A mesterséges intelligencia váratlanul, szinte egyik napról a másikra vált a mindennapjaink meghatározó részévé, és úgy látszik, nem is tűnik el egyhamar. Viszont az AI jelenlegi állapotát hosszas matematikai, logikai és technikai fejlődés előzte meg. Hogyan néztek ki az első gépek? Hogyan működtek az első robotok? Mi köze van a mesterséges intelligenciának a zsidó és antik görög mitológiához? Toby Walhs brit informatikus, a University of New South Wales AI intézetének fő kutatójának átfogó könyve, A mesterséges intelligencia legrövidebb története közérthető és szórakoztató módon mutatja be a mesterséges intelligencia kialakulásának történetét. Olvass bele!
Toby Walsh: A mesterséges intelligencia legrövidebb története (részlet)
Ford. Bartók Imre
Ada Lovelace-t láthatóan lenyűgözte, hogy mi mindenre lehet képes Babbage csodálatos Analitikus Gépe. Az idősödő Charles Babbage-et pedig Ada Lovelace nyűgözte le, akit „a számok varázslónőjének” nevezett, de valami azt súgja, hogy nem csak a számokkal bánt varázslatosan.
Hogy bemutassa az Analitikus Gép potenciálját, Lovelace megírta a világ első komputerprogramját. Lényegében utasítások készletéről volt szó, amelyekkel ki lehetett kalkulálni a Bernoulli-számokat. A történelem első programozója tehát egy nő volt.
Ahogyan számos első „komputer” is nő volt – vagyis sokan voltak nők azok közül, akik bonyolult csillagászati és más műveleteket végeztek, mielőtt a Turing-gépek átvették volna tőlük ezt a megterhelő feladatot.
Lovelace-nek ugyanakkor komolyabb tervei voltak az Analitikus Géppel, mint hogy pusztán a Bernoulli-számok meghatározására használja. A következőket írta:
„Talán más feladatokat is el tud végezni a számoláson kívül… Tegyük fel például, hogy ily módon a harmóniatan és a zenei kompozíció terén a különböző hangmagasságok közti elemi kapcsolatok is kifejezhetők és adaptálhatók. Amennyiben ez lehetséges, úgy a gép tetszőleges összetettségű és teljes mértékben kifinomult zeneműveket tudna alkotni… Kijelenthetjük tehát, hogy az Analitikus Gép éppúgy szövi meg az algebrai mintázatokat, miként a Jacquard-szövőszék szőtte meg a virág- és levélmintákat.”
Szent Habakuk! Ez meg honnan a csudából jött? Babbage-et „mindössze” a számtáblázatok megalkotása érdekelte, Lovelace viszont, ki tudja, hogyan, rögtön egy egész évszázaddal megelőzte a korát, és mintha egyenesen abba az időszakba pillantott volna, amikor a komputerek már képessé váltak a hangok, képek, videók és jó néhány további, a számok világán túlmutató jelenség manipulálására. Az okostelefonunk végső soron egy kis méretű komputer, és éppen azért használható olyan sokféleképpen, mert nemcsak számokkal, hanem hangokkal, képekkel és videókkal is dolgozik. Egyszerre zenei lejátszó, fényképezőgép, kamera és mini játszóház.
Az ötlete ellenére, miszerint a komputerek jóval többre is képesek a puszta számolgatásnál, Lovelace a mesterséges intelligencia gondolatának az egyik első kritikusa is volt.
Ami azt illeti, sietve kizárta a lehetőségét, hogy olyan gépeket építhetnénk, amelyek képesek volnának a kreativitásra: „Az Analitikus Gép semmi önállót nem képes létrehozni – mondta. – Mindössze arra képes, amit mi elmagyarázunk neki, és amire utasítjuk. Képes követni az elemzéseket, de nem áll hatalmában, hogy megelőlegezze az igazság bármiféle analitikus kapcsolatát.” Lovelace megállapításai azóta is kísértik a mesterséges intelligencia területén dolgozó kutatókat. A komputerek csak azt teszik, amit mi mondunk nekik, és nem rendelkeznek az emberi kreativitást jellemző szikrával. Erre a kritikára még többször is vissza fogunk térni a könyvben.
