Neil Gaiman: Hadd olvasson a gyerek, amit akar

.konyvesblog. | 2013. október 15. |

Hagyni kell a gyerekeket, hogy azt olvassanak, amihez kedvük van – vélte Neil Gaiman, aki szerint a jószándékú felnőttek könnyen örökre elvehetik a gyerekek kedvét az olvasástól. Gaiman hétfőn egy nagy-britanniai rendezvényen az olvasás, a könyvek, a könyvtárak jövőjéről tartott előadást, melyben amellett érvelt, hogy a felnőttek ne próbálják meg megszabni a gyerekeknek, hogy milyen könyveket vegyenek a kezükbe.

„Nem gondolom, hogy létezne rossz könyv a gyerekek számára”. Időről időre felmerül, hogy Enid Blyton vagy RL Stine rossz írók lennének, vagy hogy a képregények az írástudatlanságot segítenék elő, de Gaiman szerint ez marhaság, sznob és ostoba beszéd. A jószándékú felnőttek azzal, hogy kiveszik a gyerekek kezéből azt, amit szeretnek olvasni, és értékes, ám unalmas köteteket adnak helyette, csak azt érik el, hogy egy olyan nemzedék nő fel, amelynek meggyőződése, hogy az olvasás valami béna, kellemetlen elfoglaltság.

Korábbi cikkeink Gaimanről:

Leírtam a leírhatatlant (interjú Neil Gaimannel)
A gyermekkor varázsa (kritika az Óceán az út végén című regényéről)
Itt az új Sandman másik borítója (október végén jön az újabb Morpheus-sztori)

Gaiman elmondta azt is, hogy szerinte az e-könyvek megjelenése nem jelenti a papíralapú könyvek végét, és felidézett egy húsz évvel ezelőtti beszélgetést Douglas Adamsszel, amikor is Adams a valódi könyveket a cápákhoz hasonlította. „A cápák vének, már a dinoszauruszok előtt is voltak cápák az óceánban, és az ok, hogy még mindig vannak cápák, az, hogy jobbak ebben, mint bármi másban.” Adams akkor azzal érvelt, hogy a papíralapú könyvek szívósak, nehéz elpusztítani őket, ellenállnak a fürdőzésnek, napfénnyel működnek, és jó érzés kézbe venni őket – jók abban, hogy könyvek, és mindig lesz számukra hely.

Az író felemelte a szavát a nagy-britanniai könyvtárbezárások ellen is. Szerinte az egyik legfontosabb dolog, amit az emberek csinálhatnak, az az olvasás, és a könyvtárak bezárása a jövőt lopja el. „Olyan, mintha beszűntetnék az oltási programokat. Tudjuk, mik a következmények.”

Forrás: Guardian

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Túlélés vagy tanulás? John Holt könyve az iskolai kudarcok meglepő okait mutatja be – Olvass bele!

Miért jelent kudarcélményt sok gyerek számára az iskola? Mi az oka, hogy rengeteg gyerek unatkozik, feszeng, retteg az órákon, és alig tanul valamit? Mi történik valójában az osz­tályteremben? Hogy lesz az egyik gyerekből „jó”, a másikból pedig „rossz tanuló”? Olvass bele John Holt könyvébe!

...
Zöld

UFO-invázió nem lesz, de arrogáns azt gondolni, hogy egyedül vagyunk – Podcast Rab Árpád jövőkutatóval

Litkai Gergely a Bookline Zöld új podcastjében Rab Árpád jövőkutatóval beszélget Jane McGonigal Elképzelhető című könyvéről. 

...
Zöld

3 új könyv az egészséges étrendről májusban, ha szakítanál az extrém diétákkal

Kipróbáltál már több diétát is, de belekerültél a jojóhatás ördögi körébe, vagy egyszerűen csak nem hozták a kívánt eredményeket? Olyan könyveket ajánlunk májusra, amik segítenek tudatosan felépíteni az egészséges értrendedet és életmódodat.