Lemaradt Rushdie a New York Times listájáról

.konyvesblog. | 2012. november 30. |

Salman Rushdie: Joseph Anton

Ulpius-ház, 2012, 4000 HUF

A New York Times a hét elején tette közzé azt a százas listát, mely – a szerkesztők szerint – az év legfigyelemreméltóbb könyveit szedi csokorba. A felsorolt művek közül azonban – miként arra a Flavorwire felhívta a figyelmet – feltűnően hiányzik egy kötet, ez pedig nem más, mint Salman Rushdie önéletrajzi ihletésű könyve, a Joseph Anton.

Hogy mi lehet ennek az oka, azt csak találgatni lehet, különösen annak fényében, hogy a fatva éveiről mesélő Joseph Anton a New York Timesban annak idején még kedvezőbb kritikát is kapott, mint például a brit Zadie Smith NW című regénye, amely ugyanakkor helyet kapott a mostani listán.

Az összeesküvés-elméletek hívei már előre dörzsölhetik a kezüket, akik azonban nem vevők az ilyesmire, azoknak érdemes egy pillantást vetni arra, hogy milyen könyveket is tartott a lap érdemesnek arra, hogy rákerüljenek a listájára. A szépirodalmi művek között így például helyet kapott Hilary Mantel Booker-díjas Holtaknak menete című kötete, vagy a Magyarországon is népszerű Alice Munro (Dear Life: Stories) és Orhan Pamuk (Silent House) egy-egy műve is.

Felkerült a listára Ian McEwan hidegháborús regénye, a Sweet Tooth, de képviselteti magát egy-egy kötettel Toni Morrison (Home), John Irving (In One Person) és Dave Eggers is (A Hologram for the King). Beválogatták Hari Kunzru Gods Without Men című könyvét is; az író júliusban a Guardianbe írt egy hosszabb riportot Krasznahorkai László amerikai körútjáról.

A nonfiction kategória kötetei között három is foglalkozik az Obama családdal, de található itt könyv Szaúd-Arábiáról, James Brown zenei munkásságáról vagy Lyndon B. Johnson elnökségéről is. Magyar szempontból érdekes lehet, hogy felkerült a listára Anne Applebaum Iron Curtain: The Crushing of Eastern Europe, 1944-1956 című kötete, amely a második világháborút követő kommunista térnyeréssel foglalkozik.

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Hírek

Elveszett bibliai fát támasztottak fel egy 1000 éves magból

A Bibliában szereplő fa magját a Júdeai-sivatag egy barlangjában találták. Olyan növényről van szó, ami lokálisan kihalt, a Bibliában viszont többször is említik a gyógyító hatása miatt.

...
Zöld

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

Cziglán Karolina pszichológus Elfogadó kapcsolódás című könyvével abban igyekszik segíteni, hogy a kapcsolatainkban merjünk sebezhetőbbek lenni, legyen szó barátságról, szülő-gyerek viszonyról vagy párkapcsolatról. Mutatunk egy részletet a kötetből.

...
Zöld

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

A zöld teának nemcsak az illata elbűvölő, de számos nagyszerű hatással is számoltatnak azok, akik rendszeresen fogyasztják. Bemutatjuk a frissítő itallal kapcsolatos tényeket és mítoszokat, aztán ajánlunk öt könyvet a teázás szerelmeseinek.