Alan Turing, Charles Babbage és Ada Lovelace mellett jó néhány rendkívüli figurával megismerkedhetünk az MI történeti áttekintése során. Ott van például George Boole, az autodidakta angol matematikus, aki elsőként lett a corki Queen’s College matematikaprofesszora. Boole 1847-ben feltalálta a Boole-algebrát, vagyis a 0-ák és 1-esek logikáját, amely a mai napig meghatározza a modern komputereket. Ő is korán, mindössze negyvenkilenc esztendősen halt meg, miután a felesége, Mary Everest szerencsétlen módon több hordó hideg vízzel próbálta csillapítani a lázát. Mellette említsük meg Gottfried Wilhelm Leibnizet, a lipcsei polihisztort, Isaac Newton kortársát. Ők ketten komoly vitába bonyolódtak azt illetően, hogy melyikük találta fel először a kalkulust, amellyel megalkothatták „az emberi gondolkodás ábécéjét”.
Leibniz elképzelése szerint minden fundamentális fogalmat egy egyedi szimbólummal jelölhetnénk, és a gondolkodást a számolásra kellene redukálnunk.
Ismerkedjünk meg továbbá Thomas Hobbesszal, az angol filozófussal, Károly herceg – a későbbi II. Károly király – tanítójával. A korábban felsoroltak többségével ellentétben ő nem halt meg idő előtt, sőt kilencvenegy évig élt, ami nem kis teljesítménynek számított a 16. században. Ő is ábrándozott arról, mit jelentene, ha a gondolkodást a számolásra redukálnánk:
„Gondolkodáson a számolás képességét értem. Márpedig a számolás azt jelenti: sok különböző dolog együttes összegét venni, illetve ismerni a maradékot, amennyiben valamit kivonunk valamiből. A gondolkodás tehát ugyanaz, mint az összeadás vagy a kivonás.”
Ezek igazán előrelátó gondolatok. Háromszáz évvel azelőtt, hogy Alan Turing segített volna létrehozni és megépíteni az első elektronikus komputert, Hobbesnak egyszer csak eszébe jutott, hogy a gondolkodást talán puszta számolásra lehetne visszavezetni. És ne feledkezzünk meg a 13. századi katalán íróról, költőről, teológusról, misztikusról és matematikusról, Ramon Llullról. Ő kitalált egy kezdetleges logikai rendszert, amelyet mechanikusan lehetett használni ahhoz, hogy – mint állította – egy adott téma összes lehetséges igazságát beazonosítsuk. Ezen a ponton a kedves olvasó számára már aligha jelent meglepetést, hogy sajnos Llull is túl hamar halt meg. Feldühödött muszlimok egy csoportja halálra kövezte, miután – a jelek szerint sikertelenül – megpróbálta áttéríteni őket a keresztény hitre. De attól tartok, hogy ebben a legrövidebb történetben már nincs több időnk arra, hogy tovább morfondírozzunk ezeknek a kivételes elméknek a gondolatain – nem is beszélve az igen korai halálukról.
ÓKORI ÁLMOK
A fentebb elmondottak ellenére a mesterséges intelligencia története valójában nem Lovelace-szel, Leibnizcel vagy Llull-jal kezdődik. Ennél jóval korábbra, az antikvitás ködébe nyúlnak vissza a gyökerei: itt mindenféle mitológiai történettel találkozhatunk mesterséges lényekről, amelyeket értelemmel és tudattal ruháztak fel. Ezek közé tartozik például Talósz vagy a gólem, amelyek oly régóta kísértik az emberiséget.
A görög mitológiában Talósz egy élő bronzóriás, amelyet Minósz király kapott ajándékba, hogy legyen mivel őriztetnie Kréta szigetét. Talószt Héphaisztosz, a tűz istene kovácsolta.
Napjainkra Talósz egy ennél is félelmetesebb jelenséggé vált: jelenleg így hívnak egy kriptovalutát.
