„Ha újraélhetném az életemet, akkor se döntenék másképp” – válaszolta Szokolay Zoltán az Irodalmi Jelennek adott elgondolkodtató és végtelenül szomorú interjújában arra a kérdésre, hogy hogyan sikerült feldolgozni magában ügynökéveit. Szokolay többek közt Baka Istvánról írt jelentéseket, de nem érti, hogy miért kéne bocsánatot kérni bármiért is. Szeretne visszakerülni az irodalom „belső köreibe”, azok közé az írók közé, akiknek felteszik a körkérdéseket, de szerinte mára háttérbe szorult az, ahogy ő ír. Úgy érzi, tartozik azzal, hogy megírja ügynökmúltját, de ehhez ma se a viszonyok nem alkalmasak, se bátorsága nincsen. Mégis minden válasza egy regény Magyarország elbeszéletlen történetéről. Besúgás, sértődöttség, egy radiátorhoz bilincselt meztelen reggel, egy kérdéses apaság, rengeteg ivás. A mások élete smafu, A vizsga csupán romantizálás, ez az igazi magyar valóság.

• 1982-ben, a szekszárdi főiskolán szervezték be, és eleinte úgy jelentett a pályatársairól, hogy nem is volt tisztában azzal, mit csinál. Összebarátkozott, és heti rendszerességgel beszélgetett egy történésszel, akiről később kiderült, hogy az állambiztonság embere. Lejárt útlevele miatt is a történészhez, vagyis az AT-45-ös szigorúan titkos tiszthez fordult segítségért, 1984 májusára pedig belőle is ügynök lett. Azt gondolta, könnyen ki tud majd szállni, de megzsarolták, és onnantól rendszeresen járt érte a szolgálati Lada.
• A lányáról kiderül, hogy valószínűleg nem ő az apja.
• Szorgalmas ügynök volt, de onnantól kezdve, hogy írókollégájának, Csengey Dénesnek elárulta a titkát, neki is rendszeresen beszámolt a jelentéseiről. „Minden csatorna kétirányú, s ha már ez adott, próbáljunk meg élni vele".  Azt hitte, kijátszhatja az állambiztonságot, hogy rájön, körülötte kiben nem lehet megbízni, de ma már sokkal óvatosabb lenne. Bakáról, és

„mindazokról, akiket szerettem, úgy próbáltam beszélni, hogy ne ártsak neki. Megbeszélni vele nem mertem, sőt, a társaságát is kerülni kezdtem, mert az említett AT 45-ösnek is a barátja volt.”

• Az interjú tarantinói jelenetében részegen, meztelenül ébred fel az elbeszélő, mert berúgott a tartótisztekkel: 

"Egyszer Baján, a szigeten nagyon berúgattak, pedig akkoriban jól bírtam a piát. Rosszul lettem, elvesztettem az eszméletem. Meztelen ébredtem fel egy üdülőben, a csuklóm egy csőhöz volt bilincselve. Gál István bejött, kiszabadított, elnézést kért a többiek nevében. „Ezek hülyék” – legyintett, és hazavitt Szekszárdra."

• A rendszerváltozás után Csurka, aki szintén tudott az ügynökmúltáról, azt tanácsolta neki, hogy törölje el a múltja nyomait, vagy igazoljon át a jogutód szervezethez. „Nem fogadtam meg a tanácsát. Láttam és látom is a kárát, de mindez azt bizonyította számomra, hogy ugyanaz folytatódik modernebb eszközökkel, mint amitől menekülni igyekeztem.” Csurka bonmot-ját komolyan vette, a rendszerváltás után az MDF színeiben országgyűlési képviselő lett, sőt a Nemzetbiztonsági Bizottság alelnökének is megválasztották.

• "Két pályatársam, Cs. és K. (hadd nevezzem csak így őket) terjesztette a legbuzgóbban, hogy ügynök vagyok. Ha – mint hirdetik – őket „árultam el”, nem szégyellem ma sem. K. egyik tanítványa rendszeresen követeli, hogy kérjek bocsánatot K-tól. Soha nem ártottam K-nak, miattam nem érte hátrány vagy sérelem. Szépen ível a pályafutása, rendszereken át. Miért kell bocsánatot kérnem? A büntetésem vajon arányban van-e azzal, amit elkövettem?”

• 1990-1992 között az MDF országgyűlési képviselője volt. „Ma már nincsenek ott értelmiségi irányzatok, nem manifesztálódnak komplex jövőképek. Technokraták, karrieristák, pártkatonák vannak. Nem vitatom, hogy sok jó szándékú, meggyőződéssel cselekvő ember is ül közöttük, de humán értelmiségnek nem nevezhető az a gyülekezet. Központi bizottságnak inkább.”
• 24 éves korára a Jelenkoron kívül minden fontos irodalmi lapban közölt verset. A Jelenkorral is próbálkozott, de Csordás Gábor kifogásolta beküldött verse egyik mondatát, ezért végül kimaradt a lapból. Szokoly-ban azonban benne maradt a tüske:

„Csordás Gáboron egyszer próbáltam „bosszút állni”, ezt máig szégyellem. Megpróbáltam másmilyennek feltüntetni, mint amilyen valójában. Ellenzékinek, a szó akkori értelmében. Szerettem volna, ha nem ő irányítja a Jelenkort, ha kizárják a pártból, ahová éppen belépett, valami ilyesmire gondoltam. S hogy a magyar irodalom javára szolgálna, ha kéziratok sorsáról nem ő döntene dölyfösen.”

• A rákos tumort is a publikálásból vezeti le:

"A Lassan, Atyám szerkesztése és kiadása már szigorú, tudatos elhatározás volt a részemről. 2012 januárjában úgy éreztem, le kell zárnom az életemet. Nem szuicid késztetés volt, csak az összegzés igénye. Lássuk, mire jutottam. Lássuk, merre miért nincs tovább, ha már semerre, soha többé. Gondoltam, ez a kötet megjelenik, aztán majd kivárom, mi lesz.

Semmi se lett. Hacsak az nem, tanulságként, hogy a tumor, amit két és fél évvel később kioperáltak belőlem, a laboreredmények bizonysága szerint 2012 januárjában mutatkozott meg először. Ennyit a betegségek és a lélek összefüggéseiről."

• A szerkesztők már azelőtt mellőzni kezdték, hogy nyilvánosságra került volna ügynökmúltja, ő pedig a mellőzés miatt inkább kivonult az irodalmi életből és kerülte a nyilvánosságot.
• Szokolay a saját életművét elég jónak ítéli, de az bosszantja, hogy soha nem került be a Szép versek című antológiába:

"Gondolod, kedves Boldog Zoltán, hogy az 1975 óta eltelt négy évtized során egyetlen olyan versem se volt, amely megütötte volna ezt a szintet?"

• Szerinte azok az írók tartoznak a „belső körhöz”, akiknek felteszik a körkérdéseket, ő viszont csak elutasítással találkozott. 2012-ben egy új kötettel próbált visszakerülni a belső körbe, de a szakma nem vett tudomást az új írásairól. Várja a körkérdéseket, és könyvet akar írni a nőkről, akik jók voltak hozzá.
• Ars poeticája: csakazértis.