Pasolini a rendőrökkel volt

Pasolini a rendőrökkel volt

.konyvesblog. | 2016. január 22. |

Pier Paolo Pasolini olyan megkerülhetetlen filmeket rendezett, mint például a Salo, avagy Szodoma 120 napja, miközben íróként hasonlóan radikális, provokatív és megbotránkoztató volt. Olaj című utolsó kötete 2015-ben jelent meg a Kalligramnál. Mészáros Sándor, a kiadó vezetője, Puskás István, a regény fordítója és Szkárosi Endre, az ELTE Olasz Tanszékének egyetemi tanára, Pasolini kultikus és botrányos, kihasznált és újrahasznosított életművéről beszélgetett a Ludwig Múzeum könyvtárában.

Pier Paolo Pasolini: Olaj

Kalligram, 2015, 672 oldal, 3990 Ft

 

Pasolini a filmrendező, és az író,

és a költő, teoretikus, publicista, festő. Mindez egyben, mert bár különböző megnyilatkozásai követik az adott művészeti forma szabályrendszerét, de szétválaszthatatlan a személyes részvételének hőfoka, szenvedélye és intellektualitása miatt. Személyessége abban is megnyilvánult, hogy Bernardo Bertolucci például fogott egy felvevőt és képzettség nélkül, mintegy „belülről” tanult tőle rendezni.A ’60-as évek filmművészete például Antonioni (A kaland, Az éjszaka, Nagyítás) vagy Fellini (Országúton, Édes élet, 8 és ½), akivel együtt is dolgozott, egyrészt a nemzetközi szintérre vezette. Másrész olyan diskurzusokat nyitott, melyek nem csak egy szűk értelmiségi réteget érintettek, hanem a Róma külvárosában élő utcakölyköket is. Beszélte a nyelvüket. Húsz év alatt közel négyszáz bírósági eljárás indult ellene, például közszeméremsértésért, így minden újságolvasónak is beszédtémája lett. Ez egyrészt a diáklázadások kora volt, másrészt olyan kor, amiben nem sütötték rá rögtön a dilettáns bélyeget arra, aki több terepen is élt az önkifejezés lehetőségeivel.

Ha késel, késs húsz évet

1995-ben Pasolini halálának huszadik évfordulója alkalmából rendezett egy kiállítást a Ludwig Múzeum (egy rövid ismertető olvasható itt). Húsz évvel később jelenik meg az Olaj magyarul. Bár a kiadó vezetője, Mészáros Sándor megjegyzi, hogy a szöveg töredékes, egyenetlen, sokszor nehezen hozzáférhető, provokatív, mégis kérdés, hogy mi lehet az oka a hűvösebb fogadtatásnak a magyar kultúrában. Mészáros szerint részben az angolszász, német és francia kultúra felé való tájékozódással magyarázható. Másrészt az általa képviselt társadalmi és politikai elkötelezettséget a magyar kultúra passénak gondolta. Az ilyen szerepek nevetségessé, fárasztóvá váltak vagy egyszerűen nem volt hiteles képviselőjük. Másképp került az olasz vérkeringésbe. A kortárs olasz irodalomban fontos referenciapont Pasolini, és éppen az Olaj című regénye az egyik, amit origóként jelölnek meg az ezredforduló utáni olasz írók. Húsz évvel a halála után jelenik meg, emiatt a ’70-es évek irodalma helyett a posztmodern ’90-es évek lett a kontextusa. Egy Alberto Moraviahoz írt levele tanúsága szerint Pasolini úgy lett az olasz posztmodern próza előfutára, hogy azt a 19. századi művészszerepet igyekezett újjáéleszteni, amiben kisebb volt az alkotó és befogadó közti távolság. Szerinte az Olaj stilisztikai sokfélesége is ezt a célt szolgálja.

Az ezredforduló után, amikor világossá válik, hogy a társadalmi különbségeket csupán elfedte a hurráoptimizmus és a popkultúra, amikor meghaladottnak hitt ideológiák ütik fel a fejüket újra, Pasolini ismét fontossá válik. Például az aktuális filozófiai problémák, mint a biopolitika, a body turn (a test előtérbe kerülése), a hatalom és a szexualitás okán.

Emmanuel Trevi Valami írás című könyve szintén a ’90-es években jelent meg (magyarul 2015-ben adta ki a Kalligram), szorosan kötődik az Olajhoz. Ennek borítója egy graffiti felhasználásával készült. Róma külvárosi lakónegyedeiben Pasolini máig street art-téma. Puskás István arra is utal, hogy az identifikáció elősegítése mellett a kultúrturizmust is fellendítette, így áttételesen a környék rehabilitációs szerepét tölt be.

Kultuszkellékek

1968-ban megjelent egy híres politikai botrányverse, az OKP-t a fiataloknak!, ami voltaképp publicisztika prózaversben, ironikus és önironikus provokáció. Ebben szembehelyezkedik az akkor uralkodó diákpártisággal és a rendőrök védelmére kel: „A világ valamennyi újságírója… kinyalja… a seggeteket. Én nem, kedveseim. Túlságosan is papa-fiacskája képetek van. Gyűlöllek benneteket, ahogy a papáitokat is gyűlölöm. … Félénkek vagytok, bizonytalanok, elkeseredettek…, de tudjátok azt is, hogyan legyetek hatalmaskodók, zsarolók, magabiztosan…: kispolgári tulajdonságok ezek, kedveseim. Amikor tegnap a Valle Giulia-ban összeverekedtetek a rendőrökkel, én a rendőrökkel voltam” (P.P.Pasolini: Eretnek empirizmus, 2007, Budapest, Osiris. Szkárosi Endre ford.) Innentől kezdve ez a kapitalizmus- és társadalomkritikára kiélezett, konfrontatív forma lesz a költői nyelve, de az olyan filmjeiben is meghatározó, mint a Teoréma. Ez a hitelesen, több színtéren képviselt attitűd a kultusz egyik forrása. Ez az esszéiben a radikális viszonyulás, egyszerre téma, strukturális kérdés és poétikai vállalás. Például a Kábítószer és kultúra címűben egyenesen kérdez: miért fogyasztanak kábítószert? Egyenesen válaszol: a kultúra hiányában.

A kultusz másik fontos összetevője, a rejtélyes és megoldatlan erőszakos halála. Pasolini meggyilkolásának másnapján az olasz sajtóban megjelent egy fotó a holttestéről, ami Puskás István szerint egy egész generáció számára ikonszerűen mutatja fel a korszak megoldatlanságát. A trauma élményén keresztül erős érzelmi viszonyulásokat eredményezett és hozzájárult ahhoz, hogy Pasolini személye és alkotásai elválaszthatatlanok.

2.jpg

Végül ott van az Olaj rejtélyes hiányzó fejezete, ami vagy a szerző szándéka szerint, vagy a halála miatt hiányzik, de Puskás István az egyik összeesküvéselméletet is megpendítette. Tíz éve egy maffia-kapcsolatokkal megvádolt politikus, Marcello Dell’Utri, úgy próbált manőverezni, hogy azt állította,  olvasott egy kéziratot, ami összefügg az  Olaj hiányzó fejezetével, amiben lelepleződik az Agip Petroli olajtársaság és Pasolini halálának okai, körülményei. Efféle politikai játszmák és konspirációelméletek közepette folyik a regény utóélete. Dell’Utri szenátor börtönbe került.

 Szerző: Gondos Mária-Magdolna