, a képregényrajzoló Skottie Youngnak. A könyv roskadozik a látványos, izgalmas képektől, minden oldalra jut belőlük legalább egy, de általában inkább több, és öröm rájuk nézni. Young egyébként is az amerikai képregényesek „bájfelelőse”, gyerekesen vad, szimpatikusan őrült, hihetetlenül kreatív és nem utolsósorban, rendkívül eleven képi világát nem lehet nem imádni. Ily módon inkább a fiatalabb korosztálynak szóló történetekhez, illetve a komédiákhoz passzol a stílusa, vagyis ebben a kis kötetben (ami mindkettő) a lehető legjobb helyen van.
A Szerencsére a tej egy felhőtlenül vidám, az olvasóját a médiumtól telhető legtöbb és legkülönfélébb ingerekkel és ötletekkel bombázó gyerekkönyv. Csak tartsák elzárva az apák elől, mert még lenyúlják maguknak.
