Murakami és Nádas versenyeznek a Nobel-díjért

Fleuriste | 2012. október 08. |

Bár az irodalmi Nobel-díj kihirdetésének még nincsen meg a pontos dátuma, nagyjából biztosra vehető, hogy csütörtökön teszik majd közzé Stockholmban, hogy az írók (vagy költők) közül ki kapja idén a rangos elismerést.

Az 2012-es év egyik nagy favoritjának mindenesetre sokan a japán Murakami Harukit tartják, és őt gondolják a legnagyobb esélyesnek az angol Ladbrokes-nál is, ahol az 1Q84 szerzőjére ebben a pillanatban 2:1 arányban lehet fogadni. Az angol bukik szintén magasan jegyzik a kínai Mo Yan és Nádas Péter esélyeit is (8:1), akik ezzel olyan szerzőket előznek meg a listán, mint Thomas Pynchon (12:1) vagy Philip Roth (16:1).

Természetesen a lapok már bőszen találgatnak, sokan a kínai Mo Yan tartják az idei év befutójának, aki azonban nem kívánta kommentálni az esélyeiről szóló híreket.

Tavaly egyébként elég nagy cirkusz lett a fogadásokból, felmerült ugyanis a gyanú, hogy a Svéd Királyi Tudományos Akadémiáról idő előtt kiszivárogtatták az irodalmi Nobel-díj várományosának nevét, így Tomas Tranströmer svéd költő lett a nyertesre fogadók favoritja az eredményhirdetés előtt. Míg ugyanis a díj kihirdetésének napján a reggeli órákban még 13:1 arányban lehetett fogadni rá, közvetlenül a győztes megnevezése előtt már csak 1,66:1 volt a tét Ladbrokes svédországi honlapján.

2008-ban egyszer már szintén felmerült a gyanúja annak, hogy valaki vagy valakik a Svéd Királyi Tudományos Akadémiáról idő előtt kiszivárogtathatták a hírt. Akkor a francia Jean-Marie Gustave Le Clézio kapta a díjat, igaz, a Dagens Nyheter korábbi beszámolója szerint a Ladbrokes akkor nem fogadott el fogadásokat az irodalmi Nobel-díjra, mert a fogadók valószínűleg tudták, hogy ki kapja a rangos kitüntetést.

A héten egyébként szinte minden napra jut majd valamilyen bejelentés: rögtön hétfőn például kiderül, hogy ki kapja idén az orvosi Nobel-díjat; kedden a fizikai, szerdán pedig a kémiai Nobel várományosai izgulhatnak. A bejelentés kulisszatitkairól itt olvashattok, aki pedig élőben szeretné követni a bejelentéseket, ide kattintson.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

Mark Dredge Sör mesterkurzusa az erjesztett ital karakterjegyeinek felismerése terén segít magabiztosságot szerezni, és abban is a segítségünkre siet, hogy megértsük, hogy kerültek oda.

...
Zöld

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

Csányi Vilmos és Barát József Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című kötetében a jövő bizonytalanságairól beszélget tudományos igénnyel, így szóba kerül robotosítás, a közösségek átalakulása, szülőség és szerelem, de a biológiai határaink is.

...
Zöld

Az írók jóval a tudósok előtt ráéreztek az agy működésére – interjú a világhírű agykutatóval

Dr. Scott A. Small Alzheimer-kutató érdekfeszítően írt arról, miért tesz jót nekünk az egészséges felejtés. Szóba került Salman Rushdie elmepalotája, a kreativitás és a MI, az alvás és a társadalmi felejtés szerepe, illetve a pszichopaták és a csimpánzok is. Interjú.