Életének kilencvenedik évében elhunyt Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, a nemzet művésze – tájékoztatta ma délelőtt az MTI-t a család. A Herder- és Kossuth-díjas költőt várhatóan szülőfalujában, Nagygalambfalván helyezik örök nyugalomra. A temetés időpontjáról a család később ad tájékoztatást.
Kányádi Sándor 1929-ben született Nagygalambfalván. Édesapja Kányádi Miklós gazdálkodó, édesanyja László Julianna, akit korán, tizenegy évesen veszített el. Az elemi iskola öt osztályát szülőfalujában, a középiskolát Székelyudvarhelyen, a Római Katolikus Főgimnáziumban és a fémipari középiskolában végezte el. Később magyar irodalom szakos tanári diplomát szerzett, de soha nem tanított.
Költői tehetségét Páskándi Géza fedezte fel, ő közölte első verseit. Kányádi ezután több irodalmi lapnak is dolgozott, az Irodalmi Almanach segédszerkesztője, majd az Utunk és a Dolgozó Nő munkatársa, 1960-tól 1990-ig pedig a Napsugár című gyermeklap szerkesztője volt.
A mai magyar költészet egyik legnagyobb alakja, a magyar irodalom közösségi elvű hagyományának folytatója volt. Az anyanyelv megtartó ereje, az erdélyi kisebbségi sors mint alaptémák határozták meg költészetét. Műveit angol, észt, finn, francia, német, norvég, orosz, portugál, román és svéd nyelvekre is lefordították.
Tavaly, nyolcvannyolcadik születésnapján még a Petőfi Irodalmi Múzeumban köszöntötték fel a költőt. Akkor Kányádi arról beszélt, hogy egy versnek olyannak kell lennie, amiben mindenki megtalálja a neki járó részt, a gyerekeknek pedig külön megköszönte, hogy ragaszkodnak a verseihez, mert a segítségükkel továbbviszik az anyanyelvet. Szabó T. Anna akkor verssel köszöntötte fel a születésnapos költőt.
Kányádi vidámságára hatalmas szükség van a 'búvalbélelt világban'
Amikor Prőhle Gergely személyes emlékkel indítja a nyolcvannyolcadik születésnapjához közeledő Kányádi Sándor köszöntését, és elmeséli, hogy a középiskolában, egy Mikes Kelemenről szóló tanulmányiverseny-dolgozat kapcsán találkozott először az ünnepelt költészetével, méghozzá egy éjszakai rádióműsort hallgatva, gyanús lesz, hogy a Kányádival való első találkozás épp olyan generációs emlék, mint a megszakított Kacsamesék.
Kányádi Sándor: Útravaló ének
Tavasz jöttén a kis patak
akár egy kis egérke
kikukkint s nyomban kiszalad
a jég alól a jégre
Cincogat szaglál szimatol
és azt mondja no végre
kijutottam a jég alól
a sötétből a fényre.
És elindul megy mendegél
cincogat mondikálgat
és fölbiggyeszt - hamár egér -
bajszul egy szénaszálat
Térül-fordul s már szembejön
és egyre azt zenéli:
a legeslegnagyobb öröm
félelem nélkül élni
Elzirrenti a szúnyog és
a szúnyogtól a szellő
és tőle megfújja szél
az a semmirekellő
és azt se mondja köszönöm
világgá fütyörészi:
a legeslegnagyobb öröm
félelem nélkül élni
Vigyázba állnak a határ-
sorompók égre néznek
a tetejükbe gólyapár
épít magának fészket
és azt keleplik odafönn
s még a béka se kétli:
a legeslegnagyobb öröm
félelem nélkül élni
Zengik fütyülik huzalok
a szerelő s a pózna
cinkék cinegék víg rigók
ereszen a csatorna
Zengi lanka és hegytető
s fújja ahogy csak bírja
az éppen égre röppenő
parányi kis pacsirta
Megáll a nap a delelőn
s dúdolja döngicséli
a legeslegnagyobb öröm
félelem nélkül élni
és ontja ontja sugarát
hogy jutna bár egy résnyi
oda is ahol nem lehet
félelem nélkül élni
oda is ahol nem lehet
félelem nélkül élni
Forrás: MTI
