Alice Munro: Egy jóravaló nő szerelme
Park Könyvkiadó, 2009, 362 oldal, 2500 Ft.
Nőnek lenni nem feltétlenül jó. Nem tudom, miért ez a mondat ugrott be az idei Nemzetközi Booker-díjas Alice Munro kötetének elolvasása után, de ha már, akkor megpróbálom megkeresni az okokat. A kötet női sorsokat mutat be: eltitkolt szerelem, megromlott házasság (egy novella, a Cortes-sziget kivételével mindegyik történetben rossz házasságról, válásról, félrelépésről olvashatunk), feszült szülő-gyerek viszony, anyaság és hivatás összeegyeztethetetlensége. A kötetcímadó elbeszélés Enidje a település őrangyala; saját élete úgyszólván nincs, idegeneket ápol, mindenkin segít, és nehéz eldönteni, melyik a meglepőbb, a gyilkosság leleplezése vagy az alig-alig sejtetett, mégis nyilvánvaló szerelem, amit Enid egy nyűgös, kiállhatatlan, halálos beteg nő férje (gyerekkorában barátja) iránt táplál. A Jakarta központi alakja Sonje, aki végletesen, megszállottan szereti világcsavargó, szabad szerelmet hajszoló férjét, és sok-sok év múltán sem képes elfogadni, hogy végérvényesen elveszítette. A Cortes-sziget Mrs. Gorrie-ja az elbeszélőn, az esetlen, tapasztalatlan fiatalasszonyon vezeti le magatehetetlen, béna férjével való házassága miatti kínjait (gyakorlatilag terrrorizálja), annál is inkább, mert a fiatal házasok viszonya jónak tűnik. Az Óvd az aratókat! Eve-je kénytelen felismerni, hogy lánya, Sophie terhesnek találja a társaságát; kettejük kapcsolata megromlott, vagy valami érthetetlen okból sohasem alakult ki ragaszkodás iránta a lányában, és a novella végén felbukkanó stopposlányban is képes afféle gyerekpótlékot keresni. A gyerekek maradnak hősnője az új szerelmet választja a gyerekei helyett, és évekkel később, amikor mér az a kapcsolat is tönkrement, örülhet, hogy a gyerekei megbocsátottak. A Bűzlik a pénztől főhőse a 10 éves Karin, aki apát keres abban a férfiban, akivel az anyjának viszonya van.A változás előtt elbeszélője apjával való viszonyáról számol be, mintha annak halála után próbálná megérteni, közelebb kerülni hozzá, ha már életében nem sikerült. Az Anyám álma fiatal, szétszórt hegedűművésznője az anyaságával nem tud mit kezdeni: miután rosszul szerepel a vizsgán, kis híján (persze nem szándékosan) megöli csecsemőjét (nem véletlen, hogy a Szent Lajos király hídját olvassa, melynek egyik szála egy elfuserált anya-lánya viszony, bár abban a lány nem képes szeretni a Limában körbenevetett, nem épp népszerű anyját).
Mindegyik novellában nők vagy gyerekek nézőpontjából ismerjük meg az eseményeket; a belső monológok inkább az egyes szám első személyű elbeszélőkre jellemzők, míg a többi történetben, ha előtérbe is kerül időnként valamelyik szereplő nézőpontja (többnyire a nő vagy gyerek főszereplőé; különösen érdekes az Anyám álma, amelyben a még meg sem született, majd később újszülött gyerek meséli el a történteket, akinek akkoriból nem lehetnek emlékei) inkább a felettük álló, bölcs, rejtőzködő, mindentudó narrátor érvényesül, aki nem rágja az olvasó szájába a történteket, különösebb sallangok nélkül tudósít minket szétesett családokról, kisiklott életekről és pocsék házasságokról; figurái elszigeteltnek tűnnek, akik igazából nem is képesek senkivel nyílt, bizalmas kapcsolatot kialakítani, nemcsak a házastársukkal, de a barátaikkal, gyerekeikkel sem. Ezek okáról pedig mélyen hallgat, mintha a szereplők lelkében felgyülemlett feszültséget, elfojtott haragot, szomorúságot tükrözné vissza.
Ellenben aprólékosan számol be vasalásról, főzésről, betegápolásról vagy éppen a testek állapotáról, különösen ha betegségről vagy más, nyomasztó, kényelmetlen állapotról van szó. Az utolsó elbeszélés hősnője terhes; nem éppen áldott állapotként számol be róla: „Véget vet a hasa egyik oldalán a rugdosásoktól fájós pont további sajgásának, meg a nemi szerve fájdalmának, mikor feltápászkodás közben beletódul a vér (mintha égő meleg borogatást tett volna rá). És a mellbimbói sem lesznek olyan nagyok, sötétek és dudorosak, és nem kell bekötöznie a lábán a kidagadó ereket, amikor reggel fölkel.” Idézem A változás előtt című novellából az abortusz naturalisztikus leírását is: „A méhből most borszínű zselé pottyant, meg vér, és valahol benne a magzat. Mint egy mütyür a müzlisdobozban vagy a pattogatott kukoricában a nyeremény” – fűzi hozzá szenvtelenül az elbeszélő, aki orvos apjának segédkezik a műtétnél.
A novellák férfi alakjai háttérbe szorulnak, kevésbé kidolgozottak, mint a női szereplők; mintha csupán eszközök volnának, viszonyítási pontok a nők életében, legyenek bár elhagyott férjek, hiányzó apák vagy megszállottság tárgyai – szóval, ha nőnek lenni nem is jó, arról nem a férfiak tehetnek. Az első, címadó elbeszélés Mrs. Quinnje meg éppenséggel az ellenpélda: ő maga az ördög, de a hárpia Mrs. Gorrie-t is említhetnénk. A sorsunkért – elromlásáért vagy jobbra fordulásáért − saját magunk vagyunk a felelősek, de mintha ez vonná maga után a történetek szereplőinek elhagyatottságát, magányát; meg talán a szövegek furcsa, ridegséget és melankóliát vegyítő atmoszféráját. Mi mindent fedhet a kanadai hó.
