Sok-sok Stephen King-filmet fogunk nézni a következő pár évben

.konyvesblog. | 2014. július 04. |

álomdoktor.jpg

„A Warner Bros. úgy döntött, hogy elkészíti A ragyogás előzményfilmjét. A projektben azonban Stephen King nem vesz részt, ő jelenleg a mára már klasszikussá vált regény folytatását írja éppen” – írtuk pont két éve. A Doctor Sleep végül tavaly jött ki angolul, július 11-én pedig Álom doktor címmel magyarul is megjelenik az Európa Könyvkiadó gondozásában.

Közben azonban King novelláiból és regényeiből gőzerővel készülnek a filmes adaptációk. A bura alatt című CBS-sorozatnak például a héten kezdődött a második évada az Egyesült Államokban: ehhez kapásból mutatunk egy képes ki kicsodát, melyet a napokban publikált King a saját Facebook-oldalán:

A Den of Geeks című oldal közben összeszedte, hogy a jövőben milyen King-filmek forognak majd. A Kennedy-gyilkosságról szóló 11/22/63 megfilmesítésének jogait például J.J. Abrams cége szerezte meg (olvass bele a regénybe itt), az Ayana című novellából pedig az NBC szeretne egy minisorozatot. A dagadt sofőr című novella a Minden sötét, csillag sehol című kötetben jelent meg (utóbbiról írt kritikánkat olvasd el itt), az ebből készült tévéfilmben Maria Bello és Olympia Dukakis alakítják a főbb szerepeket.

A mobil című zombiregényből Tod Williams rendezett filmet, melynek Samuel L. Jackson és John Cusack a főszereplői, és amelyet várhatóan jövőre mutatnak be a mozik. Az Az című klasszikusból 1990-ben egyszer már készült tévésorozat, most pedig a True Detective-es Cary Fukunaga forgat egész estés filmet belőle. A Joyland egyike King legfrissebb regényeinek (olvass bele a kötetbe itt), viszont film is biztosan lesz belőle; lehetséges rendezőként Tate Taylort emlegetik a filmes oldalak.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

MARGÓ
...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.

...

Mécs Anna: Azokat a részeket akartam megmutatni, amik a nő testén és lelkén kevésbé észrevehetőek 

Mécs Anna Rutin című új kötetét Réz Anna és a szerző mutatta be az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon.