J.R.R. Tolkien harcolt az első világháborúban, unokája szerint az élményeit beleírta a könyveibe
"Tizennégy éves voltam, amikor meghalt a nagypapám, J.R.R. Tolkien" - ezzel a mondattal kezdődik Simon Tolkien visszaemlékezése, mely az író születésének 125. évfordulóján jelent meg a BBC-n a híres nagypapáról. Simon gyerekkori emlékeiben az író olyan figuraként jelenik meg, aki esős délutánokon szójátékokat játszott vele, a szeles tengerparton fekete kavicsokkal kacsázott, és gyufásdobozokat dobált fel, hogy azzal szórakoztassa az unokáját. Személyiségének egyik kulcsa az unoka szerint az önmagába vetett sziklaszilárd hite volt. Simon csak később jött rá, hogy nagyapja nemcsak A Gyűrűk Ura szerzője volt, hanem intellektuális óriás, aki több nyelvet beszélt és több nyelven olvasott, és aki szakterületének világszerte elismert művelője volt. "A nagyapám halála óta eltelt 43 évben az apám fáradhatatlanul azon munkálkodott, hogy megszerkessze és megjelentesse a nagyapám eddig még publikálatlan írásait, és így már több mint húsz kötet jelenhetett meg."
Simon beszámol saját írói próbálkozásairól is, valamint arról, hogy sokáig úgy vélte: nagypapája alakja akadályozza az írói kibontakozását: "egy olyan hatalmas fává változott, melynek hosszú árnyékából nem tudtam szabadulni". Simon mindig arra vágyott, hogy egyszer az első világháborúról írjon egy könyvet, ám a feladat nagysága sokáig elrettentette. Amikor mégis belevágott, sokat gondolt a nagyapjára, aki Somme-nál harcolt. "Ha nem élte volna túl, én sem élnék. Azt kívántam, bárcsak hosszabb ideig ismerhettem volna, hiszen akkor kifaggathattam volna a tapasztalatairól. Írásos feljegyzést nem hagyott hátra, és sok veteránhoz hasonlóan ritkán beszélt a megpróbáltatásairól."
Ám Simon Tolkien úgy véli, hogy a nagyapja első világháborús élményei mégis fennmaradtak, mégpedig úgy, hogy azokat beleszőtte A Gyűrűk Ura cselekményébe, illetve olyan figurákba, mint Szauron orkjai vagy éppen Szarumán. Szerinte Mordor és Vasudvard vigasztalan tájai hátborzongatóan emlékeztetnek az 1916-os "senki földjére", azaz a somme-i csata hadszínterére. De Simon szerint a Frodó és Samu közti kapcsolat is arra a brit katonák közötti erős kötelékre emlékeztet, mely a háború hányattatásai közepette alakult ki. Ráadásul, amikor a háborúnak vége, Frodó ugyanazon megy keresztül, mint a veteránok közül sokan: utóbbiak láthatatlan sebektől szenvednek, és hazatérésük után már csak halovány árnyékképei azoknak az embereknek, akik valaha voltak.
No Man’s Land című könyvében Simon Tolkien egy olyan férfiről ír, aki a nagyapjához hasonlóan oxfordi ösztöndíjat nyert, majd szerelmes lett, végül mindent maga mögött hagyva Franciaországba ment, és nem tudhatta, hogy valaha visszatér-e. Regényének hősét örökre megváltoztatta mindaz, amit a háború alatt tapasztalt, akárcsak Simon Tolkien nagyapját, ám azzal, hogy megírhatta ezt a regényt, Simon úgy érezte, erős köteléket épített ki a nagypapájához, mindamellett pedig az emlékének is adózott. "Azzal, hogy a nyomába léptem, végre kiléphettem az árnyékából" - írta.
Forrás: BBC
