B−
Szendi Gábor: Isten az agyban. Jaffa Kiadó, 2008, 284 oldal, 2940 Ft.
Mindjárt egy paradoxonnal indítok: Isten – vagy bármely természetfölötti erő – e könyv által adott jelet, hogy ne higgyek a misztikus jelekben, különös egybeesésekben és bármiben, ami a természetfölötti létezését bizonyíthatja. Mostanában ugyanis meglehetősen babonás és megszállott vagyok.
Személyeskedésből egyelőre elég ennyi, rátérek a könyvre. Szendi könyve a paranormális jelenségek nagyon is evilági – és kijózanító – magyarázatát tárja föl. A szentek látomásaitól, stigmáitól a kísérteteken át a repülő csészealjakig minden neurobiológiai okokkal magyarázható. A szerző a hittel indít, de valójában nem a hitről szól a könyv, hanem az ún. bizonyítékokról, melyek igazolják a hitet, legyen szó Istenről vagy az ufókról. A szerző a könyv elején leszögezi, hogy ateista, de tiszteletben tartja, ha valaki hisz, és nem is gúnyol ki senkit (bár enyhe irónia felfedezhető az olyan megfogalmazásban, hogy nem könnyű „pozitron emissziós tomográffal lecsapni arra, aki éppen üdvözül”). Szinte minden csodás jelenség oka a jobb agyféltekénkben keresendő, egész pontosan a jobb temporális lebenyben, annak mikrokisüléseiben; ha valaki pedig úgy érez, mint nemrég én egy lidérces álomból felriadva – egy ismerősöm üldözött, jelenlétét pedig ébredés után is éreztem a szobában – annak nem kell megijednie, nem a paranoia tört ki rajta, csak a Föld elektromágneses tere szórakozik vele (az agya mikrokisüléseivel karöltve, ha jól értettem).
Az egyes fejezetek szerkezete könnyen áttekinthető: elsőként az esetek ismertetését olvashatjuk, aztán az elméleteket és a lehetséges magyarázatokat. Az azonban számomra elég vicces, hogy tulajdonképpen egy kalap alá lett sorolva Szent Johanna, Szent Ferenc, a legelborultabb szektavezetők és valamely higgadtan gondolkodó (és rémült) hazánkfia nagynénikéje, aki idős korára egy furcsa szektához tartozásban lelte meg élete értelmét.
Mindez érdekes, és a tudományos része is érthetően, élvezhetően van megírva, nem hülyéz le senkit (maximum az olvasó érezheti magát annak), sőt a különös egybeesések (elárulom: ebben is a jobb agyfélteke a ludas) leírásakor a könyv szerzője is elismeri, nehéz ellenállni a megmagyarázhatatlan mögött rejlő csodás jelenségnek. Sem meggyőzni, sem lebeszélni nem akar, csak tájékoztat. Azt már ránk hagyja, unalmas és lehangoló a puszta kémián alapuló világmagyarázat, vagy éppen az a csodálatos, mi mindenre képesek a protonok, elektronok és neuronok.
