Épp a párizsi merényleteket megelőző napon mutatták be Oslóban Benjamin Dix szíriai menekültekről szóló képregényének az A Perilous Journey-nek harmadik, utolsó részét. Dix egy norvég emberjogi szervezettől kapott megbízást a képregény elkészítésére, és azt reméli, hogy a kötet csitítja majd a bevándorlókkal szembeni indulatokat. A Norwegian People’s Aid célja a kötettel az volt, hogy ösztönözze a norvég kormányt, fogadjon be több bevándorlót.
A Perilous Journey három főszereplője, Khalid, Mohammed és Hasko élettörténete azokon az interjúkon alapszik, melyeket Dix csinált néhány menekülttel, bár a nevüket a kötetben megváltoztatta. A meginterjúvolt menekültek a szerkesztési folyamatban is részt vehettek. Dix szerint rengeteg szírnek van olyan extrém élettapasztalata, amit el sem tudunk képzelni, mégis sokan nagyon hálásak az életért, ez pedig a mi kultúránkból szánalmasan hiányzik. Reméli, hogy a médiaőrület és az egyre fokozódó bevándorlóellenes érzelmek ellenére az iszlám terror elől menekülő emberek személyes sorsát bemutató képregénye is generál majd némi visszhangot.
Dix szerint számos problémát egyszerűen elintézünk a Mi vs. Ők sémával, pedig ezek a kérdések sokkal összetettebbek. A képregényformátum felülemelkedik a mainstream média menekültábrázolán, és azzal, hogy nem tömegeket, hanem egyéni élettörténeteket mutat be, teljesen más képet ada menekültekről. Dix úgy véli, sokkal nagyobb ereje van, ha pár oldalon keresztül követsz egy karaktert, mint ha megnézel egy fotót vagy bármilyen statisztikát. Dix Art Spiegelman Maus című képregényét, és Joe Sacco Palestine-jét hozta például, amelyek a Srí Lanka-i polgárháború őrületében kerültek a kezébe. Miután elolvasta őket, rájött, hogy a műfaj úgy tud felülemelkedni emberi jogi és társadalmi kérdéseken, ahogy az újságírás nem képes. Addig a pillanatig Dix egyetlen képregényélménye a Kázmér és Huba volt, ami azért egészen más kategória.
Srí Lanka-i tartózkodása alatt Dix egyszer sakkozott egy tamil harcosnővel, akire nagyon intelligens, elegáns, jázminillatú nőként emlékszik vissza. Néhány nap múlva megtudta, hogy a nő felrobbantotta magát. Dix-et megdöbbentette, hogy egy ilyen kedvesnek és csendesnek látszó emberben, akivel együtt töltötte az idejét, ilyen komoly erőszak lakik. Miután elhagyta Srí Lankát, azon gondolkodott, hogy tudná bemutatni ezt a nagyon összetett és ellentmondásos életet, valamint próbált megbirkózni a saját poszttraumás stresszével is. Elhatározta, hogy tesz valamit az általa hátrahagyott, háborús övezetben élő emberek tiszteletére. A képregényre esett a választása, mert széles körhöz szerette volna eljuttatni a mondandóját.
Első képregényét, a The Vannit egy Európában menedéket kereső Srí Lanka-i családról írta. A szír menekültekkel 2013-ban kezdett el interjúkat készíteni. A Perilous Journey-vel egy emberi történetet szeretett volna bemutatni, ami egy másik perspektívát kínál, mint a menekülteket tömegként kezelő híradások. Ezeknek az embereknek már csak az emberi méltóságuk maradt, véli Dix, épp emiatt válik olyan szégyenletessé a menekültválságra nyújtott gyáva és szívtelen válaszunk. „Úgy tűnik, azt gondoljuk, hogy ez a mi válságunk, holott igazából az övék” – mondja Dix, és reméli, hogy erre mások is rájönnek majd.
Benjamin Dix brit antropológus, és korábbi ENSZ-alkalmazott, a Positives Negatives nevű nonprofit szervezet alapítója és igazgatója. A szervezet olyan képregényeket jelentet meg, amelyek kortárs társadalmi és emberi jogi kérdésekkel foglalkoznak.
Forrás: DailyBeast
