Biztos megvan az oka, hogy egy fehér, európai férfi a közel-keleti konfliktuszónákban érzi azt, hogy él. Jászberényi Sándor második novelláskötetének, A lélek legszebb éjszakájának főszereplője, Marosh Dániel pontosan ilyen: érzéketlen, tompa figurává vált, aki egy őszintébbnek és egyenesebbnek láttatott társadalomban szinte szellemként lézeng. Dániel haditudósítóként nemcsak oda megy, ahol zajlanak az események, hanem ott is ragad a mocskos szállodák, a házi készítésű alkoholok és az őszinte prostituáltak világában. Mintha Dante Poklát átrendezték volna, mások a bútorok, mások az akciók, csak a sötétség, a fullasztó meleg és az embertelenség ugyanaz.

Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája - Történet álmatlanságról és őrületről

Pesti Kalligram, 2016, 256 oldal, 2541 Ft

 

Három éve jelent meg Jászberényi első novelláskötete, Az ördög egy fekete kutya, ami azóta nagyot ment angol nyelvterületen, és most megjött a következő, amiben egytől egyig jól szerkesztett, ügyesen felépített, mindenféle üresjáratot vagy tétnélküliséget mellőző novellák kerültek, erős csattanókkal. A már-már zombivá kiégő Dániel a Közel-Keleten igyekszik keresni az élet bármilyen jellegű értelmét, és ha már önmagát nem is képes megmenteni, legalább elvezet egy sor olyan helyre, ahol nem jártunk, és ahol az élet még jelent valamit.

A lélek legszebb éjszakája első ránézésre novelláskötet, másodikra már inkább novellafüzér, szinte már regény, aminek alapproblémája, hogy a főszereplő kóros álmatlanságban szenved, képtelen aludni a piától, a drogoktól, az átélt eseményektől, valamint a lelkétől. Dánielről azt tudni, hogy elvált, kisfia volt feleségével él, ő meg kísérti a sorsot: ha nincs már mit veszíteni, akkor meg kell próbálni lemenni mindennek a legmélyére.

"Azért akartam elérni a gödör alját, mert nincs gyalázatosabb érzés annál, ha az ember ártatlan. Bűnös akartam lenni. Bűnösebb bárkinél, akiket ismerek, pláne azoknál, akiket ő ismer (a feleség - a szerk.). Nem tudom, mit vártam egy keresztény nőtől, meg egyáltalán a szerelemtől. Szerelmesnek lenni maga az abszolút kiszolgáltatottság, a keresztények meg amúgy is életveszélyesek: életveszélyes megbízni valakiben, aki abban hisz, hogy bármit is csinál, a végén meg lesz bocsátva neki. Akkor is életveszélyes, ha történetesen te is keresztény vagy, csak nem gyakorlod a vallásod" (153-154).

És a kötet tényleg a legmélyén kezdődik, csoda, hogy innen vissza lehet kapaszkodni: “Arról, hogy meghaltam, utólag értesítettek. Már egy órája ébren voltam, mikor bejött az orvos. Alacsony, körszakállas fazon, azt mondta, összeestem a hotel recepcióján, meg hogy szerencsém van, hogy időben kiért a mentő, mert a kocsiban élesztettek újra” (9). Marosh Dániel egyszerűen nem tudott elaludni, ez  nyilván szétbarmolja a szervezetet, de ami fontosabb, a férfi egy olyan átmeneti világban kezdett élni, amiben nincs álom és ébrenlét, csak egy köztes, víziókkal és rémképekkel teli állapot (“Olyan állapot, melyben a halál kellemes opció a jelenhez képest”), amiben a Xanax mellé bőven csúszik a viszkiből is.

Dániel álmatlanságának okát gyorsan megmagyarázza a kötet, de ennek részleteit soha nem ismerjük meg, hiába utal vissza többször is erre a traumára. Az elfojtás vagy kibeszéletlenség az egész kötet hangulatát meghatározza, minden ehhez képest értelmeződik: nincs otthon, nincs család, nincs haza, nincs már semmi.

