Sok fiktív hőssel ellentétben Tom Sawyer létező személy volt. A Smithonian.com szerint Mark Twain San Francisco egyik fürdőjében, egészen pontosan a gőzben ismerte meg a vámosként, rendfenntartóként és önkéntes tűzoltóként is szolgáló Sawyert. A gőzben leginkább kártyáztak: volt, aki a másnaposságát kúrálta (mint Twain), volt, aki a munka fáradalmait próbálta kipihenni (mint Sawyer).
Az igazi Tom Sawyert egyébként valódi hősként kezelték a helyiek, egyszer ugyanis egy zátonyra futott, majd lángra kapott gőzösről egymaga huszonhat embert mentett ki, mégpedig úgy, hogy utasokat vett a hátára (egyszerre egyet, legfeljebb kettőt), kiúszott velük a partra, majd visszafordult a többiekért. Menet közben a mentőcsónakokat is leeresztették, így Sawyer most már azon mentette az embereket – mindent összevetve végül kilencven utas köszönhette neki, hogy megmenekült.
Néhány héttel a megismerkedésük után Mark Twain visszautazott a nevadai Virginia Citybe, ahol egy San Francisco-i lap tudósítójaként kezdett dolgozni, majd hamarosan meghívta magához új barátját, Sawyert. A két férfi vidám estéknek nézett elébe, ittak és kártyáztak, Sawyer azonban négy nap alatt elverte az összes pénzét, nagyjából nyolcszáz dollárt. Végül Mark Twain segítette ki, így visszautazhatott Kaliforniába.
Sawyer távozása után azonban Twaint elhagyta a szerencséje: a szálloda, ahol lakott, leégett, így mindene, közte a bányászati részvényei is megsemmisültek. 1863 szeptemberében azután visszatért San Franciscóba, napjait ekkor leginkább az írás és a tivornya töltötte ki. A későbbé kocsmárossá lett Sawyer visszaemlékezései szerint nem ismert senkit, aki ennyit tudott volna inni és beszélni, mint Twain.
A két férfi később sem tévesztette egymást szem elől, sőt, Twain azt is közölte vele egyszer, hogy egy fiúról készül regényt írni, egy igazán kemény fickóról, akit olyasformának képzelt el, mint amilyen Sawyer lehetett fiatalkorában. A férfi persze nem nagyon hitt neki. A Tom Sawyer kalandjai végül 1876-ban jelent meg, a címszereplő karakterét az író három létező emberről mintázta, ezek egyike pedig saját maga volt. Később viszont azt állította, hogy nem ismert senkit, akit valóban Sawyernek hívtak volna. Ennek nagy valószínűséggel az volt az oka, hogy Twain szerette elhitetni, hogy figurái tisztára az írói képzeletének szüleményei.
Az igazi Sawyer végül 1906-ban hunyt el. A lapok is megemlékeztek róla, mint arról az emberről, aki megihlette az írót. Sawyer kocsmája, melyben évtizedeken keresztül mérte az italt és mesélte a történeteit, még abban az évben porig égett.
