Az istenek halottak, otthonukat romokban, híveiket leigázva hagyták maguk után. A Kontinens egykor a világ középpontjának számított, hat ténylegesen a földön járó istenének irányításával meghódította a szomszédos, az óceánon túli országokat. Amikor azonban egy nagy hadvezér megölte az isteneket, azok csodái és tettei semmivé váltak, és az ily módon megroggyant Kontinens lakói elnyomókból elnyomottakká lettek – immár az egykor rabszolgasorba taszított, iparosodott Szajpúr uralkodik rajtuk, az isteneknek pedig még csak a nevét sem szabad kimondani, a puszta említésük is törvénybe ütközik.
Ez a háttere az utóbbi években egyre felkapottabb Robert Jackson Bennett (interjúnk a szerzővel ITT) ötödik könyvének, a Lépcsők városának (olvass bele ITT), de innen még messzire vezet a sztori. A főhős Shara Thivani, Szajpúr elsőszámú kéme, aki azért érkezik Bulikovba, a Kontinens nyomorban tengődő fővárosába, hogy fényt derítsen egy szajpúri tudós, egykori mentora meggyilkolásának körülményeire. A nyomozás hamar új ágra terelődik, valakik ugyanis súlyos összeesküvést szőttek a város ellen, és régi, elméletben már nem létező csodákat használva, kegyetlenül törnek céljaik felé.
Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa
Fordította: Huszár András, Agave Könyvek, 2016, 448 oldal, 3780 HUF A-
Első mondat: És Olvosz szólott: „Miért cselekedtetek így, gyermekeim?”
Bennett világépítése jól végiggondolt, példás, ötletes sőt egyedi, és aki unja már a tündéket, orkokat, sárkányokat és hasonlókat, meg úgy általában a középkori jellegű fantasyt, az örömmel veszik majd el a leginkább a cári Oroszországra (Kontinens) és a brit gyarmatosítás előtti indiai birodalomra (Szajpúr) rímelő kultúrákban. De a szerző számos figyelemreméltó húzása közül talán mégis az a legjobb, ahogy nem sak a gyilkossági és összeesküvés-szálat (ki áll az események hátterében?), de a fantasyt is egyfajta krimiként kezeli: mivel az istenek említése tiltott, így a Kontinens múltja, történelme is, vagyis maguk a szereplők is nagyon keveset tudnak a világot átformáló egykori háborúkról.
A főhősnő és az olvasó együtt, fokozatosan ébred rá az okokra és az okozatokra a gyilkossággal éppúgy, mint a rejtélyes történelemmel kapcsolatban (a kettő természetesen szorosan összefügg), és a természetfeletti lényekkel, csodákkal, istenekkel és óriásszörnyekkel teli, idővel egyre grandiózusabb cselekmény revelációi mindig izgalmasak, logikusak, és mindig új, nem egyszer baromi meglepő irányba sodorják az eseményeket.
Shara ügyesen megírt, talpraesett, okos és erős, mégis esendő, hibázó, éppen ezért rendkívül szerethető karakter, segítőtársa, a drabális Sigrud pedig a könyv egyik ékessége, a marcona, de jó ügyért harcoló gyilkos kliséjének emberivé formálása, könnyed eszközökkel való lecsiszolása – és a mellékszereplők közt is nagyszerű karakterek rajzanak a keményfejű kormányzótól, Mulagesh-től a túlbuzgó és makacs, de magában rengeteg fájdalmat hordozó Vohannesig.
Míg Bennett előző itthon megjelent könyve, a Horzsolások (részlet ITT, kritika ITT) az ígéretes koncepció ellenére igencsak megszenvedte a túlírtságot (az innen-onnan összelopkodottidézett sztori- és stíluselemekről nem is beszélve), a Lépcsők városa sokkal letisztultabb, kiforrottabb, kompaktabb mű: furcsa, izgalmas, fantáziadús és nem hajlandó megállni.
