Folytatásokban tér vissza Ördögbőr grófja
Ruff Orsolya

Folytatásokban tér vissza Ördögbőr grófja

Az Óbudai Anziksz oldalán folytatódik Adamik Zsolt meseregénye, az Ördögbőr grófja.

A Rettentő kalózmesék alcímet viselő kötet 2014-ben jelent meg a Pagony gondozásában, Adamik Zsolt pedig megkeresésünkre most azt mondta, hogy valójában mindig is szeretett volna valamiféle folytatást készíteni, sőt, el is kezdett dolgozni rajta:

„Hiszen HA MÁR vannak eléggé körbeírt főszereplőim, akik pláne, hogy KALÓZOK, meg mélyvízi szörnyetegek, meg sunyi főgonosznak való figurák, meg van egy kész világ, a Tengeróceán, amit az Ördögbőr grófja - Rettentő kalózmesék című könyvben igazából alig jártunk be, akkor itt a remek alkalom egy virtigli, csörtékkel teli, ide-oda futkosós, a kincset X-szel megjelölős, de mégis adamikos haddelhaddhoz.”

„Ki ne akarna saját Indiana Jones-sztorit írni, ha megteheti?”

– teszi fel a jogos kérdést a szerző, hozzátéve, hogy az első könyvben a történet, a cselekmény, a „mindent egybefogó valami” igen vékonyan volt jelen, a kihívást pedig most az jelenti, hogy a folyamatos hangulatfestegetés helyett a bonyodalom legyen előtérben.

Adamik Zsolt: Mi rossz történhet egy elzárt íróemberrel? - Könyves magazin

Mit csinálnak a gyerekkönyvszerzők karantén idején? Mivel töltik az idejüket, és melyik az a három könyv, amelyeket másoknak ajánlanak? Ezúttal Adamik Zsolt válaszait olvashatjátok. A karantén egészen speciális helyzet a gyerekes családok számára, hiszen a négy fal között kell most tanulniuk, játszaniuk, kikapcsolódniuk (a szülőknek pedig dolgozniuk is).

A negyedévente megjelenő Óbudai Anziksz kereste meg, hogy a naponta frissülő blogjukon jelentesse meg a mesét („A Pagony kiadó, az első könyv, a Rettentő kalózmesék anyukája meg volt olyan jó fej, hogy ebbe simán belement”), az érdeklődők pedig kéthetente vasűrnap olvashatják a friss részeket. Adamik Zsolt szerint a kétheti megjelenés mint forma ugyanakkor teljesen más hangsúlyokat követel :

„Kicsit olyan ez, mint a negyvenes-ötvenes évek amerikai mozisorozatai, a Dick Tracy Returns, vagy a Flash Gordon, vagy ne menjünk olyan messzire, a Csillag kontra Gonosz Erők (amit amúgy imádok): a történet átível, egy megoldás felé halad, de maga az epizód is fenn kell tartsa az érdeklődést, cliffhanger, csattanó, kaland, önmagában is teljes sztori, aztán puff, tessék kivárni tizennégy napot, és lehetőleg tessék izgulni is. Baromi izgalmas feladat, pláne, hogy én se sejtem, mi sül ki az egészből, és néha olyan labdákat dobok fel magamnak, amik előtt állok a salakpályán, és nézem, hogy ezt most hogy csapjam le.”

Akik szerették az első kötetet, azok valószínűleg most sem fognak csalódni, hiszen az író szerint az olvasók ugyanarra számíthatnak, mint az Ördögbőr grófja olvasásakor, csak most folyamatos kalandban: „Nem véletlen a cím: a Végzet Kacsája pont olyan rejtélyes, ahogy egy végzetes kacsának lenni kell, ráadásul ő tudja egyedül a Világ Legkisebb Meséjét, ami az első nyom a bizonyos aranyszívhez. Meg vannak robotdinoszauruszok is”. A folytatásokhoz minden héten készül egy soundtrack is, amit bárki bekövethet a Spoty-n. A folytatásokban megjelenő mesét Mayer Tamás illusztrálja, de Adamik Zsolt szerint nincs szó cseréről (az első kötetet Mészöly Ilka rajzolta), egyszerűen csak imádja Mayer munkáit, és ehhez a formához, a kétheti megjelenéshez az ő megoldásai kellettek. Arra a kérdésre, hogy lesz-e új kötet, Adamik csak annyit válaszolt:

„Ez még titok, pszt.”

A folytatásos-kalózos meséért kattintsatok IDE!