A héten megjelent angolul a Cormoran Strike-krimisorozat negyedik kötete (Lethal White), és J.K. Rowling ennek alkalmából egy nagyon vicces interjút adott a New York Times-nak. A bűnügyi szériát álnéven jegyző Rowling ugyanis krimiíró alteregója, azaz Robert Galbraith nevében nyilatkozott a lapnak. A lap és Rowling is játéknak fogták fel az egészet, ez már a bevezetőből kiderült, ami arra emlékeztetett, hogy Galbraith-et senki sem ismeri személyesen, hiszen nem vesz részt könyves eseményeken, fotója nem jelenik meg a kötetek borítóin, és hát mindeddig a legtöbb információt jó barátja, J.K. Rowling árulta el róla. Most viszont itt az interjú, melyben a világtól visszavonult brit íróról (azaz Galbraith-ről) kiderül, hogy mielőtt írásra adta volna a fejét, a katonai rendőrség nyomozója volt, majd magándetektív lett, kezdetben például ezért is nem szerette, ha fotózták vagy interjúkat kértek tőle.
Az eredettörténet rövid felvázolása után Galbraith elmeséli, hogy mindig is vágyott arra, hogy napjainkban játszódó klasszikus krimiket írhasson. A műfajban azt szereti a legjobban, hogy a központi rejtélyt millióféleképpen lehet elfedni. Nyomozóhősének mindenképp szokatlan nevet akart adni: a Cormoran egy óriás neve volt, aki állítólag a Szent Mihály-hegyen élt, emellé viszont egy egyszótagú családnevet akart, és egy cornwalli szokásokról szóló régi könyvben bukkant a Strike névre. Galbraith nagy jelentőséget tulajdonít a neveknek és a névadásnak, és nem is nagyon találja a fogást a szereplőin addig, amíg azoknak nincs nevük.
Arra a kérdésre, hogy mely írók vagy kötetek hatottak rá, Galbraith elmondja, hogy szerinte minden, amit az ember fiatal korában elolvas, hatással van rá. Az anyjának rengeteg könyve volt, ő pedig irodalmi mindenevő lett, és Georgette Heyertől Ian Flemingig, Dodie Smith-től William Thackeray-ig mindent elolvasott, de szerette Wodehouse, Waugh, Katherine Mansfield és Colette műveit is. Szerinte mindegyikük másként segített neki abban, hogy létre tudjon hozni egy olyan világot, amely élő, lélegző szereplőkkel van tele, és az olvasónak sose tűnjön fel „a kartonpapír, a zsinórok és az emelőkarok”. A zene fontos szervezőelv a krimijeiben, és a legújabbhoz egy komplett playlistet ajánlott, amelyen van Bob Marley, Kanye West, Leonard Cohen és Brahms is (ITT végig is tudjátok hallgatni).
A munkamódszeréről kiderült, hogy szeret előre mindent megtervezni, táblázatokat készít, a Lethal White-hoz például egy olyan bonyolultat használt, mint még soha azelőtt. Kilenc oszlopa volt, más-más színekkel jelezte a vörös heringeket, a különböző nyomokat, a gyanúsítottakat, témákat. Nem bíz semmit a véletlenre: „Mielőtt belefognék egy Strike-könyvbe, pontosan tudom, ki követte el, miért követte el és hogyan követte el”.
Galbraith elárulta azt is, hogy egészen biztos fog még Cormoran Strike-regényeket írni, a következőnek már meg is van a cselekménye. „Jó barátjáról”, J.K. Rowlingról annyit mondott, hogy jelenleg egy új gyerekkönyvet ír (aminek nincs köze Harry Potterhez), valamint már dolgozik a Legendás lények harmadik részének forgatókönyvén.
