(A lány a vonaton egyike az idei év gigasikereinek (kritikánk róla ITT olvasható), januári megjelenése óta több millió példány kelt el belőle a világon, és itthon is az eladási listák élén landolt. Hőse egy magányos, alkoholista nő, aki nap nap után a londoni vonaton ingázik, elbaltázott életén mereng, éjszakánként pedig a volt férjét zaklatja telefonon. Hirtelen egy bűneset kellős közepén találja magát, melynek egy idő után nemcsak szimpla részese, hanem gyanúsítottja is lesz. Az utóbbi évek domestic noir könyvei közé szépen besimuló thriller (a műfajról a nyári Könyvesben lehetett olvasni nagyobb összeállítást) azonban nem csak a hatalmas siker miatt mérföldkő a brit Paula Hawkins életében. Korábban álnéven írt, de azok a könyvei nem fogytak olyan jól. Így adott magának egy utolsó esélyt íróként – ez volt A lány a vonaton, a történet innentől ismert. Paula Hawkins írásban válaszolt a kérdéseinkre, és mesélt arról, mi izgatja az emberi lélek sötét oldalában, miért épp egy alkoholista nőt tett meg a regénye egyik fő mesélőjének, és mit csinált éppen, amikor megtudta, hogy a DreamWorks megvásárolta a megfilmesítés jogát, majd az Oscar-díjas A segítség rendezőjének, Tate Taylornak adták a feladatot, hogy Rebecca Fergusonnal és Emily Blunttal leforgassa.
A címszereplő lány, Rachel teljesen megbízhatatlan narrátor, aki a saját démonaival küzd, és időnként nagyon nehéz szeretni őt. Íróként mi vonzotta abban, hogy részben egy hozzá hasonló antihősnő szemén keresztül mesélje el ezt a történetet?
Nem vagyok biztos abban, hogy Rachelt antihősnőnek tekintem, az én szememben ő inkább egy mélységesen gondterhelt személy. Rosszul viselkedik, és rettenetes döntéseket hoz nagyrészt annak eredményeként, hogy nem tud szabadulni a függőségétől, de ahogy haladunk előre a könyvben, azt látjuk, hogy próbál felülkerekedni az alkoholproblémáján, és igyekszik kijavítani egy-két korábban tett dolgot. Szerintem sok csodálnivaló van Rachelben; alapvető szívósság van benne, amely elsőre nem szembetűnő. Szerzőként engem az érdekel, hogy összetett, izgalmas karakterekről írjak, és Rachel bizonyosan ilyen személyiség.
Könyves magazin 2015/4.
LIBRI-SHOPLINE NYRT, 2015, 76 oldal, 5 pont + 199 Ft
Azzal, hogy egy alkoholista nőt tett meg a regény egyik fő narrátorának, ritkán tárgyalt tabut is feszeget. Mi vitte rá, hogy a női alkoholizmusról írjon? És hogyan reagáltak az olvasói arra, hogy a hőse egy olyan személy, aki addig iszik, amíg eszméletlenül össze nem rogy? Íróként ez mennyire volt kockázatos vállalás?
Olyasvalakiről akartam írni, aki alkoholproblémával küzd, különösen olyannal, amely komolyan kihat az emlékezésre. Különösen az érdekelt, hogy amikor valaki nem emlékszik arra, amit korábban tett vagy mondott, az hogyan hat a bűntudatára és a felelősségérzetére. A szóban forgó alkoholistának nem feltétlenül kellett volna nőnek lennie, ám én azon témák miatt választottam a női szemszöget, amelyekről mindenképp írni akartam: ezek a családon belüli erőszak, a meddőség, az a mód, ahogyan a társadalom tekint a nőkre, és az, ahogyan a nők megítélik egymást.
Ahogy ön is említette, Rachel a saját emlékeiben is alig bízhat, gyakran bűntudattal küzd, közben azonban folyamatosan az derül ki, hogy a történet valamennyi narrátora titkol valamit. Ahogy az életben is szinte mindenkinek vannak kisebb-nagyobb titkai. Szerzőként fontosnak érezte, hogy olvasóit a saját személyiségük sötétebb oldalával is szembesítse?
