Húsz év alatt kőgazdagra írta magát J.K. Rowling

.konyvesblog. | 2018. január 29. |

(Kép forrása)

J.K. Rowling egyike a világ leggazdagabb íróinak, a brit Metro lap viszont most kicsit utánaszámolt, hogy tulajdonképpen mennyi az annyi.

Azt minden rajongó tudja, hogy amikor a Harry Potter könyvötlete megfogant a fejében, akkor Rowling a magánéletében éppen mélyponton volt: nem volt munkája, meghalt az édesanyja, a házassága tönkrement, és segélyeken élt. A varázslófiú történetét egy írógépen pötyögte be, mert nem volt pénze számítógépre, a kéziratot pedig tizenkét kiadó dobta vissza. Amikor végre eldőlt, hogy kiadják a könyvet, a kiadója akkor sem kecsegtette azzal, hogy ebből majd meg tud élni, és arra biztatta Rowlingot, hogy keressen magának valami polgári állást mellette.

A könyv azonban minden előzetes várakozást felülmúlt, a széria iránti rajongás pedig minden egyes újabb kötettel erősödött. A példányszámok sorra döntötték a rekordokat, és az új megjelenések eseményszámba mentek, ami nagyon jól látható volt akkor is, amikor megjelent a Harry Potter és az elátkozott gyermek szövegkönyve.

A Harry Potter-franchise jelenleg nagyjából 15 milliárd dollárt ér, amihez nagyban hozzájárultak a mozifilmek, a két tematikus park és a megszámlálhatatlan HP-ajándéktárgy értékesítéséből származó bevételek. Rowlingnak természetesen a könyvek és a filmek jogdíjai is szépen hoznak a konyhára, de ott van a kizárólag az ő tulajdonában álló Pottermore oldal, mely az e-könyvek kereskedelméből is szépen fial. J.K. Rowling ugyanakkor szívesen adakozik is, és a vagyonából több mint 100 millió dollárt ajánlott föl jótékony célra.

Húsz éve jelent meg a Harry Potter első könyve!

Éppen ma húsz éve, hogy megjelent angolul egy addig teljesen ismeretlen szerző, J.K. Rowling első könyve egy 11 éves varázslófiúról. A Harry Potter első kalandjaiból kinövő széria nagyjából megváltoztatott mindent, amit addig gondoltunk a kamaszok olvasási szokásairól: irodalmi kapudrog lett,...

2013 egyik legnagyobb irodalmi szenzációja volt, amikor kiderült, hogy Rowling Robert Galbraith álnéven írt krimit – amikor erre fény derült, az addig viszonylag szerény eladásokat produkáló kötet rögvest bestseller lett. A Cormoran Strike-sorozatból eddig három kötet jelent meg (a negyediken jelenleg is dolgozik), és csak a másodikból 1 millió dolláros bevétele származott. A széria első kötetéből a BBC forgatott egy minisorozatot.

Rowling személyes nettó vagyonát összesen 1 milliárd dollárra becsülik.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Esther Perel: A modern magány felfalja az életünket

Mi az a mesterséges intimitás, és milyen hatással van az életünkre? Esther Perel belga-amerikai pszichoterapeuta tartotta az idei Brain Bar záró előadását.

...
Zöld

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

Mark Dredge Sör mesterkurzusa az erjesztett ital karakterjegyeinek felismerése terén segít magabiztosságot szerezni, és abban is a segítségünkre siet, hogy megértsük, hogy kerültek oda.

...
Zöld

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

Csányi Vilmos és Barát József Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című kötetében a jövő bizonytalanságairól beszélget tudományos igénnyel, így szóba kerül robotosítás, a közösségek átalakulása, szülőség és szerelem, de a biológiai határaink is.