Megjelenik Samuel Beckett Echo's Bones című elbeszélése, 80 évvel azután, hogy kiadója elutasította. A Chatto & Windus munkatársa, Charles Prentice arra hivatkozott, hogy az olvasókból nemcsak borzongást váltott volna ki a mű, de teljesen össze is zavarta volna őket.
A rejtélyes sztori Beckett eredetileg az 1934-es More Pricks Than Kicks (Több fricska, mint rúgás) című elbeszéléskötet utolsó darabjának szánta, ám kiadója túl bonyolultnak, és túl furcsának találta, és erről egy levélben értesítette az írót. Prentice szerint a történet miatt olvasókat vesztett volna a könyv, a borzongást pedig nem szívesen elemezgetnék majd, miután végigolvasták az utolsó fejezetet. Utálom ezt mondani, tette hozzá véleményéhez.
Amikor Prentice 1933 szeptemberében megkapta a More Pricks Than Kicks kéziratát, arra kérte a szerzőt, hogy egészítse ki még egy történettel. Szerinte még tízezer, sőt akár ötezer szó is jót tett volna a könyvnek, ám Beckett hiába tett eleget a kérésének, a kötetvégül tizenegy történet helyett tízzel jelent meg. Az Echo’s Bones főszereplője ugyanaz, mint a kilencedik, Yellow című történeté, vagyis Belacqua, aki egy műtét után elhalálozik a kórházban. A kimaradt sztoriban a túlvilágon találkozunk vele. Kiadója döntését Beckett mélységes szomorúsággal vette tudomásul, erről 1933 decemberében egyik barátjának levélben is beszámolt.
Nem ez volt az első Beckett-írás, amit Prentice elutasított. 1932-ben első regényét, a Meglehetősen jó nőkről álmodom címűt találta túl furcsának, bár később elismerte, hogy kijelentése talán hibás volt és elhamarkodott. A probléma az lehetett, hogy a kiadó a sztori felét sem értette. A regény végül csak Beckett halála után három évvel, 1992-ben jelent meg.
A 13500 szóból álló Echo's Bones a visszautasítás után amerikai levéltárakban kallódott, és a Beckett-kutatóktól sem kapott túl sok figyelmet. A More Prick Than Kicks új kiadása április 17-én jelenik meg a Faber&Fabernél, ám ezúttal nem marad ki belőle a sosem publikált Echo’s Bones sem. Az új kiadást dr. Mark Nixon, a Nemzetközi Beckett Alapítvány (Beckett International Foundation) igazgatója és a Samuel Beckett Társaság (Samuel Beckett Society) elnöke szerkesztette.
Nixon szerint az elutasítás miatt született meg az Echo’s Bones című költemény, és Beckett 1935-ben megjelent első verseskötete is ezért kapta az Echo's Bones and Other Precipitates címet. Bevezetőjében leírta, hogy telsőre talán egyetértünk majd Prantice véleményével, mert a sztori bonyolult és homályos, de minden merészsége ellenére ragyogó írás, és mind verbálisan, mind szerkezetileg sokkal jobban emlékeztet James Joyce műveire, mint bármi a Beckett-univerzumból, de a Grimm testvérek és Yeats munkáival is rokonítható.
Nixon az Observernek elmondta, hogy a történet publikálására azért kellett ilyen sokáig várni, mert Beckett minden 1930 körül keletkezett írásáról negatív véleménnyel volt, és nem szívesen tette közzé újra őket. Ezt a történetet viszont egyértelműen nyomtatásban akarta látni, hiszen már egy kész könyvhöz illesztette (volna) hozzá utólag, nem sokkal a nyomdába kerülés előtt. Az író unokaöccse és végrehajtója, Edward Beckett is nagyon örül, hogy ez a „nagyon fontos szöveg” végre megjelenik.
Forrás: Guardian