„Nem tudok aludni.”

„Ezért nem szoktak kórházba kerülni az emberek.”

„Én három hónapja nem tudok aludni.”

„És három hónappal ezelőtt mért tudtál?”

„Más ember voltam.”

„És mi történt?”

„Elhagyott a feleségem és elment a gyerekkel.”

„Megcsalt?”

„Azt hiszem. Többek között.”

„És te mit tettél?”

„Nem tudom. Valószínűleg ezért nem tudok aludni.”

„Nem úgy értem. Amikor megtudtad, hogy megcsalt.”

„Visszajöttem Afrikába.”

„Miért nem lőtted agyon?” – kérdezte őszinte felhá-

borodással.

„Felénk ez nem szokás.”

„Ha agyonlőtted volna, legalább tudnál rendesen

aludni.” (15)

A kötet történetei egy macsó világban játszódnak, amit a fegyverek, a pofonok, a drog, a pia és az olcsó nők működtetnek, a főszereplőt mintha egy hardboiled krimi függő, sötét nyomozójából és a végtelen préri ellenszélben lovagoló magányos cowboyából gyúrták volna, hogy utána agyonüssék ópiummal és viszkivel. Ez persze nem lenne érdekes, ha Marosh érzelmeken túli karaktere nem ellenpontozná az előttünk minden szépségével és bűnével együtt megmutatkozó világot, amiben bár jó lenne, mégsem működnek már a hagyományos férfiszerepek. A világ és az elbeszélő végül teljesen elidegenedik egymástól. (Mindössze két novella játszódik Európában, az egyik Angliában, a másik egy vidéki magyar faluban. Ezek helyszíne nemcsak dramaturgiai szempontból fontos, hanem az ellentételezés miatt is: hogyan működnek a Közel-Keleten átélt törvények és erkölcsök a nyugati világban, hogyan lehet átmenteni az ottani idegenséget ittenibe?)

A lélek legszebb éjszakájában nem az elbeszélő karaktere a legérdekesebb, hiszen vele igazán nem történik semmi, ő csak egy kalauz abba a világba, amit szinte egyáltalán nem ismerünk. Jeruzsálem arab negyedében karácsonyozni különös élmény, főleg, ha a család katona apja az egyik bevetésről hozza az ajándékot a gyerekének. Kairóban összeverekedni a haveroddal a semmin, csak azért, mert itt még működik a macsómentalitás, ami azt is jelenti, hogy az elfojtások miatt szükség van a feszültség levezetésére, a fájdalmainkat le lehet verni a másikon. Irakban közelről megnézni az Iszlám Állam elleni harcot, belelátni a felfoghatatlan embertelenségbe, amit a vallás nevében indították, látni városokat és falvakat elpusztulni, miközben kívülálló haditudósítóként az elbeszélőnek mégis a vér és a brutalitás az érdeke, azért fizetnek sokat. Kurdisztánban szembesülni azzal, hogy az otthonról hozott szabályokat felülírja a háború tapasztalata, amikor elkapják az Iszlám Állam egyik katonáját, de a genfi konvencióra szarik mindenki („Ti, humanisták. Miattatok tart itt az egész világ” 90.).

Ahogy szarnak a nőkre is, akik a kötetben főleg prostituáltak, mert a kuplerájban egészen egyszerű szabályok uralkodnak, mégiscsak jó valamire a kapitalizmus, ha a szexet meg lehet vásárolni. Jászberényi viszont ezekben a kupleráj-sztorikban szedi darabokra elbeszélőjét a legjobban: a nők társadalmi helyzetét és lehetőségeit is feltérképezi, miközben a férfit érezzük ezekben a sztorikban a legmocskosabb áldozatnak (“Szeretem a kurvákat. Ellentétben a rendes nőkkel, nem hazudnak a szemembe, nem csalnak meg és nem árulnak el. És csak akkor rabolnak ki, amikor annyira részeg vagyok, hogy eszméletlenül fekszem, és végtelenített lemezen szól a fejemben a Heartbreak Hotel” (153)).

