Szeptember elsején jelenik meg a Vad szimfónia, amelyről tudjuk, hogy Dan Brown első gyerekkönyve és a zene központi szerepet játszik benne, de viszonylag keveset tudunk magáról a történetről és a könyv felépítéséről – mit árulhatsz el róla, mire számíthatnak az olvasók?
Meglátásom szerint unikum lesz a könyvpiacon ez a mesekönyv. Tele lesz meglepetéssel és rejtvényekkel, de hát mit is várhatnánk Dan Brown-tól, nem igaz? Egy egérke, Maestro Mouse (a magyar kiadásban Cin művész úr), vezeti majd végig az olvasókat az oldalakon. Nincs egy konkrét történet, inkább sok kicsi történet van, ami a végén egy egésszé áll össze. Minden egyes dupla oldalon egy-két állat mutatkozik majd be. Talán a legnagyobb durranás az "augmented reality" (kiterjesztett valóság) használata (jelentsen ez bármit is). A könyvhöz letölthető majd egy applikáció, amely felismeri az oldalakat és rögtön megszólal az oldalhoz tartozó zene, ha a telefonunkat a rajzok fölé emeljük. Egyébként minden szimfónia Dan Brown szerzeménye. A gyerekek imádni fogják, hogy minden oldalon megkereshetik a mindig rejtőzködő méhecskét, valamint az elrejtett betűket, amelyekből kirakható egy-egy szó, amely fontos a történet szempontjából. A könyv végén pedig egy nagy meglepetés látható a kihajtható oldalakon. Plusz még egy rejtvény vár az utolsó oldalon, de erről már nem beszélnék, talán csak annyit, hogy még számomra is kemény dió volt a megfejtése.
Azt tehát tudjuk, hogy Dan Brownnak ez az első gyerekkönyve, de alkotóként hogyan találtatok egymásra? És hogyan zajlott a közös munka?
Bő másfél évvel ezelőtt szólt az ügynökségem, hogy beválasztottak jó pár illusztrátor közé, akik esélyesek egy nagyszabású munka illusztrálására. Pár hónappal később, nem sokkal karácsony előtt, pedig kaptam egy emailt az ügynökségemtől, hogy akkor én lennék a kiválasztott illusztrátor. Szigorúan titkos a munka, senkinek nem szólhatok róla, az író pedig nem más, mint Dan Brown. Én rögtön visszakérdeztem, hogy ez a "davincsikódos" Dan Brown, és jött a válasz, hogy igen, róla van szó. Tátva maradt a szám és szerintem a mai napig nem tudtam feldolgozni még ezt a hírt. Most is nehezen hiszem, hogy ez velem történt.
A közös munka igazán nagy élmény volt. Legelőször a New York-i könyvkiadó (Random House) vette fel velem a kapcsolatot. Tőlük megkaptam az összes információt, amit tudnom kellett, hogy elkezdhessem a munkát. Ezek után Zágrábban találkozhattam Dannel, ugyanis meghívott a zenei felvételekre, ahol a zágrábi Fesztivál Zenekar játszotta a zeneműveket. Ide már jó pár skiccel készültem, amiket Dan örömmel fogadott. Másnap reggel pedig volt egy közös brainstorming is, ahol Dan elmondta, hogy hogyan képzeli az egyes oldalakon megjelenő illusztrációkat. Elég határozott elképzelései voltak mindenről, amit igyekeztem megvalósítani és egy picit hozzátenni, ahol tudtam.
Minden munkafolyamat végén kaptam Dantől egy emailt, amiben megköszönte a munkámat, vagy éppen egy fotót csatolt, ahogyan a kezében tartja a könyv makettjét. A bejelentés napján pedig telefonon is felhívott és együtt örültünk a hírnek. Nemcsak egy munkát, hanem igazi, életre szóló élményt kaptam.
A szakmai életrajzod szerint tervezőgrafikusként kezdted a pályádat, hogyan jutottál el a gyerekkönyvekig?