A zsidó mitológiában a gólem emberszerű, agyagból vagy sárból alkotott teremtmény. Az egyik leghíresebbet, a prágai gólemet azért hozták létre, hogy megvédje a prágai gettót a pogromoktól és az antiszemita támadásoktól. A gólemek engedelmes és erőteljes teremtmények. Bizonyos értelemben kezdetleges robotoknak is tekinthetők. Számos történetben, mint például a prágai esetében is, a gólem vagy túlságosan szó szerint követi az utasításait, vagy pedig a kötelességeit megszegve bevadul, és emberi teremtői ellen fordul. A gólem alakja tehát ahhoz a mélyen gyökerező szorongásunkhoz és izgatottságunkhoz köthető, hogy esetleg elveszíthetjük az ellenőrzést a találmányaink felett. Ennek a témának az egyik leghíresebb irodalmi feldolgozása természetesen nem más, mint Mary Shelley 1818-ban megjelent remekműve, a Frankenstein, avagy a modern Prométheusz.
Noha Shelley regénye feltehetően az egyik első igazi sci-fi, legalább annyira az ókori mítoszokra tekint vissza, mint amennyire előrepillant a jövőbe. Ne felejtsük, hogy a teremtmény azzal fenyegetőzik, hogy egytől egyig végez Victor Frankenstein barátaival és szeretteivel, és addig nem áll le, amíg teljesen tönkre nem teszi őt. Victor még azelőtt meghal, hogy bosszúból levadászhatná és meggyilkolhatná a szörnyet.
Mint a cím is jelzi, Shelley regénye arról a prométheuszi félelemről szól, amely évezredek óta kísértette az emberiséget. Prométheusz leleményes titán volt, aki átadta az embereknek a tüzet, amiért büntetésképpen az istenek egy sziklához láncolták, ahol mindennap egy sas lakmározott a májából.
A történet azt sugallja, hogy nem jó ötlet játszadozni az isteni adományokkal, mert könnyen megégethetjük magunkat. Sokszor a technológia is nem szándékolt és nem kívánt következményekkel jár.
A tűz meleget adott nekünk, és lehetővé tette, hogy megfőzzük az ételt, ugyanakkor háborút és pusztítást is hozott. A belső égésű motor rendkívüli mértékben felgyorsította a közlekedést, és lendületet adott az iparnak, cserébe viszont ennek tulajdoníthatjuk a klímaváltozást. Az atommaghasadás titka olcsó és zöld energiát adott a kezünkbe, de mellette lehetővé tette az atombomba megszületését. Most pedig itt van a komputer és a mesterséges intelligencia. Vajon melyek lesznek a nem szándékolt és nem kívánt következményeik?
Számos nyilvánvaló kockázatról beszélhetünk. Miként birkóznak meg a gazdaságaink a mesterséges intelligencia következtében egekbe szökő munkanélküliséggel és életszínvonalbeli különbségekkel? Vajon a demokráciák elsüllyednek a dezinformáció és a hazugságok tengerében? Netán gyilkos robotok fogják átalakítani mindazt, amit eddig a háborúról gondoltunk? Nem nehéz tehát elképzelni, hogy potenciálisan milyen negatív következményekkel kell számolnunk.
Természetesen számos jótéteményben is bízhatunk. Az MI valójában már most sokat tesz azért, hogy mindannyian jobban éljünk. Rengeteg új gyógyszer felfedezése a mesterséges intelligenciának köszönhető.
Például a halicin, a legújabb antibiotikum nem emberi találmány, hanem az MI felfedezése.
A nevét HAL-ről, a 2001: Űrodüsszeia MI-jéről kapta. A mesterséges intelligencia egy agyi ultrahangfelvétel alapján képes felismerni az Alzheimer-kór korai jeleit, azonkívül hatékonyan azonosítja a hitelkártyás visszaéléseket, megszervezi a vízvezetékek karbantartását, mielőtt azok tönkremennének, és a ciklonok útjának az előrejelzésével számos emberéletet is megmenthet.
Ugyanakkor az MI kutatása jóval mélyebb folyamat, amely nem merül ki az életminőségünk javítását célzó technológiák megalkotásában. A mesterséges intelligencia problémaköre valójában két alapvető kérdés körül forog, amelyek létünk alapjait érintik:
– Mi olyan különleges az emberi intelligenciában?
– Lehetséges-e ugyanezt az intelligenciát szilíciumból is létrehozni?
Hogy mi a válasz ezekre a kérdésekre, arról majd a történelem fog dönteni.
Fotó: tobywalsh.ai