Ha Stephen King nyilatkozza egy könyvről, hogy magával ragadó, valószínűleg sokan bedőlnek a reklámnak. Sarah Pinborough könyvének viszont felesleg az effajta figyelemfelkeltés, hiszen reklám nélkül is működik. Aki viszont arra számít, hogy Kingre jellemző, pulzusszámgyorsító jelenetekkel fog találkozni, annak egy kicsit csalódnia kell. Vagy csak újra bele kell képzelnie magát a kamasz énje fejébe.
Sarah Pinborough: 13 perc
Fordította: Tomori Gábor, 21. Század Kiadó, 2018, 367 oldal, 3990 HUF
A 13 perc minden, ami elől a középiskolában menekültünk, és aminek egy részét mégis mindannyian ugyanúgy átéltük. Öröknek mondott barátságok, bullying, cigizés a jól megszokott helyen (ahová persze a tanárok pont soha nem teszik be a lábukat), az első testi és lelki kapcsolatok - mindez százszorosan felnagyítva és túlreagálva.
Ha csak ezeket vesszük figyelembe, a történet tele van klisékkel. Becca az éppen aktuális népszerű csaj - vagy ahogy ők mondják, IT-girl - Natasha legjobb barátnője volt gyerekkorában. De aztán jött a gimi és Becca helyét természetesen két sokkal szebb, vékonyabb, szőkébb és társadalmilag is magasabb pozícióban lévő lány töltötte be. Bár sokat nyom a latban a bandavezér véleménye is, de ahogy halad előre a cselekmény, egyre inkább elgondolkozunk a csere lehetséges okain, hiszen egy igazi méhkirálynő semmit sem tesz nyomós indok nélkül.
Ezt leszámítva Beccának nem kellett aggódnia, mert jött a FIÚ, ráadásul egy zenész, aki felvezette őt azon a bizonyos lépcsőn a mennyországba. Ezek után még azt is megkérdőjelezzük, hogy a lecserélt barátnőnek titokban jobb lehet az élete, mint az iskola legnépszerűbb emberének, ami persze külsőleg nem látszik: a közösségi oldalakon csak úgy tolonganak a már nem is fogkrém-, hanem otthoni fogfehérítő-reklámba beillő vigyorok, a like-ok és a szívecskék.
„Nem tett mást, csak hazajött, csendesen beosont a szobájába, elszívott egy spanglit a nyitott ablaknál, aztán valami szar vígjátékot nézett a Netflixen, mielőtt elaludt volna” (14.o.)
Minden idilli egészen addig, amíg Natashát meg nem találják a jeges folyóban. Holtan. És ha elfogadjuk, hogy nem mind arany, ami fénylik, akkor lehet, hogy az sem mindig igaz, ami megjelenik az üzenőfalakon. Hiszen a közösségi média korában egy üzenőfal designja nemcsak a tökéletesség látszatát keltheti, hanem akár tönkre is teheti mások életét. Akár egy komment is gyűlöletáradatot indíthat el, a negatív kommentek tengerével pedig kevesen mernek szembeszállni.
A 13 percben a bullying több változatát átélhetjük, de a különleges elbeszélésmód az, ami egyedivé teszi a történetet. A cselekményt több szemszögből ismerhetjük meg (az egyik fejezetben például a rendőrnő feljegyzéseit, a következőben a pszichológus jegyzőkönyvét olvassuk), de a sztori főleg a főszereplő tinik elbeszéléséből bomlik ki. Natasha naplója, az udvarhölgyek üzenetváltása vagy Becca perspektívája által az olvasó jobban megismerheti a karaktereket - vagy legalábbis ezt gondolja szinte az utolsó fejezetekig.
A történet ekkor vesz ugyanis egy hatalmas könyvbecsukós, állkapocsejtős fordulatot és biztos vagyok benne, hogy valahol ezen a ponton az olvasó a szíve szerint nem folytatná, hanem újrakezdené az egész könyvet csak azért, hogy ebből az új szemszögből ismerje meg a kusza történetet.
„Ugyanezt látom anyámon meg a barátnőin, akikkel összejár ebédelni. Nevetgélnek, viccelődnek, mondogatják, hogy mennyire szeretik egymást, de bármennyire igaz is ez talán, azért keresik egymás gyengeségeit. A réseket a pajzson. Nem hiszem, hogy a fiúk ugyanilyenek. A fiúk kutyák. A nők olyanok, mint a macskák. Természetüknél fogva egyéniségek. Mi nem falkaállatok vagyunk. És most, hogy mi hárman, mi az elválaszthatatlanok, az iskolai tyúkudvar csodált uralkodói majdnem nővé értünk, talán ez kezd megmutatkozni.” (102.o.)
Pinborough velünk is úgy játszik, mint ahogyan a könyvben szereplő lányok egymással. Mindenki szerepet játszik, és nem csak azért, mert éppen a Salemi boszorkányok dolgozzák fel az iskolai drámaklubban. A szereplők élete tele van aggodalommal, amely idővel egyáltalán nem apad. Megkérdőjelezik önmagukat, szüleiket, barátaikat és még azt is, ami addig igaznak tűnhetett.