A kairói kupleráj-történetekben olyan nőket ismerni meg, akik bevándorlóként érkeznek meg, de mivel nincs munkájuk, ezért jobb híján kurválkodnak. Mondjuk amikor dugás közben a szomszéd szobában felsír a lányuk, vagy amikor ketten basszák a nőt, abból is csak az derül ki, milyen szánalmasan versengenek a tök részeg férfiak. A legsokkolóbb novella, A jó kuncsaft is ide tartozik: Dániel egy éjszakai bárban ismerkedik meg egy afrikai csajjal, isznak, tetszenek egymásnak, felmennek a lányhoz. Még szinte le sem vetkőztek, amikor a férfi szembesül vele, hogy a lánynak megcsonkították a csiklóját. Itt a szexualitás találkozik a kulturális hagyományokkal, mert a nő ettől még nő marad, viszont a férfi már csak a sérült áldozatot látja („Tudok szerelmes lenni” – mondta már felöltözve, lesütött szemmel. „Lehet, hogy nem tudok dolgokat, mint a nők a hazádban, de tudok szerelmes lenni.” (166)).

A kötet egyik legerősebb novellája, a címadó A lélek a legszebb éjszakája is egy kuplerájban játszódik, ahol egy 140 kilós madam maga mellé veszi az elbeszélőt, és ha már aludni nem tud, szexelnek, majd amatőr striciként besegít a házban. Itt magyarázzák el a kötetcímet is:

“A törzsében úgy hiszik, hogy bizonyos különleges éjszakákon, a rossz csillagok alatt, bizonyos különleges események hatására az embert elhagyja a lélek. Kiszáll a testből és vándorútra indul. A törzsében ezt a „lélek legszebb éjszakájának” nevezik. A lelket ilyenkor nem kötik a hús bűnei. A magára hagyott test azonban elárvul, várja a lélek visszatértét, ha pedig az nem jön vissza időben, meghal. Dzsojsz törzsében szokás volt biztatni az illetőt, akiből éppen kiszállt a lélek, hogy ne haljon meg. Ültek a kunyhók előtt és bizonyos különleges, csillagtalan estéken azt mondták egymásnak, minden egyes tagnak a törzsből, hogy ne haljon meg, amíg vissza nem jön a lelke” (180.).

A kötetben nincs rossz vagy unalmas novella, és novelláskötetnél ez nagyon ritka. Viszont van néhány egészen súlyos írás, például A kutya kölyke. A rendkívül sűrű novella a Halottak városában játszódik, az elbeszélő rácsúszik az ópiumra, mert azzal jópár órára képes kiütni magát, miközben belekavarodik az utcai bunyó végtelenül lecsupaszított, szabályoktól mentes ősi világába. Egy fiatal fiúnak illegális bokszmeccseket köt le Rámzi, aki ilyen értelemben egyszerre promóter és gazda, a kettőjük közti kapcsolatot az üzlet és a lojalitás jellemzi. A Kicsi Oroszlán becenéven verekedő srácnak sérülten kell megküzdenie a Palesztinnal, aki korábban véres-húsos péppé verte ellenfelét. Ebben az írásban már szinte elválaszthatatlan a valóság és a trip, talán ezért is látszik ennyire élesen a fiú hittel és becsülettel teli története.

Nagyszerű novelláskötet A lélek legszebb éjszakája, ami a maga hideg stílusával úgy szórakoztat, hogy közben rendszeresen a víz alá nyomja a fejed. Abból a szempontból is nagyszerű, hogy a világ nagy politikai történései a Közel-Keleten zajlanak, de viszonylag keveset tudunk az ottani életekről, pedig hitünk, reményünk vagy nyomorunk is jobban érthetővé válik.