Fotó: Flickr/universidadcatolica
Javier Marías új regényében, a Rossz kezdetben a spanyol polgárháború következményeit dolgozza fel, amelynek apja is áldozatul esett. Ahogy a diktatúra okozta sérülésekről beszél, lassan egy másik háborús színtért is felfed: a rossz házasságot. Hol a határ múlt és jelen között? Fontos ismernünk a múlt bűneit? Mennyire lehetnek hatással jelenünkre? Hiba a jelent végpontnak tekinteni, hiszen az szükségszerűen és reménytelenül múlandó.
Javier Marías: Rossz kezdet
Fordította: Bakucz Dóra, Libri Könyvkiadó, 2017, 694 oldal, 3824 Ft
Javier Marías a kortárs spanyol irodalom egyik legfontosabb szerzője, évek óta a Nobel-díj várományosa, negyedik magyar nyelven megjelent regényében újra a bűnt vizsgálja. A Rossz kezdet már az elején úgy megragadja az olvasó figyelmét, hogy utána egy pillanatra sem engedi el, aki így a történet résztvevőjévé válik. Mikor főnöke megbízza fiatal titkárát, hogy derítsen ki minél több információt a család egyik barátjáról és annak múltjáról, a fiú a kémkedés során nem csak a diktatúra éveiben elkövetett bűnökkel szembesül, de megbízója szörnyű házasságát is közelebbről megismeri. Az írói trükk, hogy a bűn éppúgy megjelenik a társadalomban – és így felépül egy korszak regénye –, mint az egyén legintimebb kapcsolataiban. Mintha Marías azt mondaná, hogy a tömeg előtt az igazság fejet hajt, így nem lehet kollektív igazságot szolgáltatni, azonban nagyobb bűn nincs, mint az, amit szeretteink ellen követünk el. Mariástól nem szokatlanul sorra jönnek a fájdalmas dolgok, halál, szeretet és összetörés, kiszolgáltatottság és magányosság.
A nemzetközi sajtó véleménye közel sem egységes a könyvet illetően: a The Guardian szerint túl hosszú a regény és Marías hiúsága az előző könyvek paródiájává teszi ezt a kötetet, ezzel szemben a The New York Times kritikusa Maríast egészen egyszerűen a feszültség mesterének nevezi, akihez nincs hasonló a modern irodalomban.
Javier Marías levele a könyve bemutatója elé
A fontos spanyol szerző, Javier Marías Beleszerelmesedések című könyvét most adja ki a Libri Könyvkiadó, a könyvbemutatót ma este 18:00-kor tartják a Cervantes Intézetben. A kiadó elküldte nekünk a levelet, amit Marías a bemutatóra küldött. Innentől pedig Marías levele: A történet röviden: María, a madridi könyvkiadó munkatársa hetek óta figyel észrevétlenül egy házaspárt, akik minden nap ugyanott reggeliznek, ahol ő.
Az 1980-as évek Madridjában Juan de Vere frissen szerzett diplomájával a valamikor sikeres filmproducer, Eduardo Muriel mellé szegődik titkárnak. Más dolga nincs, csak kéznél lenni. A mizantróp filmes kedélyállapotától függően változik a közös munka: hol csak iratokat és a könyvtárat kell rendezni, olykor forgatásokra járni vele, majd vacsorákra és kártyázni. Így a huszonhárom éves fiú előtt megnyílik Madrid addig ismeretlen rétege, telis-tele érdekesebbnél érdekesebb karakterekkel, akikben egyvalami közös: még mindannyian szenvednek a Franco-diktatúra traumájától. Olyan közeli még a polgárháború és a diktatúra okozta sokk, hogy az emberek inkább egymás mellett élnek, senki nem kér számon senkit semmiért. Megérte eltemetni a múltat, mert annyira csábító volt a demokratikus jövő, amelyben négyévente választásokat tartanak, az alkotmányt a parlamenti többség fogadja el, nincs cenzúra. Ha a békés jövő érdekében arra van szükség, hogy senki ne fizessen meg a múltbéli tetteiért, ám legyen!
Az emberek egyszerre akarták elfelejteni és feldolgozni a traumát: mivel a múltat nem tudták szépen elmesélni, ezért hallgattak. De nemcsak a nyilvánosság előtt, hanem a magánéletben is, hiszen ha a bírák sem ítélik el a bűnösöket, akkor átlagemberek hogyan ítélkezhetnének barátaik fölött? Olyan aránytalanul nagy feladat ez, amit senki nem vállal magára szívesen. Muriel és de Vere szívességet tesznek egymásnak: Muriel bevezeti a fiút a társasági életbe és munkát ad neki. Cserében pedig arra kéri, hogy szimatoljon a társasági élet egyik főszereplője, a család barátja, Van Vechten doktor után. Van Vechtenről az a hír járja, hogy tisztességtelenül viselkedett nőkkel. Mindezt nehéz elhinni akkor, amikor Van Vechten doktort arról ismerik, hogy a diktatúra évei alatt feketelistán lévő családok beteg gyerekeit kezelte. Röviden: egy mérsékelt baloldali hősnek hitték, aki a legkeményebb időkben mentette a gyerekek életét. Ára volt annak, hogy ezekben az években megtarthatta praxisát, fizetését pedig nem pénzben mérte.
A tizenegy fejezetből álló könyv cselekménye az egyharmadánál kezdi el beszippantani az olvasót. Feszültséget teremt végig, aminek hatása alá kerülünk, mivel titkokról beszél, majd a könyv legvégén arcunkba csapja, hogy nem csak a körülöttünk élőket nem ismerjük, de talán saját magunkat sem. Az előző köteteivel szemben azonban most nemcsak a szerelmesek közti és a magánember bűne tárul a szemünk elé, hanem egy társadalom kollektív bűnbeesését nézhetjük végig közelről.
Amikor a fiatal de Vere a feladat hatékonyabb végzése miatt Murielék házába költözik, a család részévé válik, és azt tudni lehet, hogy közelről minden családi élet fájdalmas és veszélyes:
„Három dolog van az életben, aminek általában rossz vége lesz, vagy legalábbis sosem kecsegtet túl jó kilátásokkal: a betegség, az adósság és a házasság. Ez utóbbira ráadásul egészen biztosan nincs jó megoldás, sehogyan sem lehet orvosolni, és a végén mindig negatív az egyenleg.”
Muriel mélyről jövő, ösztönös utálatot érez felesége iránt, mintha valamiféle bosszúvágy hajtaná, hogy összetörje felesége minden önbecsülését. Beatriz még mindig a múltban él, esténként férje szobája előtt áll és várja, hogy a férfi beengedje. Könyörög neki, hogy fogadja el szeretetét, de Muriel egy régi sérelemre hivatkozva látni sem akarja a nőt. Az még inkább idegesíti, hogy Beatriz egy fiatalkori csínytevésnek titulálja az egészet. Persze, mindenki maga dönti el, meddig húzza a felelősségmentes gyermekkort. Vannak házastársak, akik folyamatosan sértegetik egymást, miközben fel sem mérik, mit okoznak ezzel. Vannak párok, akiknek az együttlét olyan otthonos, mint a város, amelyben élnek, és amelyet akkor sem hagynának el, ha időközben élhetetlenné válna. Muriel személyes büntetés-végrehajtása bizonyítja, hogy nincs annál erősebb kötelék, mint amikor az egyik fél becsapja a másikat, vagy olyan hibát követ el, amivel szerencsétlenné teszi mindkettőjüket: a közös bűn is képes éltetni párokat. A bűnt hiába fedi el a múlt, a bűnhődés mindig velük lesz.
Szerző: Ott Anna
