Krasznahorkai és Szalay könyvei a legjobban vártak között

.konyvesblog. | 2019. július 10. |


Mindig nagyon érdekes látni, hogy más országokban és nyelvterületeken mik az aktuális könyves trendek, milyen szerzőkre, művekre vannak kihegyezve az olvasók és a kritikusok, és a külföldi könyvek közül melyek azok, amelyeket igazán nagy várakozás előz meg. Ezért is izgalmas minden lista, amely a várható újdonságokat veszi számba. A LitHub a héten mutatta meg, szerintük melyek a 2019 második felében legeslegjobban várt könyvek – a listát már önmagában érdemes végigfutni, viszont érdekes látni azt is, van-e magyar szerző rajta. Ezúttal kettő is akad: az egyik a magyar származású David Szalay Turbulence című regényének amerikai kiadása (utóbbit fontos kiemelni, hiszen a londoni székhelyű Jonathan Cape kiadó gondozásában Nagy-Britanniában már tavaly megjelent a kötet), melyet a LitHub modernkori Canterbury meseként aposztrofált, a másik pedig a Báró Wenckheim hazatér Krasznahorkai Lászlótól, amely Ottilie Mulzet fordításában szeptemberben jelenik meg a New Directions kiadónál. A regény korábban a hét könyve is volt nálunk, itt el is tudjátok olvasni, hogy mit írtunk róla: 

A magyarok még Krasznahorkai új regényében is a csodát várják

Harmincegy éve, 1985-ben jelent meg a című regénye mellett. rel az olvasó is visszatér az ismert kisvárosi világba, hogy közben a két időpont közé kifeszítse a magyar rendszerváltás történetét. A két regény helyszíne könnyen azonosítható (Gyula), így a magyar társadalom változásait szinte mesterséges környezetben vizsgálhatjuk, mondjuk egy apokalipszis felé tartó karnevál keretei között, amelyen néha keresztül robognak a goj motorosok.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Flair Podcast #5: A póniklubtól Esterházyig – így váltunk olvasóvá

Hogyan váltunk olvasóvá? Flair Podcast az Ünnepi Könyvhéten a szerkesztőséggel.

...

Flair Podcast #3: Mindenkinek van egy saját Bermuda-háromszöge – Beszélgetés Mechiat Zina költővel

Mechiat Zina költővel beszélgetünk második, Bermudák találkozása tilos című kötetéről.

...

Flair #2: BookTok, politikai viharok és az Alice Munro-titok – Beszélgetés Milovecz Laurával

Könyvhét, Vigadó tér 18-as stand: podcast a flair székekből, hallgassátok! 

...

Tarr Zoltán a Könyvhéten: Felfüggesztjük az árkötöttségi törvény alkalmazását

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter bejelentését az Ünnepi Könyvhéten lelkes taps fogadta.

...

Flair Podcast #1: Paneloktól a londoni elitig – David Szalay és a Test

Spontán, kötetlen kibeszélő David Szalay Booker-díjas regényéről a Vigadó térről.

...

A bennfentes kívülálló – David Szalay megnyitotta az Ünnepi Könyvhetet

A magyar származású kanadai-brit író nyitotta meg a 97. Ünnepi Könyvhetet. Mutatjuk a beszédet.