Tévésorozat készül Ferrante Nápoly-tetralógiájából

.konyvesblog. | 2017. március 10. |

32 részes tévésorozat készül Elena Ferrante Nápoly regények címen ismertté vált tetralógiájából. A sorozatot Saverio Costanzo rendezi, és részben ő is írja a forgatókönyvet. A rejtőzködő Ferrante állítólag szintén részt vesz a forgatókönyvírásban, és várhatóan emailen fogja tartani a kapcsolatot a többiekkel.

A forgatás idén kezdődik Nápolyban, és az első évad a tetralógia első kötetét fogja feldolgozni, mely Briliáns barátnőm címmel jelent meg magyarul (a tavalyi ötvenes listánkon a harmadik volt). A Könyves Magazinban ezt írtuk róla:

"Életterük olyan, mint egy agresszív szappanopera, amelyben a hatalmi ranglétra különböző fokain álló családok vetélkednek egymással, apák hajítják ki az ablakon lányaikat vagy bocsájtják áruba őket a család boldogulása érdekében. Csak a Greco család egyezik bele, hogy lányuk továbbtanuljon, az első regény Lila számára a női princípiumokban teljesedik ki, tizenhat éves korában férjhez megy. Bár a környezetük eltagadhatatlan hatással van a személyiségük alakulására, Elena és Lila életét, legyenek bármilyen távol is egymástól, a barátságukat működtető, egyszerre konstruktív és destruktív erő mozgatja."

A rendező, Saverio Costanzo most azt mondja, a legnagyobb kihívást azt jelenti, hogy hogyan tudják majd filmes eszközökkel ugyanazokat az érzelmeket közvetíteni, melyek annyira jellemzőek Ferrante könyveire. Az első évadot várhatóan 2018 őszén kezdik el vetíteni.

Ferrante személye tavaly év végén került megint az érdeklődés középpontjába, amikor egy olasz újságíró egy leleplezőnek szánt cikkben azt írta, hogy az álnéven publikáló szerző nem más, mint Anita Raja műfordító. A cikkből hatalmas botrány lett, írók és olvasók álltak ki Ferrante mellett. A kortárs világirodalom legnagyobb rejtélye továbbra sincs megoldva, Saverio Costanzo pedig azt mondja, őt nem is érdekli, hogy valójában kicsoda Ferrante, és egyedül az irodalmi munkássága az, ami számít.

Forrás: NYTimes

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók