Michel Houellebecq: Lanzarote

Magvető, 96 oldal, 2013, 1832 HUF

A Magyarországon mostanában leginkább Kiábrándult Értelmiségiként ismert Goncourt-díjas francia botrányszerző lesz a csütörtökön kezdődő 20. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége. Houellebecq a politikai korrektség látszatát is kerülve ír thai szexturizmusról, a pedofíliáról, a globalizációról, a new wave-ről és a vallási fundamentalizmusról is. Néha pedig úgy csinál, mintha maga is egyik regénye hőse lenne. Portré.

Michel Houellebecq az anyakönyvi kivonatok szerint 1956. február 26-án, szerinte viszont 1958-ban született a Franciaországhoz tartozó Réunion szigetén, amely Indiai-óceánban Madagaszkártól keletre helyezkedik el, és a franciák egyik üdülőparadicsoma. Édesapja magashegyi vezető (akárcsak A csúcson apafigurája), édesanyja aneszteziológus (mint az Elemi részecskék anyaszereplője). Szülei hamar lemondtak róla, és négy évvel fiatalabb lány féltestvére születése után, hatéves korában Franciaországba került kommunista nagymamájához – később írói álnévként nagymamája leánykori nevét vette fel. Houellebecq egy interjúban halottnak nyilvánította édesanyját, Lucie Ceccaldi viszont korántsem volt az. Houellebecq édesanyja 2008-ban, 83 éves korában Az ártatlan című könyvével állt bosszút fián az Elemi részecskék hippi, a gyerekeiről a szeretőiért lemondó anyaképéért, amelyet nem tudott elvonatkoztatni saját magától. Az „év anyukája" azt írja: „Michellel azon a napon állhatnánk újra szóba egymással, mikor kiállna az Elemi részecskékkel a kezében egy köztérre, és azt mondaná: „Egy hazug, egy imposztor, egy parazita vagyok (...) és bocsánatot kérek." Míg Houellebecq hiányolta életéből az anyai szeretetet, addig édesanyja szerint soha nem volt képes szeretni: „Talán fejlődött e tekintetben, és a kutyáját, Clément-t szereti."

Franciaországban a meaux-i Henri Moissan gimnázium bentlakásos növendéke volt, ahol kitűnt intelligenciájával, elemzőképességével és távolságtartásával. Osztálytársai Einsteinnek nevezték, ő pedig elmerült H.P. Lovecraft sötét világában. „Soha nem veszek részt abban, ami körülvesz, sehol nem vagyok a helyemen"—írja az ikonikus szörnyisten, Cthulhu atyja. Houellebecq egyetemi előkészítő osztály után, tizenhét évesen beiratkozott az Agrártudományi Főiskolára. 1980-ban megszerezte az agrármérnöki diplomát; még ebben az évben feleségül vette legjobb barátja unokahúgát. Nem talált munkát, nehéz anyagi körülmények között élt. 1981-ben megszületett a fia, Étienne. Ezután hamarosan elvált, 1998-ban nősült újra, Marie-Pierre Gauthier-t vette feleségül.

Subb-haqqua Nyarlathotep!

Irodalmi karrierje húszéves korában indult, amikor több költői körnek is tagja lett. 1991-ben visszatért hőséhez, és megjelentette Contre le monde, contre la vie (Szemben a világgal, szemben az élettel) című Lovecraft-monográfiáját, amely így kezdődik: „Az élet fájdalmas és kiábrándító. Ennek következtében fölösleges tehát újabb realista regényeket írni. A valósággal általánosságban már tudjuk, hogy állunk, és semmi kedvünk még többet megtudni róla." A folytatásban is megjelenik a későbbiekben az író védjegyévé váló depresszív, kiábrándult világkép, amelyet Lovecraft életműve kapcsán fejt ki először. „XX. század végi emberek, ez a reménytelen kozmosz teljes mértékben a miénk. Ez a nyomorúságos univerzum, ahol a félelem koncentrikus körkökben kúszik egyre feljebb a kimondhatatlan felismerésig, az univerzum, ahol az egyetlen elképzelhető sors az, hogy összezúznak és felfalnak, a mi mentális állapotunk tökéletes mása.(...) Legyen szó a Sátánról vagy Nyarlathothepről, mindegy, de nem viselünk el már egy perccel több realizmust sem." Ezek után nem meglepő, hogy színre lépésekor a francia irodalmi életben a "reménytelenség professzorának" is nevezték. Pályafutását költőként kezdte, első két kötete 1991-ben jelent meg (kritikai visszhang nélkül), következő két verseskötete viszont Triztan Tzara-, és Flore-díjat nyert. 1994-ben jelent Extension du domaine de la lutte (A harc területének kiterjesztése) című első regénye, amelyet több nyelvre is lefordítottak. A regényből film is készült, melynek forgatókönyvét maga Houellebecq írta.

