Több száz író tiltakozik az Amazon üzletpolitikája ellen

.konyvesblog. | 2014. augusztus 11. |

Nyílt levélben szólította fel több mint kilencszáz író az Amazont, hogy vessen véget a Hachette könyvkiadóval folytatott kereskedelmi vitájának, amely véleményük szerint nem csupán a szerzőket, hanem az olvasókat is rosszul érinti. A mások mellett James Patterson, John Grisham és Stephen King által aláírt petíció egész oldalas hirdetés formájában jelent meg vasárnap a The New York Timesban.

Az online kereskedőóriás az elektronikus könyvek árazásáról vitázik a világ egyik legnagyobb kiadójának számító Hachette céggel.

A levél aláírói egyebek között azt kifogásolták, hogy a webáruház késleltette néhány Hachette-s szerző, köztük J.K. Rowling, Stephanie Meyer és David Baldacci műveinek kiszállítását, beszüntette az előrendelésüket és a kedvezményeket, mindezzel "kényelmetlen helyzetbe hozva és félrevezetve saját vásárlóit". A dokumentum szerint az érintett szerzők közül sokan a kezdetek óta támogatják az Amazon.com-ot. "Az ember nem így bánik az üzleti partnereivel és a barátaival sem" - olvasható a levélben, amelynek szerzői - a vitában való pártatlanságukat megőrizve - arra kérik a webáruházat, hogy a lehető leghamarabb hagyjon fel azon írók megélhetésének a megnehezítésével, akiknek a sikerét köszönheti.

A levél végén arra kérik az olvasókat, hogy e-mailben kérjék meg az Amazon.com alapítóját, Jeff Bezost a vita mihamarabbi lezárására. Az aláírók közt szerepel továbbá David Baldacci, Sandra Brown, Jeffery Deaver, Malcolm Gladwell, valamint a más könyvkiadókkal szerződésben álló Lee Child, Paul Auster és Philip Pullman is. A Hachette legnagyobb nevei közül néhányan azonban, köztük Rowling és Meyer egyelőre nem írták alá a dokumentumot.

Az Amazon.com a közelmúltban fejtette ki, hogy az elektronikus könyvek túlságosan drágák és legtöbbjüket 9,99 dollárért (2300 forintért) kellene árulni a jelenlegi 14,99, vagy 19,99 dollár helyett. Mint hozzátette, amennyiben az árak csökkennének, akkor több könyvet adnának el és magasabb lenne az összbevétel. A webáruház továbbá azt is nehezményezi, hogy a Hachette "túlságosan kis részesedést biztosít a szerzőinek. Mindeközben egy Amazont támogató petíció, amely szerint a Hachette minél magasabban akarja tartani az e-könyvek árát, mintegy 7600 támogatót szerzett, köztük olyan független szerzőket, akik egy demokratikusabb ipar megteremtéséért dicsőítik a kereskedőóriást.

(MTI)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!