Szófiában megnyílt a könyvvásár

.konyvesblog. | 2012. december 05. |

Magyarország díszvendégségével kedden megnyílt a XXXI. Szófiai Nemzetközi Könyvvásár. Bulgária legrangosabb könyves seregszemléjét Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes nyitotta meg.

Navracsics Tibor beszédében kiemelte: azok az országok lettek igazán sikeresek a 20. század végén, amelyek saját önazonosságukat és saját különleges kulturális értékeiket nemcsak megőrizték, de meg is erősítették. "Nincs siker és nincs gazdasági felemelkedés a nemzeti nyelv és kultúra megtartó ereje nélkül" - mondta. Kiemelte: a szabad, egymással vetélkedő és nem egymást megsemmisíteni akaró nemzeteknek köszönhető Európa jelene, és a jövőben is ez lesz Európa fejlődésének záloga.

Hatos Pál, a Balassi Intézet főigazgatója elmondta: a megnyitón a vendéglátó ország egyik vezető politikusa egyfajta példaképként említette Magyarországot, amely évi 100 millió forintot költ arra, hogy könyvkultúráját, szépirodalmát megismertesse külföldön.

Mint mondta, büszkék lehetünk bolgár jelenlétünkre és hálásak is lehetünk a bolgároknak, hiszen idén 24 magyar tárgyú könyv jelent meg, amelynek több mint fele friss fordítású szépirodalmi mű. Kiemelte: "odafigyelnek ránk, hogyan milyen megoldásokkal kísérletezünk, hogyan próbáljuk a kultúrát pozícionálni, hogyan próbáljuk a kultúra kapcsán az ország hírnevét öregbíteni és ezzel közvetetten versenyképességet, gazdasági jelenlétünket is előkészíteni".

Elmondta, a könyvvásáron részt vesz Bánki Éva, Györe Balázs, Pósa Zoltán, Kukorelly Endre és Egressy Zoltán is, akinek a darabját bemutatják Szófiában. A rendezvényen a kortárs szerzőink mellett a klasszikusaink is megjelennek, Krasznahorkaitól kezdve Márain keresztül Örkényig.

Hangsúlyozta: a magyar szépirodalom bemutatásán túl azért is fontos részvételünk a nemzetközi könyvvásárokon, hogy a magyar kreativitást, azt a fajta versenyképességet, amelyet a magyar intellektuális erő jelent, megjelenítsük.

"Megjelennek szótárak, tudományos munkák is, a programokhoz kapcsolódik néptáncbemutató, filmbemutató és Szófia egyik legjelentősebb színházában kortárs magyar darabot mutatnak be" - sorolta, felidézve azt is, hogy néhány hónapja a bolgár szépművészeti múzeumban retrospektív magyar képzőművészeti kiállítást rendeztek.
Szólt arról, hogy pódiumbeszélgetéseket, kisebb konferenciákat is tartanak, bemutatva, hogy milyen dilemmákkal küzd a magyar kulturális élet. A Balassi Intézet főigazgatója elmondta: a programokat a Szófiai Magyar Intézet szervezte, a díszvendégség az ő munkájuk eredménye. Emlékeztetett arra, hogy 2012-ben összesen 12 könyvvásáron vett részt Magyarország, díszvendég volt Belgrádban, Szentpéterváron és Helsinkiben is.

(MTI)

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Lehet, hogy az álom az alvás lényege? – 3 könyv, amiben az álom fontos szerepet játszik

Bár sokszor nem tűnik többnek az alvás furcsa mellékhatásánál – és persze tudattalanunk kedvelt játszóterénél –, előfordulhat, hogy az álom valójában egy létszükséglet.

...
Zöld

A Mitágó-erdő sűrűjébe a hősök és az olvasók is belevesznek – 40 éves a modern fantasy mesterműve

Ősidőkben gyökerező erdők, újjászülető harcos hercegnők, apák és fiúk, az elme történetteremtő képessége, Freud és Jung, Tolkien, növényhorror és növényvakság a fantasyben, valamint az ember és a nem emberi világ szoros kapcsolata is szóba kerül a podcastban.

...
Zöld

5 empatikus készség, ami megmentheti a párkapcsolatodat

Nincs párkapcsolat konfliktus nélkül – a kérdés tehát nem az, hogyan kerüljünk el egy összezördülést, hanem hogy hogyan kezeljük együttérzéssel. Íme öt tipp egy egészségesebb kapcsolatért.