Így van, tervezőgrafikus művész a végzettségem. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen diplomáztam. Kisebb ügynökségek után végül elkerültem a budapesti DDB reklámügynökséghez, ahol rögtön egy jó fej szövegíró társat kaptam. Dávid később egy saját ügynökséget alapított. Hozzá kerültem és itt kezdődött a gyerekkönyv-illusztrálás is. Egy gyerekeknek szóló digitális magazint készítettünk, ahova már rengeteget rajzolgattam. Innen pedig, némi szerencsével, elindult a karrierem.
Mi az oka annak, hogy illusztrátorként főleg külföldi kiadóknak dolgozol?
Az, hogy külföldön hamarabb rám találtak, a véletlen műve volt. Valójában akkoriban nem volt konkrét elképzelésem a jövőt illetően. Egy művészeknek szóló közösségi oldalon, a Behance-en készítettem magamnak egy portfóliót a munkáimból. Így talált rám a londoni Good Illustration Agency. Azt mondták, hogy szívesen dolgoznának velem, én pedig elég bátran igent mondtam. Nagyon jó kapcsolatot ápolunk egymással azóta is. Részben nekik köszönhetem ezt a munkát is.
...és egy majdnem titok: folynak az előkészületek a Cerkabella kiadótól Lovász Andreával egy vicces gyerekkönyvvel kapcsolatosan. A jövőre induló projektben Kertész Erzsi fogja garantálni a humoros történetet, én pedig a rajzokat adom majd mellé. Izgatottan várom az első hazai munkát!
A portfoliódat végignézve szinte minden munkádban felbukkannak az állatok és minden képből süt a humor – alkotóként és olvasóként számodra milyen az ideális illusztráció?
Alkotóként és olvasóként is úgy gondolom, hogy az ideális illusztráció mindenképpen passzol a könyv történetéhez, stílusában és mondandójában is. Legyen egy kicsit kevesebb, mint a szöveg, teret adva a képzeletnek. Nem szerencsés, ha minden leírt mondat illusztrálva van. Legyenek benne érzelmek. A folyton mosolygó, ugyanolyan ábrázatú figurák számomra hamisak. Az élet sem ilyen. Az egyik amerikai kiadó írta nekem a rajzaimról, hogy végre nem az örökké mosolygó karaktereket látják, hanem érzelmek sokaságát, ami megnevettet.
Gyerekkorodból kik voltak azok az alkotók vagy azok a könyvek, akik és amelyek képeit a mai napig magadban hordozod?
Annyi van, hogy fel sem tudom sorolni. A legfontosabb számomra Pom Pom és Gombóc Artúr. Nem régen vásároltam egy könyvet Sajdik Ferenctől, aki különben az egyik példaképem. De szívesen emlékszem még Pöttyös Pannira, a Sehányéves kislányra, vagy a Magyar Népmesékre. Imádtam a Vuk akvarell rajzait és az Öreg néne őzikéjét is a festői megjelenítéssel. De nem szeretném kihagyni Mosó Masa Mosodáját, Siccet és a cuki Kisvakondot sem. Janikovszky Éva könyvei pedig kötelező elemei voltak könyvespolcomnak. Tizenévesen pedig a Hahota volt a leggyakrabban forgatott könyvecském. A mai napig szeretem a karikatúrákat. Akkoriban annyi rajzfilm volt a tévében, hogy azokról sem szeretnék elfeledkezni. Frakk, Mézga Géza, Babar, Frédi és Béni, Kukori és Kotkoda, Lolka és Bolka.... Valaki állítson le, mert nem bírom abbahagyni...
A Könyves Magazin Kép-más rovatában arra kérjük az illusztrátorokat, hogy egészítsenek ki öt mondatot - ezúttal Bátori Zsuzsa válaszait olvashatjátok!
Azért kezdtem el rajzolni, mert akkor nem kellett beszélnem és belemerülhettem a saját világomba.
A legjobban akkor megy a munka, amikor egyedül vagyok, nyugalom van, na meg egy kis smooth jazz szól.
A leggyakrabban használt munkaeszközöm a humorom... a digitális ceruzám... a cicám... a szemüvegem...
A legnagyszerűbb ötleteim akkor támadnak, amikor … bármikor.
Saját kedvencem, amit szívesen újraillusztrálnék ... Mondanám, hogy Pom Pom és Gombóc Artúr, de úgysem tudnék jobbat rajzolni. Inkább Piroska és a farkas vicces formában.