Kommunista kémnek nézte Asimovot az FBI?

.konyvesblog. | 2013. november 08. |

A hatvanas években az FBI vizsgálatot folytatott Isaac Asimov ellen, a szövetségiek ugyanis a személyében potenciális kommunista kémet sejtettek. Mindez azután került napvilágra, hogy a MuckRock nevű oldal az információs szabadságról szóló törvényre hivatkozva kérelmezte az akták megnyitását.

A dokumentumokból kiderült, hogy a hatvanas években többen is súgtak az FBI-nak Asimovról. Az író például egyszer azt mondta, hogy a világ első atomerőművét a Szovjetunióban építették fel, és bár feljelentője nem magát a tényt kérdőjelezte meg, de miután megtudta, hogy Asimov Petrovicsiben született („in Petrovichi, Russia”), úgy érezte, erre az adatra mindenképp fel kell hívnia az FBI figyelmét. Ez derül ki legalábbis egy, a Szövetségi Nyomozóiroda igazgatójának, J. Edgar Hoovernek 1960-ban írt kurta levélből.

Az FBI akkor nem foglalkozott a levélben foglaltakkal, de 1965-ben újra vizsgálódni kezdtek Asimov után, miután neve szerepelt az amerikai kommunista párt lehetséges szimpatizánsainak listáján. Egy darabig a szövetségiek azt gyanították, hogy ő lehet a csak Robprofként emlegetett, tudományos körökben mozgó szovjet informátor, de később tisztázták a gyanú alól (Asimov ekkortájt biokémikusként dolgozott a bostoni egyetemen). Az ügyét végül 1967-ben zárták el, miután egy alapos vizsgálat kiderítette, hogy Asimovnak még csak hasonló tevékenység sem vethető a szemére.

Forrás: The Verge

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.