A kisfiú ismét győz

B+

Mikó Csaba: Tükörváros titka, Móra Kiadó, 2008, 557 o., 2990 Ft

A Tükörváros titka első ránézésre olyan, mintha az Animus Kiadó legújabb, misztikus, izgalmas, elgondolkodtató ifjúsági kötetét vennénk a kezünkbe. Ezüstös, kidomborodó betűk, a címlapon egy kisfiú és egy ködbe burkolózó város képe – ezekről első pillanatban néhány, az Animusnál már bejáratott szerző jut az ember eszébe. Nem mondhatnánk, hogy ezzel a Tükörváros titka kilóg a sorból, hiszen a Móra Kiadó könyveinek borítói meglehetősen eklektikusak, mégis újdonságnak tűnik ez a dizájn – amelyre egyébként jól láthatóan felkerült a kiadó neve is. Azonban, ha szokatlan is, semmiképpen sem rossz gondolat, ugyanis Mikó Csaba könyve éppen azt a misztikus, néhol már-már horrorisztikus, letehetetlenül izgalmas, csavaros fantasyt rejti, amelyet elképzelünk a borító alapján. De ha már elkezdtük a külcsín elemzését, érdemes azzal a kérdéssel is foglalkozni, hogy vajon mennyire jó reklám egy gyerekkönyvnek az, hogy Árpa Attila fejéből pattant ki az ötlete. A szülő vajon azt a könyvet találja-e gyermeke számára legalkalmasabbnak, amelyre nagy (a szerzőével azonos méretű) betűkkel ráírták a kereskedelmi tévécsatornák kevéssé színvonalas show-műsorainak ötletgazdáját, akinek botrányairól rendszeresen tudósít a bulvár média. Tudjuk persze, hogy mindez csak elméleti kérdés: a Tükörváros titka a TV2 támogatásával készült, s a szponzor nevét fel kell tüntetni, az üzlet az üzlet. Ráadásul a történet animációs filmmé varázsolása továbbra is Árpa Attila tervei között szerepel, tehát a jó kapcsolat nem szakad meg a TV2 producere és a Tükörváros titka között.

Áttérve a belbecsre: senkit se tántorítson el a fent emlegetett kapcsolat: a Tükörváros titka színvonalas, jól sikerült könyv. A történet egy időtlen és ismert helyszín nélküli fantasy – bár a Marcó név mintha a Marci becézett formája lenne, és Amirákból is egyre több van Magyarországon, az összes többi név a fantázia szüleménye –, ezúttal orkok, tündék vagy sárkányok nélkül, csupán emberekkel és egy varázslatos erejű kővel, amely képes biztosítani egy város gazdagságát és lakóinak boldogságát. Természetesen most is egy kisfiú, Marcó az, aki nagyratörő álmokat dédelgetve indul el Tükörvárosba, majd, amikor látja, hogy a város nem olyan, mint képzelte, emberpróbáló tettek és kalandok sora után megmenti az embereket és helyreállítja a rendet. Mikó Csaba könyve izgalmas, szórakoztató, de igen kiszámítható. Már-már bosszantott olvasás közben, hogy minden fordulatot kitaláltam előre, lett légyen az a legnagyobb titok Marcó származásáról, vagy megvetett apjáról, vagy akár csak egy olyan apróság, hogy éppen ki árulja el főhősünket. Persze, ez emberfüggő, mert van, aki azt szereti, ha meglepik, más pedig éppen arra büszke, ha ki tudja találni a titkokat. Én jelen esetben nagyon hiányoltam egy kis meglepetést.

Mikó Csaba nagyon hitelesen és izgalmasan építette fel Tükörváros világát. A város, amely teljesen elszegényedett, a lakói éheznek és folyamatosan dolgoznak, hogy szolgálják királynőjüket, tökéletes képe a zsarnok birodalmaknak. Annak a világnak, ahol a vezetők jóllaknak, miközben a nép szenved, és ahol egyfelől nagyon könnyű átverni az embereket, másfelől olyan a hangulat, mintha egy puskaporral teli hordó mellett állnánk: egyetlen szikra elég, hogy a tömeg fellázadjon, s minden robbanjon. Izgalmas játék a könyvben megjelenő  Gyermekváros, amelyet csak gyerekek laknak, s egyértelmű, hogy Tükörváros borzalmait akarja ellensúlyozni. Itt is megvan a rend, be kell tartani a szabályokat, s ez a hely olyan felszabadulás Tükörváros után, hogy fel sem tűnnek a hasonlóságok. Pedig Gyermekvárosnak is megvan a szigorú hierarchiája, az istenített vezetője, a félelmetes vesztőhelye és a tanácsa, amely többször is elhamarkodottan, valódi információk nélkül hoz téves döntéseket. Különös ötvözet ez a Gyermekváros, amelyben egyszerre jelenik meg a Pál utcai fiúk nemeslelkűsége és a Legyek urából ismert gyermeki kegyetlenség. Fellélegzünk, amikor Marcóék végre ideérnek, mégis itt éri a legtöbb indokolatlan vád, árulás főhősünket.

A Tükörváros titka olvasmányos, kiváló nyelvezetű könyv. Különösen tetszett az elején az, ahogy felváltva mutatták az egyes fejezetek a különböző helyszíneket, szereplőket. Később összecsúsztak a fejezetek, és ez a szabályosság megdőlt. Sokszor érezni lehetett, hogy a könyvet eredetileg forgatókönyvnek szánták, annyira filmszerűek voltak a leírások. Kis nehézséget okoz, hogy nagyon sok a szereplő, akiknek – mint már mondtam – fantázianevei vannak, s az ismeretlen nevekkel még nehezebb újra meg újra beazonosítani a személyeket. A gyerekek életkora is furcsa volt nekem: olyan tiszta és éles emlékeik voltak négyéves korukból, amelyekkel más csak egy alapos hipnózis után büszkélkedhet, s általában, talán hitelesebbek volnának a karakterek, ha mindenkit két évvel idősebbnek írt volna meg a szerző.

Ha azt mondtam, Mikó Csaba könyve kiszámítható, akkor éppen azért kell kiemelnem a történet végét, mert ebben vannak váratlan elemek. Itt nem csak a jó győzelme és a felhőtlen boldogság jelenik meg. Nagyon jó ötlet volt az a kis bizonytalanság Tükörváros királynőjének sorsával kapcsolatban, amely a jók győzelmét kíséri és nyitva hagyja a befejezést. Hasonlóan izgalmas az a jelenet, amikor Marcó, aki végre elfogadná apját és várja a segítségét, egyedül marad, mert a férfi többé nem hajlandó fiaként tekinteni rá. Az ilyen kis ötletek teszik még különlegesebbé a Tükörváros titkát, ezek miatt lesz ez a könyv, még ha nem is tökéletes, igazán érdekes.