Magyarország lesz a pozsonyi BRaK könyvfesztivál díszvendége

Magyarország lesz a pozsonyi BRaK könyvfesztivál díszvendége

.konyvesblog. | 2019. június 11. |

img_3002.jpg

Hatodik alkalommal rendezik meg Pozsonyban az elsősorban a visegrádi országok irodalmára fókuszáló nemzetközi könyvfesztivált, a BRaK-ot. 2019-től a MISZJE mellett a Szépírók Társasága a rendezvény magyarországi partnere.

Az idei évben a fesztivál fő tematikáját Földényi F. László korábban már cseh nyelven megjelent Melankólia című munkája adja, a díszvendég pedig Magyarország lesz. A változatos nemzetközi programon belül a nyitónapon, június 14-én, pénteken, 18 órától cseh, szlovák és lengyel szerzők mellett Magyarország is képviselteti magát a V4-es országok számára rendezett kerekasztal-beszélgetésen. Másnap, június 15-én, délután 14 órától a kortárs magyar irodalmi irányzatokat bemutató beszélgetésben pedig Kemény Zsófi, Kiss Tibor Noé és Totth Benedek vesz részt. Részletek ITT. 

A havonta tematikus lapszámmal jelentkező Kapitál folyóirat június 10-én megjelent száma is kiemelten foglalkozik a jelenlegi magyarországi társadalmi és kultúrpolitikai folyamatokkal. Mások mellett olvasható Czinki Ferenc esszéje az irodalom és aktuálpolitika kapcsolatáról, Balsa Lubarda riportja a magyarországi és a V4-es régióra jellemző szélsőjobboldali mozgalmakról, Puskár Krisztián írása a budapesti undeground helyszínek sorsáról vagy Szadai Levente értekezése a rabszolgatörvényről, valamint interjú olvasható Kiss Tibor Noé íróval. A Kapitál ezúttal magyar irodalmi melléklettel is jelentkezik, benne Cserna-Szabó András, Kiss Tibor Noé, Kerékgyártó István, Szabó T. Anna, Vajna Ádám, Kemény Zsófi, Krusovszky Dénes, Borda Réka, Ferencz Mónika és Kabai Lóránt egy-egy szövegével. A lapszámot KissPál Szabolcs képei illusztrálják.

A fesztiválra jelenik meg Czinki Ferenc A pozsonyi metró című könyve szlovákul Bratislavské metro címmel Beck Tímea fordításában. A könyv eredetileg 2017-ben jelent meg a Scolar kiadónál Babiczky Tibor szerkesztésében. A kisregény ugyanabban az évben a Horváth Péter-díj hármas shortlistjébe jutott. Ez az első külföldi kiadása. 

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

Mark Dredge Sör mesterkurzusa az erjesztett ital karakterjegyeinek felismerése terén segít magabiztosságot szerezni, és abban is a segítségünkre siet, hogy megértsük, hogy kerültek oda.

...
Zöld

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

Csányi Vilmos és Barát József Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című kötetében a jövő bizonytalanságairól beszélget tudományos igénnyel, így szóba kerül robotosítás, a közösségek átalakulása, szülőség és szerelem, de a biológiai határaink is.

...
Zöld

Az írók jóval a tudósok előtt ráéreztek az agy működésére – interjú a világhírű agykutatóval

Dr. Scott A. Small Alzheimer-kutató érdekfeszítően írt arról, miért tesz jót nekünk az egészséges felejtés. Szóba került Salman Rushdie elmepalotája, a kreativitás és a MI, az alvás és a társadalmi felejtés szerepe, illetve a pszichopaták és a csimpánzok is. Interjú.