Jövő héten jelentik be az irodalmi Nobelt?

.konyvesblog. | 2016. október 05. |

(Kép forrása)

Nobel-hét van, hétfő óta kiosztották már az orvosi és a fizikai díjakat, ma pedig a kémiai díj nyertesét fogják bejelenteni. Az elismerések közül az irodalmi Nobel az egyetlen, amelynek sosincs konkrét dátuma, hagyományosan a Nobel-hét csütörtökén szokták kihirdetni a nyertes nevét. A hivatalos honlapon ugyanakkor még most is csak annyi olvasható, hogy az időpontot később fogják közzétenni, holott eddig az volt a gyakorlat, hogy néhány nappal előtte már jelezték, melyik napon várható a bejelentés.

Per Wästberg svéd akadémikus ugyanakkor egy interjújában meglebegtette, hogy a bejelentést egy héttel később, azaz október 13-án tehetik meg. Szerinte ebben nincsen semmi rendkívüli; az irodalmi híreket élénken követő Literary Saloon szerint azonban ez marhaság, és utóbbi azt valószínűsíti, hogy a döntnököknek még nem sikerült megegyezniük a nyertes személyéről. Mindez persze csak spekuláció, és ha így is van, legkorábban ötven év múlva tudhatjuk meg, mi is a valódi ok, hiszen a Nobel-döntéseket addig titkosítják.

Mindenesetre addig is mindenki megteheti még tétjeit, a fogadóirodák ugyanis most is pörögnek, a Ladbrokes például szerda délelőtt - mint amúgy évek óta mindig - a japán Murakami Haruki győzelmét tartja a legesélyesebbnek. Oddsai alapján Krasznahorkai László és Nádas Péter is a lista első harmadában található.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.