Éppen a személyiség sötét oldala az, ami érdekel engem! Lenyűgöznek azok a dolgok, amiket magunkba zárunk: azok a gondolatok, melyeket szégyellünk, a titkok, melyeket megtartunk magunknak.
Kapott amúgy furcsa reakciókat a könyv megjelenése után? Volt például olyan, aki a saját titkairól mesélt önnek?
Kaptam leveleket olyan olvasóktól, akik hasonlókat éltek át, mint a szereplőim némelyike, függők voltak vagy családi erőszak áldozatai lettek. Megkeresett egy nő, aki azt mondta, a férje hasonlóképp manipulálta, mint Tom Rachelt, amelynek azután az lett a vége, hogy a nő zaklatta a férfit. Nagyon sok ilyen sötét sztori van.
Sokan vallják, hogy a thrillerek és a krimik éppenhogy a társadalom sötétebbik oldalát villantják fel előttünk. Valóban így lenne?
Igen, szerintem is így van, a krimik rengeteg szerepet betölthetnek: reflektálhatnak a társadalomban felbukkanó bizonyos problémákra – ezek közé tartozik például a családon belüli erőszak –, és olyan fórumként is szolgálhatnak, ahol megvizsgálhatjuk, hogy ezek a problémák miért és hogyan keletkeztek.
Az előző könyveit álnéven írta, és egyszer azt nyilatkozta, hogy A lány a vonaton volt az utolsó esélye íróként. Komolyan gondolta akkor, hogy feladja?
Akkor tényleg azt éreztem, hogy ez az utolsó esély. Az álnéven írt utolsó könyvem egyáltalán nem fogyott jól, és azt gondoltam, ez az utolsó esélyem arra, hogy egyről a kettőre jussak az írásban, máskülönben mehetek vissza újságírónak, vagy kereshetek másik állást. Visszatekintve, valószínűleg nem adtam volna fel az írást végleg, de akkor úgy éreztem, hogy ez egy mindent eldöntő momentum.
Mi jellemző önre: éjjel-nappal dolgozik a kéziratán, vagy inkább pontos ütemterv szerint halad, és ha teljesítette azt, akkor képes felállni, és teljesen hátat fordítani a kéziratnak?
Próbálok tartani egy viszonylag normális napi rutint, de igazából attól függ, hogy éppen hogy megy az írás. Ha remekül, akkor egymást követő napokon át képes vagyok egész nap írni, és nem érzem munkának, hanem mérhetetlenül élvezem és izgalmasnak tartom. Ha nem megy az írás, akkor ücsöröghetek az asztalomnál órákon keresztül úgy, hogy nem jön össze semmi. Ha nem megy a dolog, akkor néha jobb hagyni, és valamilyen teljesen más tevékenységbe fogni: ez lehet olvasás, kutatás, adóbevallás… Egy jó kis adóbevallásnál semmi sem tudja jobban felkelteni a vágyat, hogy visszatérj az íráshoz.
Milyen típusú könyveket olvas írás közben?
Miközben írok, próbálok nem túl sok krimit olvasni. Nagyon sok szépirodalmat és tényirodalmat olvasok, próbálom a legjobb szerzőket felkutatni, akiket csak lehet, olyanokat, akiknek a szavai arra ösztönöznek, hogy én is egyre jobb legyek.
A DreamWorks vette meg a filmjogokat – emlékszik, hogyan tudta meg a hírt? Részt fog venni amúgy a megfilmesítés folyamatában?
Egy mayfairi kocsmában voltam az egyik barátommal, amikor megtudtam. Emlékszem, hogy kimentem az utcára, hogy ott vegyem fel a mobilomat, amikor hirtelen óriási vihar kerekedett, és alig hallottam, hogy mit mond az ügynököm. Eléggé szürreális volt. A forgatókönyv írásában nem veszek részt, de remélem, hogy ha majd megkezdik a forgatást, akkor kilátogathatok a helyszínre.
A cikk eredetileg a Könyves magazin őszi számában jelent meg.
