Bach Máté fotós ötlete alapján 2012-ben elindult a Pesti nő blog, melynek célja az volt, hogy "megörökítse a főváros női energiáit" és bemutassa, hogy milyen sokszínűek a városban élő nők. Az alkotók minden társadalmi rétegből megszólaltattak nőket, szerepelt a blogon utcaseprő és híres színésznő is. Az interjúkból nemrég megjelent egy könyv (Pesti nő, Athenaeum), a fotókból pedig hamarosan kiállítás nyílik. Az interjúkat Izsó Zita készítette.
Például egyszer levittük a Balatonra a versenykajakunkat, és beeveztünk vele. Hatalmas élmény volt ott kajakozni, ahol máskor úszni szoktak. Egészen közel mehettem a nádashoz. Ilyen élményt jelentett gyermekként végigmennni a Dunán, a hidak alatt, majd leevezni Dunaújvárosig. Egészen más perspektívából láttam Budapestet is. Nemcsak az egyik oldalt nézhettem, hanem jobbról és balról is megcsodálhattam a teljes panorámát. Ezért is szeretek kajakozni, mert a vízen egy egészen másfajta nézőpontból láthatom a világot. Kicsit olyan ez, mint amikor elmegyünk futni. Az elején totál stressz, a végén viszont kitisztulnak a gondolataink. Itt, a vízen is ugyanez történik meg, ráadásul egyszerre teljesen máshogy láthatunk mindent. Esélyünk van arra, hogy egyedül legyünk, és mégis ott legyen körülöttünk minden, amit nem a partról vagy egy hídról nézünk. Itt benne vagyunk az egésznek a közepében. (Kozák Danuta, aki ötször nyert aranyat az olimpián)
Megnyitó. A kötethez készült Bach Máté-fotókból május 16-án 19 órakor nyílik kiállítás a Moha Caféban.
Én szünet nélkül boldog voltam. Nekem olyan nagy hajlamom van a boldogságra, hogy el sem tudom mondani. Mindig megtalálom, mitől lehet boldognak lenni, mert mindig van valami. Már az is, hogy élsz, mert nem egy természetes dolog. Ez az, amit örökre megtanultam. Hogy nagyon kell értékelni. (Fahidi Éva, aki túlélte a holokausztot)
Én soha nem akartam színész lenni, mert el sem tudtam képzelni, hogy hogyan lehetek az. Tíz-tizenkét éves koromban mászkáltam a faluszélen, ahol régen Karády Katalinnak volt egy tanyája, és vártam, hogy majd valaki felfedez. Színpadon soha nem szerepeltem, de nagyon jó hangom volt, mindig kiválasztottak, ha az iskolában énekelni kellett. Aztán egyszer, amikor már Budapestre jártam iskolába az Alkotmány utcába, a húsvéti szünet után Tarnaszentmiklóson a pesti vonatra várva összefutottam egy Kácsor Béla nevű fiúval, aki vegyészmérnök hallgató volt, és szintén a fővárosba tartott. Együtt szálltunk fel a vonatra, aztán Hevesvezekényen csatlakozott hozzánk egy fiú, Buzás Pali, aki Béla osztálytársa volt az egri Dobó István Gimnáziumban. Kérdeztem tőle, hogy maga is vegyészmérnök hallgató? Ő azt felelte, nem, én dramaturg hallgató vagyok a Színház-és Filmművészeti Főiskolán. Csodálkoztam, hogy van olyan? És oda lehet jelentkezni színésznek? És akkor megtudtam, hogy igen. Harmadik éve jártam Pestre iskolájába, de el sem tudtam képzelni, hogy ilyen létezik. És ahogy megtudtam, rögtön jelentkeztem (Törőcsik Mari, aki A Törőcsikmari)