Schoperhauer-díj

1998-ban jelent meg a Les particules élémentaires (Elemi részecskék) című második regénye, amelyet huszonöt nyelvre lefordítottak, és elnyerte a Prix Novembre-t (a November-díjat, amely egyfajta ellen-Goncourt-díjnak számít). A legrangosabb francia irodalmi díjjal Houellebecq-nek amúgy sem volt egyszerű a története, hiszen hét évvel később megint csak jelölték az Egy sziget lehetőségéért, de mindkét esetben más vitte el előle az elismerést. Lanzarote című könyve a Flammarionnál jelent meg 2000 tavaszán, dobozos kiadásban, amelyben a szöveg mellett helyet kaptak Houllebecq Lanzarote szigetről készített fényképei is, a kötet magyar kiadásával köszönti a magvető Houellebecq-et a Könyvfesztivál díszvendégeként. 2002. szeptember 17-én a Lire magazinnak adott, eredetileg hatórás, csonkított interjúját követően több muzulmán szervezet, valamint a párizsi Nagymecset vezetője beperelte Michel Houellebecq-et faji és vallási gyűlölet szításáért. Houellebecq hősei a politikai korrektség látszatát is kerülve utasítják el korunk ideológiáit és eszméit, a szerző szereplői nézőpontjára néha ráerősít egy-egy interjúban. Bár az értelmiség kiállásának, valamint az ügyvédjének, Emmanuel Pierrat-nak köszönhetően végül felmentették, a per úgy megviselte Houellebecq-et, hogy elhatározta: soha többé nem ad interjút, és Spanyolországba költözik. Két év után mégis bejelentette, hogy 2005-ben új regényt jelentet meg, ez volt az Egy sziget lehetősége, 2008-ban pedig filmet is rendezett belőle. 2010. szeptember 4-én jelent meg La carte et le territoire (A térkép és a táj) című regénye, amelyért a zsűritagok komoly vitája ellenére végül megkapta a Goncourt-díjat, amelyet a francia közvélemény egyfajta kompenzálásnak is tekintett a korábbi meghurcoltatásokért. 

Houellebecq, a rocksztár

Az író honlapján kulcsszavakat is találunk Houellebecq-hez: gyömbér-rum, cigi, Monoprix, Jimi Hendrix, Neil Young, Franz Schubert, Françoise Hardy, Léonard Cohen, Brian Wilson & les Beach Boys, David Crosby. A mindig provokatív író komoly hatással volt Iggy Popra, elmondása szerint az Egy sziget lehetősége volt az egyetlen könyv, ami az utóbbi tíz évben tetszett neki. 2009-es, Préliminaires című albumát ez a regény ihlette. Houellebecq maga is készített már albumot. Az első 2000-ben jelent meg Présence humaine (Emberi jelenlét) címen, 2011-ben pedig újabb két számmal örvendeztette meg rajongóit.
4.40-től énekel

Houellebecq, a botrányhős

Houellebecq talán azért az egyik legmegosztóbb, legproblémásabb, perbe is fogott kortárs író, mert hősei minden písziséget levetve menekülnek a fantázia, a szex és a narkotikumok világába a fogyasztói társadalom elől, miközben épp érzelmi elhagyatottságukban, a menekülés által válnak annak igazi részeseivé. „Think different, ismételgettem. Láttam már női mellet, simogattam és csókolgattam már jónéhányat; most mégis meg voltam bénulva. Idáig is sejtettem, hogy Valérie-nek csodálatos melle van; de a valóság még annál is rosszabb volt. Egyszerűen képtelen voltam elszakítani a tekintetemet a mellbimbóiról, a mellbimbók szegélyéről; észre kellett vennie, hogy bámulom. Vajon mi jár egész pontosan a nők fejében?” – írja A csúcson című regényében Houellebecq, aki élő interjúiban is arról híresült el, hogy szeretettel stíröli látványosan a riporternőket. Az író kétszer vált el, véleménye szerint a házasság csak a teljes magányra adott válaszreakció, egy gyereke van, többet pedig nem szeretne. „Inkább egy kutya, mert annak a vágyait könnyebb kielégíteni” – mondja.

A Kiábrándult Értelmiségi mémjét is adó, dohányzós kép tipikusan houellebecq-i: az író a napi négy doboz cigiről próbál elektromos cigarettával leszokni. Regényhősei állításait gyakran hangzatos nyilatkozatokkal fejeli meg, mint hogy nagyon kedveli Sztálint, mert annyi anarchistát megöletett, vagy hogy az iszlám a legidiótább vallás az összes közül. Arról, hogy többször egy hajszállal lecsúszott a legnagyobb francia irodalmi díjról, a Goncourt-ról (amelyet végül A térkép és tájjal elnyert) csak annyit mondott: „ A féltékenység egy emberi érzés, amelyet tökéletesen megértek.”

Houellebecq regényeibe gyakran vegyít életrajzi elemeket, az őt ért támadásokra pedig a lehető legfrappánsabb választ adta Goncourt-díjas regényében: feltrancsírozta saját magát. A térkép és táj egyik szereplője ugyanis egy Houellebecq nevű író, aki kijelenti, hogy ő nem alkoholista, mint ahogy a rosszindulatú sajtó terjeszti róla, és érdekesnek találja, hogy senkiben sem merült fel soha: csak azért iszik olyan sokat az újságírók jelenlétében, hogy képes legyen elviselni őket. Houellebecq egyébként aludt már el részegen interjú közben, a vele készült riportoknak pedig visszatérő eleme, hogy Houellebecq becsukja a szemét, mert annyira untatja az interjú. A térkép és táj Houellebecq-je bűzlik, haja kócos, depressziós, és egy brutális, szadista gyilkosság áldozatává válik. Maradványait gyerekkoporsóban temetik el, mert a gyilkosság után csak ennyi maradt belőle.

Houellebecq, a romantikus

Mindemellett Houellebecq legmegdöbbentőbb nyilatkozata nem az iszlámról, a szexturizmusról vagy a pedofíliáról szól, hanem a romantikáról. Mert Houellebecq minden látszat ellenére romantikus. „Számomra a romantikus ember az, aki hisz a határtalan boldogságban, amely örök és bármikor lehetséges. Hisz a szeretetben. Hisz a lélekben is. Furcsa módon ezek az érzések jelen vannak bennem, még ha állandóan az ellenkezőjét is állítom.” Ezek szerint Ön hisz a határtalan, örök boldogságban? – kérdezi a riporter. „Igen. És ezt nem csak azért mondom, hogy provokatív legyek.”