A futás alapvetően magányos sport. Még ha vannak is társaink, akik mellettünk haladnak, vagy szurkolóink, akik támogatnak, az egymás után következő lépéseket egyedül kell megtennünk. A távot csak a futó győzheti le, csak ő veheti birtokba a megtett utat, egyedül küzdve a fájdalommal, a feladás vágyával, akár az értelmetlenség kérdésével. A kört senki sem fejezi be helyettünk. Hasonlóan van ez az írással, ahogy minden más művészettel is.
Neszlár Sándor: Egy ács nevelt fiának lenni
Magvető Könyvkiadó, 2018, 144 oldal, 2999 HUF
Neszlár Sándor Egy ács nevelt fiának lenni című kötete 2018-ban jelent meg a Magvető gondozásában. A szerző maga is szívesen fut, versenyekre, maratoni távra készül. Edzéseiről kezdett naplót vezetni, amelyben „futós mondatokat” gyűjtött össze, és az ezredik kilométer lefutása után határozta el, hogy minden megtett kilométerhez ír egy mondatot. Ez öltött végül testet a kötet 1111 (és a függelékben még hozzá csatolt 100) mondatában. A római számokkal ellátott, bevezetésnek tekinthető első 42 mondat után belerázódunk a hosszútávfutás ütemébe, 50 mondatonként lassítunk kicsit egy-egy hosszabb történettel, iszunk egy frissítőt erőt gyűjtve a következő gyorsuláshoz.
A tematika lassan eltávolodik a futástól: a gyerekkori játékok és élmények, egy szenvedésben vergődő szerelem, az ősök emlékezete, a sport és a zene világa, az alkotás fázisai, az agresszív és erotikus ösztönök megjelenítése az emberi élet egészét átfogják. A kötet egyébként is nagy hagoymányokhoz, örökségekhez kíván kapcsolódni, ahogy a mondatok hangsúlyozott számozottsága egy bibliai szövegképet vetít elénk, és a sorokban számos irodalmi, művészeti alkotásra való utalást fedezhetünk fel. Elég csak például Esterházy Péter Harmonia Caelestisére gondolnunk.
Az emlékezés lehetősége, annak határai és problémái szervezik egységes művé a különálló mondatokat, melyek néhol egymással is összeolvashatóak, és egy-egy asszociációk vezérelte mikrotörténetté állnak össze: „295. Erfurtban mindennap megszámolom a lépcsőket a negyedik emeletig, aztán egy évre rá már elfelejtem a pontos számot. 296. Mennyi mindenre lehet pontosan emlékezni 50-60 év múlva? 297. 297 napja találkozni az Astorián. 298. Belegondolni, mi lett volna, ha akkor este észreveszem a félelmedet, és nem a szavaidnak, hanem a szemednek hiszek.”
A jórészt férfi, néha női, gyermeki elbeszélői hangok a múlt feltárásán túl a jelent, a jövőt, és a képzelet birodalmát is meg akarják hódítani. Mintha az idő legyőzése lebegne a szerző szeme előtt－mi más is lehetne egy futó célja? Elképzelt élmények, lajstromba szedett vágyak sorakoznak egymás után: „451. Reggel, ébresztésnek felkapcsolni a lámpát. 452. Egy versben égve hagyni a villanyt. 453. Azért nem kereslek, mert te soha nem keresel. 454. Idegesen nézni az órára, folyton elfelejtve az időt. 455. Ellenőrizni egy radiátor működését, elkapni a kezet. 456. Ösztönösen a kályhától indítani a történetet. 457. Egy repülőn megszületni. 458. Egy buszon meghalni. 459. Házibuliban sört tenni a hűtőbe, hogy legyen elég. 460. Konyhában nyújtózkodni az utolsó tiszta pohárért. 461. Első randira sohasem lehet tudni alapon óvszert vinni, és valóban sohasem lehet tudni.”
1111 kilométerről 1111 mondat - Így találkozik egyetlen könyvben a futás és az olvasás
Neszlár Sándor kötete izgalmas kísérleti próza: a szerző minden lefutott kilométerhez ír egy mondatot. Ezekből a mondatokból áll össze a regény, amelyet a futó hol koncentrált, hol szabadon áramló gondolatai és képzettársításai töltenek meg élettel. Mondatai is különlegesek: szinte mind személytelen, elfedni próbálja elbeszélőjét.
A főnévi igeneves szerkezet személytelensége, az egyes szám harmadik személy használata, vagy éppen az olvasóhoz intézett kérdések folyamatos jelen időt és általánosító atmoszférát teremtenek. A szándékosan többértelmű mondatok néha csak villanásokat, mozdulatokat, érzéseket mutatnak meg: „945. Legjobb barát temetése helyett egy már előre befizetett tengerparti utazást választani. 946. Zebránál elmozdult csatornafedélnek lenni. 947. Villamos ajtajához érve elkezdeni toporogni. 948. Mielőtt disszidál, éjjel még betöri az antikvárium szürkés kirakatának üvegét, és ellopja a faragott baglyot; amikor először megteheti, ügyvéden keresztül pénzt küld. 949. Most se ezt kéne, hanem valami ügyes, nem túl hosszú szöveget, amit tizenöt percen belül fel is lehet olvasni.”
A szöveget végigkíséri az írás folyamatának hangsúlyozása, posztmodern jelleggel a megalkotottság kiemelése: „113. A város közepén egy krumplibogár nyitja szárnyait, de most nem lépek rá; mondat lesz belőle.” Vagy: „762. Összeadva a számjegyeket tizenötöt kapni. 763. Tényleg megszámoltad?” Az olvasó így fokozottan tudatában van annak, hogy egy művészeti tárgyat tart a kezében, amely leplezetlenül arra hívja, hogy ő is társszerzővé váljon. Egy-egy mondat további képzettársításokat indíthat el, történeteket hívhat elő az olvasó múltjából, jövőjéből, képzeletéből. A fülszöveg szerint Neszlár kísérleti prózája regény. Talán azt mondhatnánk inkább, hogy végtelen számú megkezdett regény 1111 mondata.
Szerző: Monostori Andrea
