Semmi sem oltja ki a könyvek iránti szenvedélyünket

.konyvesblog. | 2016. november 24. |

(Kép forrása)

Éveken át tartó növekedés után a nagy kiadók idén először jelezték, hogy csökkent az e-könyvek eladása, ami ismét kételyeket vetett fel azzal kapcsolatban, hogy milyen és mekkora az elektronikus kiadványok szerepe a könyvkiadásban. Bár a tapasztalat azt mutatja, hogy a print és az e-változat békésen megél egymás mellett a piacon, a kérdés, miszerint az e-könyv megöli-e a nyomtatott változatot, még mindig aktuálisnak tűnik, holott a jelek szerint a két médium nem oltja ki egymást.

A Quartz cikke szerint mindez nem is annyira az e-könyvekről szól, sokkal inkább arról az izgatottsággal és félelemmel vegyes érzésről, amely az innovációt és a változást övezi. Az a felvetés, miszerint az új megöli-e a régi, egyáltalán nem újkeletű, hiszen minden nagyobb technikai újdonság bevezetése után felmerül ez a kérdés. Így, amikor annak idején teret nyert a televíziónézés, sokan már a rádió halálát jósolták, a rádió ugyanakkor megtalálta a maga útját az emberekhez, akik manapság például vezetés közben hallgatják.

A könyvek eltűnésének mítosza sem új, hiszen már 1894-ben attól tartottak, hogy a fonográf felbukkanása a könyvkorszak hanyatlását hozhatja: az akkori vélekedések szerint az akkoriban újnak számító szerkezet olyasfajta szerepet töltött volna be, mint a mai hangoskönyvek. A téma tehát újra és újra napvilágra kerül, amikor - a mozitól kezdve a televízión keresztül az okostelefonokig - valami technológiai újdonság kezd teret nyerni. Vannak, akik ezt tovább gondolják, és úgy vélik, a könyvek eltűnése kulturális hanyatlást hozhat, mások egy utópikus digitális jövőben gondolkoznak. Mindez nem véletlen, hiszen a reménynek és a félelemnek ez az elegye kiválóan rezonál a technológiai változásokkal kapcsolatos legalapvetőbb reakcióinkra.

Hogy megértsük ennek okait, figyelembe kell vennünk, hogy amint egy médium az életünk integráns részévé válik, érzelmi kötelék alakul ki vele szemben. Számos tanulmány kimutatta már, hogy az emberek mennyire ragaszkodnak olyan tárgyakhoz, mint a könyvek, tévék, számítógépek. Előfordul az is, hogy emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel a tárgyainkat - például nevet adunk az autónknak vagy ordítunk a laptoppal, ha éppen nem működik rendesen. Így tehát valamely technológiai újdonság felbukkanása nemcsak gazdasági vagy társadalmi változást indíthat be, hanem arra sarkall minket, hogy módosítsuk a kapcsolatunkat valami olyasmivel, ami addigra már a napi életünk szerves része lett.

Ez azzal az eredménnyel is jár, hogy elkezdünk vágyakozni olyasmi iránt, amit régebben ismertünk, de már nincs a birtokunkban. Nem véletlen, hogy ma már komplett iparágak épülnek a retrócuccok, a régi technológiájú eszközök gyártására. Nincs ez nagyon másként az e-könyvolvasók esetében sem. A könyvimádók mindenesetre megnyugodhatnak: a könyvek számos technológiai forradalmat túléltek már, és nagy eséllyel túl fogják élni ezt is.
 
Forrás: Quartz

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!