Újra kémregényt ír John le Carré – adtuk hírül még az év elején. A kémek örökségében huszonöt év távollét után tér vissza George Smiley, le Carré egyik leghíresebb szereplője. A kötet a világpremierrel egy időben jelenik meg magyarul, és hazai kiadója, az Agave ezt ígéri előzetesen:
A kémek örökségében múlt és jelen feszül egymásnak. Semmi sem fekete vagy fehér, de minden ugyanolyan bravúros és izgalmas, mint a két korábbi regény ‒ A kém, aki bejött a hidegről és a Suszter, szabó, baka, kém ‒, amelyekre visszatekint.
John le Carré: A kémek öröksége
Fordította: Orosz Anna, Agave Könyvek, 2017, 272 oldal, 3380 HUF
A regény hőse Peter Guillam, az angol titkosszolgálat egykori embere, George Smiley hű tanítványa nyugdíjasként tengeti napjait Bretagne-ban, egészen addig, amíg a Szolgálat vissza nem rendeli őt Londonba. Hamar kiderül, hogy hidegháborús múltja még mindig kísérti őt, és egy olyan generáció készül ítéletet mondani az ex-hírszerzők egykori titkos műveleteiről, amely nem élte át a hidegháborút, és nem tűri a mentegetőzést.
Olvassatok el egy rövid részletet a hamarosan megjelenő regényből:
– Peter?
– Bunny?
Laura részéről rosszalló csönd.
– Visszaugorhatnánk egy percre 1959-hez, amikor tudomásom szerint a Zsebkést felfüggesztették?
– Sajnos a dátumok megjegyzése soha nem tartozott az erősségeim közé, Bunny.
– London leállította, mivel a művelet nem volt elég eredményes, az anyagiak és emberéletek terén azonban roppantmód pazarlónak bizonyult. Maguk viszont azt gyanították Alec Leamasszel, hogy hazai fronton köpött valaki a levesükbe.
– Haydon bizottsága őrjöngött, hogy elbasztuk. Alec azt hajtogatta, összeesküvés áll az egész mögött. Nem számított, melyik partszakaszon kötöttünk ki, az ellenfél már ott volt, mire odaértünk. Nem működött a rádiós kapcsolat. Semmi se működött. Csak belső ember műve lehetett. Alecnek ez volt a véleménye, és a magam nézőpontja szerint egyet kellett értenem vele.
– Maguk ketten tehát elhatározták, hogy demarsot intéznek Smiley-hoz. Feltehetően, miután kizárták a potenciális árulók köréből.
– A Zsebkés Bill Haydon bizottságának akciója volt, Bill Haydon vezényletével zajlott. Haydon vezette az akciót, aztán Alleline, Bland és Esterhase. Bill srácai, mi csak úgy hívtuk őket. George a közelében se járt az egésznek.
– És Bill meg George részlege egymás esküdt ellenségei voltak, nemdebár?
– Az irányítóbizottság örökösen azon mesterkedett, hogy maga alá gyűrje a fedett műveletekért felelős egységet. George ezt afféle puccsnak tekintette, és ellenállt. Vehemensen.
– No és hol volt ezalatt a mi hős vezérünk? Kontroll, ahogy neveznünk kell őt.
– Kijátszotta egymás ellen Bill és George szervezetét. Csak a szokásos oszd meg és uralkodj.
– Jól sejtem, hogy személyes ellentétek is feszültek Smiley és Haydon között?
– Meglehet. Az a hír járta, hogy Billnek viszonya volt Ann-nel, George feleségével. Ez elhomályosította Bill éleslátását. Az ember ilyesmire számított Billtől. Ravasz egy fickó volt a rohadék.
– Smiley megvitatta magával a magánéletét?
– Dehogy, hova gondol! Az ember ilyesmiről nem beszél a beosztottjával.
Bunny eltöpreng ezen, nem hisz nekem, úgy fest, vissza akar térni rá, aztán meggondolja magát.
– Tehát miután a Zsebkés művelet kimúlt, maga és Leamas Smiley-hoz fordultak. Csak maguk. Hatszemközt. A maga alacsony beosztása ellenére.
– Alec kérte, hogy kísérjem el. Nem bízott magában.
– Miért nem?
– Alec könnyen felkapta a vizet.
– No és hol került sor erre a találkozóra?
– Mégis mi a búbánatot számít ez?
– Egy biztonságos zugot látok lelki szemeim előtt. Egy olyan helyet, amelyről még nem beszélt, de hamarosan sor kerül rá. Arra gondoltam, ez alkalmas pillanatnak ígérkezik arra, hogy rákérdezzek.
Abba a hitbe ringattam magam, hogy ezzel a locsogással talán kevésbé veszélyes vizekre evezünk.
– Használhattuk volna a Körönd valamelyik rejtekházát, de Bill bizottsága történetesen bepoloskázta az összeset. George Bywater Street-i lakására is mehettünk volna, de Ann akkoriban épp ott élt. Volt egy afféle hallgatólagos megállapodás arról, hogy jobb nem belekeverni Annt olyasmibe, amivel nem tudna megbirkózni.
– Haydonhöz szaladt volna?
– Nem ezt mondtam. Ez csupán megérzés volt. Semmi több. Akarja, hogy folytassam, vagy sem?
– Hogyne, hogyne, ha nincs ellenére.
– Elmentünk George-ért a Bywater Streetre, aztán a Temze partján korzóztunk vele, egészségügyi séta gyanánt. Nyári este volt. Örökösen arra panaszkodott, hogy nem mozog eleget.
– És ezen a nyáresti sétán született meg a Mázli művelet?
– Az isten szerelmére, nőjön már fel!
– Nyugalom, kedves Peter, már felnőttem. Maga viszont percről percre fiatalabb. Miről beszélgettek? Csupa fül vagyok.
– Az árulásról. Nagy vonalakban, nem részletekbe menően, mert annak nem lett volna értelme. A Közös Irányítóbizottság minden akkori vagy közelmúltbeli tagját gyanúsítottnak tekintettük. Ötven-hatvan emberről beszélünk, egytől egyig potenciális árulók. Megvitattuk, ki rendelkezik megfelelő szintű hozzáféréssel ahhoz, hogy lebuktassa a Zsebkést, jóllehet mind tisztában voltunk azzal, hogy miután Bill irányította bizottságot, Percy Alleline a tenyeréből evett, Bland és Esterhase pedig ott próbáltak beszállni a buliba, ahol csak tudtak, az árulónak csupán annyit kellett tennie, hogy megjelenik a bizottság mindenki előtt nyitott megbeszélésein, vagy a tiszti klubban üldögél, és Percy Alleline hőbörgését hallgatja. Bill mindig azt mondta, olyan unalmas ez a tagozódás, hát nem jobb, ha mindenki tud mindenről? Megkapta az álcázást, amire szüksége volt.
– Na és Smiley mit szólt a maguk demarsához?
– Hogy alaposan meghányja-veti magában a dolgot, és majd jelentkezik. Ennél többre hiába is számíttott volna bárki George-tól. Ide hallgasson, ha nem bánja, mégiscsak kérném azt a kávét, amivel megkínált. Feketén. Cukor nélkül.
Kinyújtózom, a fejemet ingatom és ásítok egyet. Az isten szerelmére, nem vagyok már mai gyerek. De Bunny nem veszi be, Laura pedig már rég letett rólam. Úgy méregetnek, mint akiknek mostanra nagyjából elegük is lett belőlem, és búcsút mondhatok a kávénak.
