Volt, aki egy hűtőnek dőlve, más az autójában szeretett írni, megint más azonban csak az íróasztalánál vagy éppen egy heverőn elnyúlva dolgozott. Az ihlet néha a legfurcsább helyeken és időpontokban szállja meg az írókat.
Miután azt már tudjuk, hogy a nagyok milyen tanácsokat adnak arra nézve, hogy jó írók legyünk, lássuk, hogy a szerzők közül néhányan milyen fura helyen vagy körülmények közepette ragadnak időnként tollat vagy klaviatúrát. Vannak például azok, akiknek az elmélyült munkához teljesen el kell vonulniuk a világ elől. Közéjük tartozik Stephen Fry, aki, ha rájön az írhatnék, egy csendes vidéki házba költözik, és éjjel-nappal dolgozik, egészen addig, amíg be nem fejezi a könyvét. Gertrude Stein is hasonló módszert alkalmazott, igaz, ő nem egy házba költözött be, hanem beült az autójába, leparkolt egy csendes helyen, és ott vetette papírra a gondolatait.
Ray Bradbury a Fahrenheit 451 írásába a Marsbéli krónikák és A tetovált ember megjelenése után kezdett bele. Korábban mi is írtunk róla, hogy a munkához az író nyugodt helyet keresett, ezért otthon nem is próbálkozott, hanem az UCLA campusán nézett körül. Ahogy betért az egyetem könyvtárába, írógépek kattogására lett figyelmes, és kiderült, hogy a pincében írógépkölcsönzés üzemelt, azaz 10 centért lehetett fél órán keresztül gépelni. Az író fogta magát, és egy nagy zsák fémpénzzel beköltözött a helyiségbe és dolgozni kezdett, és végül kilenc nappal és majd’ tíz dollárral később megszületett a Fahrenheit 451.
Per Petterson a Könyves magazinnak adott interjújában mesélt arról, hogy ő „már mindenhol”, mindenféle környezetben írt, így azt sem zavarta, amikor a gyerekei az asztala körül lábatlankodtak. „ De természetesen most egy kicsit el vagyok kényeztetve. A házam mögött van egy gyönyörű kis házikóm, ahova csak én léphetek be, és ott dolgozom. Nagyon szeretem, és valószínűleg nem is lenne könnyű visszatérni ahhoz, ahogyan régen dolgoztam” – mondta a norvég szerző.
Bár volt idő, amikor Stephen King alkoholos vagy drogos befolyásoltság alatt írt, ezek a napok azonban már a múlté. Saját bevallása szerint ma már szigorú beosztás szerint dolgozik, reggel vitaminnal és teával turbózza magát, majd pontban nyolckor az asztalhoz ül és munkához lát.
Van, aki azonban a koránkelésre esküszik. Dan Brown hajnali négykor kezd el írni. Az idő múlását egy homokóra mutatja. Hatvan perc elteltével az író feláll, nyújtózik egy kicsit, csinál pár felülést, majd folytatja a munkát. Időről időre gravitációs csizmát is magára csatol, lefelé lógva ugyanis nem csak a vérkeringés javul, de az ötletek is jobban jönnek. Amikor még ügyvédként praktizált, John Grisham is főként hajnalban dolgozott: ötkor bement az ügyvédi irodájába, és addig nem nyugodott, amíg egy nap egy oldalnyi írást nem produkált. Ennyi volt a penzuma.
Ernest Hemingway állítólag naponta ötszáz szót vetett papírra, főként reggel, még mielőtt letaglózott mindenkit a hőség. Tom Wolfe ennél sokkal magasabbra tette a lécet, ő ezernyolcszáz szóban határozta meg azt a mennyiséget, amelyet egyetlen napon meg kell írnia. Ha három óra alatt végzett, akkor a nap többi részében azt csinált, amit akart, ám ha tizenkét órába telt, akkor is meg kellett csinálnia. Névrokonáról, Thomas Clayton Wolfe-ról egyébként azt tartották, hogy magassága miatt egy hűtőszekrény fölé hajolva írt.
Alexander Dumas ennél sokkal romantikusabb módját választotta az írói elmélkedésnek. Minden reggel kivonult a párizsi Diadalívhez, melynek árnyékában egy almát majszolgatva gondolta ki, miről is szóljon a következő regénye. Truman Capote magát horizontális írónak tartotta, ami azt jelentette, hogy a legjobban egy ágyon vagy heverőn elnyúlva szeretett gondolkodni. Az sem ártott, ha volt kéznél némi cigaretta, kávé vagy sherry. Esetleg is-is.
Forrás: Flavorwire, Huffington Post
