A
Darvasi László: VirágzabálókMagvető, 2009, 680 oldal, 3990 Ft.
A virágokról, a szerelmi hálókról, Szegedről és a Tiszáról szólt Darvasi László nagyregénye, a Virágzabálók, ami az év egyik legünnepeltebb magyar könyve lett, és a kedvező kritika mellett még komoly irodalmi díjat is kapott. 2009 könyve ez, semmi mást nem olvastam ilyen nagy örömmel és lendülettel, és ezzel a meseszerű regénnyel végre összeállt Darvasi prózájában az is, ami A könnymutatványosok legendájában nem. Történet, nyelv és mesélés kerek egésze jellemzi a négy történetszálból, kihagyásokból, üres helyekből és átírásokból építkező regényt, aminek középpontjában egy nő és három, egymással vérségi kapcsolatban álló férfi található, háttérben az 1848-as eseményekkel.
Darvasi szépen ír. Mit nevezünk szépnek itt, azt definiálni kell: Darvasi prózájában minden rossz, borzalmas, halálos dolog széppé válik, az ő világában fondorlatos szóképekkel alakul minden történés fenségessé, és így szükségszerűvé, ami bizonyítja, véletlenek sincsenek, felülről irányít mindent az író, aki vállaltan meséli a történetét, nem veszik el benne, nem hagyja a történet és a szöveg áramlását. Néha öncélú, néha beleszeret saját íráskészségébe, néha túlzásokba esik, ahogy szereplői is, de az elbeszélésnek vagy mesélésnek egyik lényege az előadó személyisége. Darvasi nem a regényhez keres nyelvet, hanem a nyelvéhez történetet, történeteket, ahogy ezt a mesélők teszik. Az olvasói szerződés lényege, hogy ezt elfogadjuk, hiszen az összes írására ez a jellemző.
Pelsőczy Klára Szép Imrével kötött házasságot, miközben Szép Péterrel élt vad és szenvedélyes szerelmet, de ott van még Pallagi Ádám is, aki szintén a Szép család tagja. Négyük kapcsolatai hálózzák be a regény szövegét, a különböző kapcsolatokat meg itt-ott befolyásolják a nagy események, így a történelem a mindennapokban is meghatározóan jelen van. A szerelmi sokszög mellett árulás és gyilkosság is helyet kap a regényben, sőt a bécsi ügynök sem annyira idegen, mint gondolnánk. Szövevényes történetünk e tekintetben is klasszikus nagyregényekre jellemző összetettséggel bír, bár meg kell hagyni, hogy a karakterek közül messze Szép Péter barbársága a legizgalmasabb, mellette a botanikus Szép Imre legfeljebb az olvasó által nem ismert híres előadásával emelkedik ki, míg Pallagi Ádám egy háborús jelentben kap igazi arcot.
A regény sokszálúsága mellett helyet kap Gilgagóg, a cigányvajda története is, ami önálló mítoszt képez a Virágzabálókon belül. A Darvasi teremtette cigánymítosz nem szerves része a történetnek, önállóságában, különállásában és egzotikumában szerepel, ami nem teljesen szerencsés, mivel pont ezen a szteretoipikus ábrázolásmódon kellene túlesni. Viszont a cigányok semmiben sem különböznek a többi szereplőtől, ami jó jel.
Szereplőink benne állnak térdig a magyar valóságban, amikor a Szép Imrét Bécsből jönnek megfigyelni, majd a Virágzabálók című előadásáért lecsukják, míg a háttérben Kossuth Lajos gyújtó hangú beszédet mond, majd beindul az elhallgatott pogrom. Darvasinál nincs történelem, csak emberek vannak, akik különbözőképpen látják és élik meg a mindennapi eseményeket, így rámutatva arra, hogy a történelem mindig az erősebb fikció (elbeszélés) győzelme a gyengébbek felett. Az író a történelmet tehát kérdésessé teszi, így olyan megoldandó problémává, amivel íróként kezdenie kell valamit, és mivel Darvasinál általában fontos a történelmi szituáció, így itt is az. A történelem folyamatosan változik attól függően, éppen ki beszél, és így minden megszólalás nemcsak alakítja, hanem értelmezi is azt. Pedig a regényben csak rejtetten kap szerepet a politika vagy a történelem, de akkor mindig befolyásolja szereplőink életét.
1848 nemcsak nemzetünk, hanem saját identitásunknak is része, ahogy tanulunk róla, úgy alakítjuk 48 általános képét. Közben valójában egészen keveset tudunk róla, ahogy Kossuth Lajosról is, akinek szegedi beszéde után emberek haltak meg.
Kapcsolódó anyagok:
Interjú Darvasival
Részletek a virágzabálóból
Litera-kritika
