Meghalt Toni Morrison

Meghalt Toni Morrison

.konyvesblog. | 2019. augusztus 06. |

toni-morrison.png

88 éves korában meghalt Toni Morrison – írta a Vulture. Az író kiadójától, a Knopftól származó forrásból úgy tudni, hétfő éjszaka hunyt el, halálának oka egyelőre nem ismert. Halálhírét egy barátja is megerősítette az AP hírügynökségnek. 

Első regénye 1970-ben jelent meg, ez volt a Nagyonkék, amely egy afrikai-amerikai lányról szól, akit megerőszakol és teherbe ejt a saját apja. (A könyvet többször is betiltották, egyszer még az író saját szülőállamában is tiltólistára került.) 1988-ban Pulitzer-díjat nyert A kedves című regényével, amely egy felszabadított fekete rabszolganő kálváriáját meséli el. A könyvből utóbb Oprah Winfrey és Danny Glover szereplésével film is készült. 

Morrison rengeteg műfajban kipróbálta magát, így a regények mellett írt gyerekkönyveket, drámát, operalibrettót, és ismeretterjesztő műveket is. 1993-ban elnyerte az irodalmi Nobel-díjat. Az indoklás szerint „látnoki erejű és költői szépségű regényeiben az amerikai valóság egyik lényeges metszetét kelti életre". Több más rangos díjon kívül 2012-ben megkapta az Egyesült Államok legmagasabb civileknek adható elismerését, az Elnöki Szabadságérmet is. (Barack Obamának mellesleg a Salamon-ének bevallottan az egyik kedvenc könyveAz 1977-ben megjelent regény az Egyesült Államokba hurcolt fekete nép eredetéről, identitáskereséséről és a rabszolgaságról mesél egy lüktető bolyongás történetén keresztül.) 

Könyörület című regénye 2017-ben jelent meg magyarul, akkor ezt írtuk róla:

„A nők regénye a Könyörület, a közöttük lévő vonzások és taszítások adják a cselekmény dinamikáját, hangulatát pedig az a lebegő, akár lírainak is nevezhető próza határozza meg, mellyel Morrison egyszerre távolít el a realitásoktól, miközben eltökélt szándéka, hogy a legmélyebb rétegekbe ásva mutassa be, gazdaságilag milyen alapokon nyugszik a cselekmény idején még feltörekvőben lévő Amerika. Az otthonkeresés és az anyaéhség regénye a Könyörület, na és persze az érzelmi függésé, melytől az a nő sem szabadulhat, aki teljesen kitörölte vagy éppen nélkülözni kénytelen az életéből a férfiakat.”

Toni Morrisonról éppen az idén mutattak be egy dokumentumfilmet, amelyben életéről és pályájáról is mesélt:

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél