Stephen King: Minden sötét, csillag sehol, ford.: Szántó Judit

Európa Könyvkiadó, 528 oldal, 2013, 3060 Ft

B+

A négy novellából/kisregényből álló Minden sötét, csillag sehol az egyik, ha nem a legjobb könyv, amit a ’70-es, ’80-as évekbeli erejét, energiáját rég elvesztett, és még a jobb műveiben is csak a Carrie, A ragyogás és társai teljesítményének árnyékára képes Stephen King az utóbbi 20 évben írt. Kegyetlen, naturalisztikus, sorsszerű és érett – ez utóbbi különösen fontos. A történetekben hétköznapi emberek kerülnek szembe számukra addig elképzelhetetlen sötétséggel, vagy önnön hibájukból, vagy váratlan külső körülmények hatására.

Az 1922 farmere megöli feleségét, és a gyilkosságba bevonja tinédzser fiát is. A dagadt sofőrben egy megerőszakolt és kis híján megfojtott írónő áll bosszút a tettesen és segítőin. A Hosszabbítás jutányos áron főhőse az Ördöggel köt alkut, hogy saját barátja kárára hosszabbítsa meg rák által fenyegetett életét (egyébként ez az egyetlen mű a kötetben, amiben helye van a természetfelettinek). Az Egy jó házasság hősnője pedig több évtizedes együttélés után jön rá, hogy a férje sorozatgyilkos.

A sztorik lényege nem elsősorban a rémisztgetés, a borzalom érzetének átadása (noha az 1922, a kötet leghorrorisztikusabb darabja, ilyesmivel is bőségesen szolgál), hanem az életpusztító szituációkba keveredett szereplők lelkivilágának feltárása. King a bűnt, a bűntudatot és annak hiányát vizsgálja, az a folyamat érdekli, amelynek során teljesen átlagos emberek szörnyű tetteket követnek el, és az, ahogy szembenéznek azok következményeivel.

Az 1922 egy bűnös ember keservesen hosszú elkárhozásának nyomasztó, egyszerre tragikus, szánalmas és ijesztő története, mesteri erkölcsi gyomorforgatás és lelki horror. Meglepő módon ez a könyv egyetlen sztorija, amelyben King a tőle szokásos végtelen kegyetlenséggel viszonyul főszereplőjéhez. A bűnösök általában véve bűnhődnek nála (ahogy a horrorban, sőt mindenféle fikcióban), még akkor is, ha bűnük valamilyen szempontból jogos volt: a végzet utánuk nyúl, a számlát ki kell egyenlíteni.

King azonban itt látványosan túllép az életnek ezen a legtöbb filmben és regényben prezentált jéghideg, egyetemes, megkerülhetetlen „igazságosságán”. Egy érett ember bölcsességével játssza morális játékát az olvasóval, tudván, hogy nem minden történet végződik szükségszerűen jól vagy rosszul. Bár A dagadt sofőr rape & revenge tematikáján és az Egy jó házasság félelmetesen emberi sorozatgyilkos-csavarain talán az idős író szentimentalizmusa is tetten érhető: a végzet nem nyúl utána a lelki vesszőfutásukon sötét tettekkel felülemelkedett szereplőknek, csak egy biccentéssel nyugtázza feléjük, hogy megtehetné.

A Hosszabbítás jutányos áron-ban azonban még egy ilyen kis biccentés sincs, és ez össze is zúzza a szentimentális Kingről alkotott képünket – abba aligha férne bele egy ilyen felkavaró, gonosz novella. Kár is tagadni: mindenki kívánt már rosszat másoknak. Seggfej osztálytársnak, szerelmi vetélytársnak, kétszínű kollégának, idióta főnöknek, vagy csak egy akárkinek, aki óvatlanul beleütközött az utcán – esetleg épp a legjobb barátjának, akinek vele ellentétben mindene, de tényleg kurvára idegesítően MINDENE megvan. Streeter az utóbbi cipőben jár. Mérhetetlenül frusztrálja elsőszámú cimborájának tökéletes, harmonikus élete, és amikor saját halálát el kell cserélnie az Ördögnél valaki máséra, persze, hogy őt választja. Streeter rákja pár hét alatt felszívódik, csillaga az élet minden területén felfelé kezd ívelni, míg barátját és családját a következő években egyik borzalmas tragédia éri a másik után.

Egy szentimentális történetben Streeter itt kapna észhez, és rohanna vissza az Ördöghöz új alkuért könyörögni, akár a lelkéért, vagy bármiért cserébe, mindegy, csak vessen véget ennek a rettenetnek. De itt nem. Streeter legalább annyira élvezi barátja totális mélyrepülését, mint a saját felemelkedését. Perverzióval határos, ahogy King belehelyez minket Streeter szemszögébe, és annak örömével párhuzamos nő a mi undorunk, ám nem tud nem belekeveredni az a primitív elégtétel, ahogy az irigységet felváltja a vicsorgó káröröm és végül a riasztóan beteg és egyszerű katarzis. És ettől csak még undorítóbb az egész.

Ezután mindenki jóval nagyobb bűntudattal kíván majd bármiféle rosszat másoknak.