Kányádi vidámságára hatalmas szükség van a "búvalbélelt világban"

Kányádi vidámságára hatalmas szükség van a "búvalbélelt világban"

Rostás Eni | 2017. május 04. |

18274788_1440171669359885_6986829489388623641_n.jpgFotó: PIM/Facebook

Amikor Prőhle Gergely személyes emlékkel indítja a nyolcvannyolcadik születésnapjához közeledő Kányádi Sándor köszöntését, és elmeséli, hogy a középiskolában, egy Mikes Kelemenről szóló tanulmányiverseny-dolgozat kapcsán találkozott először az ünnepelt költészetével, méghozzá egy éjszakai rádióműsort hallgatva, gyanús lesz, hogy a Kányádival való első találkozás épp olyan generációs emlék, mint a megszakított Kacsamesék. Mindenki tudja, hogyan történt, de a költészet generációkon átívelő jellegéből kifolyólag nem számít, hány éves a jelenben. Ha lehet egy apró közbevetése a prózai énnek, akkor most megjegyzi, hogy ő valamikor a kétezres évek elején, egy gyöngyösi gimnáziumban találkozott először a Két Lábon Járó Magyar Irodalommal, akit véletlenül épp Kányádi Sándornak hívtak. A heves megyei falvak környékén akkoriban madár se járt, nemhogy kortárs irodalmár, Kányádi látogatása ezért ún. életre szóló élményként maradt meg benne, kitörölhetetlen bizonyítékaként annak, hogy nem számít, hányat írunk, a gimnazisták Latinovits Zoltánra szeretnének a legjobban hasonlítani versmondás közben. A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatóját a Vannak vidékek ciklus vezette be a Kányádi-univerzumba, amelyből az este során mindössze az Indiánének utolsó bekezdése hangzik el („vannak vidékek/ahol a népek/csöndben az ágak/jelekkel élnek/beszélni félnek/viharra várnak”), és nagyjából a végszóra meg is jön a vihar.

Prőhle szerint egy ilyen születésnap a Jóisten szava nélkül hiányos lenne, a Jóisten szavait pedig Böjte Csaba tolmácsolja „a Kárpát-medence legnagyobb élő költőjének”. Csaba testvér a gyerekekhez lehajló jóságot és a vidámságot emelte ki az életműből, amire a mai búvalbélelt világban hatalmas szükség van, mint ahogy hatalmas szükség volt a sötét komcsi időkben is, és reméli, hogy még sok hasonlóan derűs, pajkos és játékos gondolatot kapunk Kányáditól, hiszen áldott, aki a gyermeki jókedvet képes megtartani magában.

A Szilágy megyei Varsolcon, hatórányira Budapesttől, idén májusban már a tizenkilencedik alkalommal rendezik meg a Kányádi Sándor Szavalóversenyt. Egy költőt (kis túlzással) nem érhet nagyobb elismerés annál, mint hogy még életében szavalóversenyt rendeznek a verseiből, különösen, ha ezt az általános és nem a középiskolákban teszik, elkerülve így a harmincadik Latinovits-epigon színpadra lépését. Dénes Irén magyartanár, a verseny egyik szervezője büszkén jelenti, hogy idén 15 megye 90 diákja vesz részt a megmérettetésen, és arra kéri az ünnepeltet, üzenjen valamit a versenyzőknek. Kányádi bevallja, hogy kissé szégyenkezve hallgatta végig Dénes tanárnő szavait, mert eddig minden évben meghívták Varsolcra, ám úgy alakult, hogy soha nem tudott elmenni, és erre valószínűleg már nem is kerül sor. Mindig nagyon meghatódik, amikor a versenyről hall, és örül, hogy a felkészítő tanárok és a résztvevő gyerekek igazolják, ami harminc évig a hetvenötezer példányban megjelenő Napsugár gyermeklap szerkesztőségi hitvallása volt. Nincs külön gyerek- vagy felnőttvers, csak vers van, meg nem vers. Ki tudná eldönteni, hogy a Szeptember végén gyerekeknek vagy felnőtteknek szól, kérdi, és már szavalja is, hogy mégnyílnakavölgybena. Kányádi szerint egy versnek olyannak kell lennie, amiben mindenki megtalálja a neki járó részt, a gyerekeknek pedig külön köszöni, hogy ragaszkodnak a verseihez, mert a segítségükkel továbbviszik az anyanyelvet.

Egy ilyen születésnap nemcsak a Jóisten, de valószínűleg a Kaláka nélkül is hiányos lenne. Népi megfigyelései alapján Gryllus Vilmos felállít egy elméletet, miszerint, ha egy gyerek Kányádi Sándor születésnapjának környékén Kányádi Sándorral találkozik, szinte feltétlen reflexként kezdi el énekelni neki az almaalmát. Az elmélet a PIM-ben megdőlni látszik, mert a három kiskorú versmondóból egyik sem gyújt rá semmilyen nótára, bár egyikük nem távolodik túl messzire az almatematikától, és a Nyári alma ül a fánt adja elő. A kalákások elárulnak néhány kulisszatitkot a költővel való munkáról, például, hogy a szocializmus vörös villamosáról szóló kuplénál nem volt nehéz dolguk, mert már a címe elárulja, milyen stílusban ildomos előadni.

A Dél Keresztje alatt című verset a szerző kérésére vitték magukkal, amikor először Dél-Amerikába utaztak, aki azt szerette volna, ha 1984-es előadókörútja után a hargitai pásztor ismét visszatér a kontinensre, és aki minden új Kaláka-lemez megjelenése előtt rákérdez, hogy felkerült-e a dallistára a fakatona. Amikor emlékeztetik, hogy az már kismillió (a honlapjuk szerint minimum négy) lemezen szerepelt, ezen viszont nem fog, Kányádi csak annyit mond: akkor az nem is jó lemez. A költőt talán vigasztalhatja, hogy ha verse az új lemezre nem is kerül fel, de minden rögtönzött vagy egészestés Kaláka-koncert után percekig, órákig, sőt napokig nem megy ki az ember fejéből.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

5 empatikus készség, ami megmentheti a párkapcsolatodat

Nincs párkapcsolat konfliktus nélkül – a kérdés tehát nem az, hogyan kerüljünk el egy összezördülést, hanem hogy hogyan kezeljük együttérzéssel. Íme öt tipp egy egészségesebb kapcsolatért.

...
Zöld

8 meglepő tény arról, hogyan hat az olvasás az agyadra

Hogyan hat egy jó könyv a memóriánkra? Milyen pszichés problémákkal szemben segít az olvasás? Az olvasás jótékony hatásait gyűjtöttük össze nyolc pontban.

...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.