Houellebecq Európa végéről írt új regénye a megjelenés előtt a netre került

aprobuba | 2015. január 01. |

Behódolás (Soumission) címmel január 7-én jelenik meg a francia botrányíró, Michel Houellebecq hatodik regénye, amelyben 2022-t írunk, és egy muszlim párt kormányozza Franciaországot. A Behódolás már megjelenése előtt komoly hullámokat ver, ráadásul az interneten már terjed egy kalózmásolat.

Michel Houellebecq, a legrangosabb francia irodalmi díjjal is kitüntetett botrányíró olyan témák után, mint a szexturizmus vagy éppen egy Michel Houellebecq nevű író brutális meggyilkolása, újra az iszlám felé fordult. A 2001-es A csúcson című regénye megjelenésekor Houellebecq azt nyilatkozta, hogy az iszlám a lehető legostobább vallás, mire az iszlám fundamentalisták halálos ítéletet mondtak rá. A tárgyaláson a 25 nyelven megjelent mű szerzője tagadta, hogy iszlámellenes rasszista volna, szerinte a cikk írója hatórás beszélgetésüket lerövidítve elferdítette a szavait. Houellebecq-től saját kiadója, a Flammarion is elhatárolta magát, az írót viszont végül felmentették a vádak alól. A politikai korrektségtől magát kényesen távol tartó, bizonyítottan elviselhetetlen író új regénye, a Behódolás 2015 első irodalmi szenzációjának ígérkezik, amelyet 150.000 példányban jelentet meg a kiadó.

A 2022-ben játszódó történet szerint Franciaországot egy muszlim elnök vezeti, aki a szocialisták és a centralisták segítségével jut hatalomra. Erre utal a regény címe is, a Behódolás az iszlám szó fordítása, amely arabul az Allahnak való behódolást jelenti, a regényben pedig az európai kultúra végét is. Ezért Houellebecqet új regénye miatt a twitteren egyszerűen az irodalom trolljának nevezik.

A narrátor pedig ismét egy tökéletesen houellebecqi figura: 44 éves, nihilista egyetemi irodalomtanár, aki kurvázik és a 20 körüli lányok érdeklik, leginkább persze a saját tanítványai. Az ő szemszögéből láthatjuk Franciaország fiktív jövőjét, ahol a nagyon népszerűtlen François Hollande még valahogy kihúzza 2022-ig, de az elnökválasztás első körében kiesik a szélsőjobbos jelölt és a képzeletbeli Muszlim Testvériség pártjának jelöltjével szemben, aki a baloldal és a centralisták, valamint Sárközyék támogatásával végül megnyeri a választásokat. Franciaországban pedig óriási botrány kerekedik. A Kiábrándult Értelmiségi főhős mindeközben azon gondolkozik, hogy áttér az iszlámra, csak azért, hogy megtarthassa tanári pozícióját az új rezsim által Paris-Sorbonne Iszlám Egyetem névre átkeresztelt munkahelyén, ahol a titkárnőknek fátylat kell viselniük.

Houellebecq utolsó regénye, A Térkép és a táj 2010-ben jelent meg, így az új regényt nagy várakozás övezi. Annyira, hogy még a megjelenése előtt felkerült egy kalózpéldány a netre, valószínűleg a december közepén pár sajtóorgánumnak elküldött nyomtatott recenziós példány szkennelt változata terjed, amiért a kiadó perrel fenyegetőzik. A Behódolást pedig még a híresen műveletlen francia kulturális miniszter is várja, Fleur Pellerin, aki a Nobel-díjas Modianót nem olvasta, azt ígéri, ezt a regényt feltétlenül elolvassa majd, hiszen Houellebecqnek, a provokatív írónak mindig furcsa humorérzéke volt – teszi hozzá.

Forrás: Le Parisien, Guardian

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél