Fotó: Jelenkor Kiadó / Németh Dániel

“Honnan tudhattam volna hogy papa kém

Csapnivaló kém de kém az én papám

S a neve Pápai” (128. oldal)

Forgách András új könyve, az Élő kötet nem marad címmel jelenik meg a Jelenkor Kiadónál teljes titokban a mai napon, benne a saját, soha el nem beszélt családtörténetét olvasó és kommentáló íróval a főszerepben. A szerző kikérte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától szülei, Forgách Marcell és Avi-Shaul Bruria aktáit, amelyekből két, számára idegen figura élettörténete bontakozik ki. Pápai néven szervezték be apját, majd annak súlyos depressziója miatt rögtön a héberül beszélő feleségét állították csatasorba Pápainé néven. Az Élő kötet nem marad cím a titkos jelentések legvégén olvasható: 1985. december 28-án zárták le az apa és az anya, Marcell és Bruria dossziéit. Forgách könyve elsősorban az anya könyve, mert a “londoni rezidentúra” tagjaként ismert újságíró apa mindhárom dossziéja nyomtalanul eltűnt (166. old.). Forgách Marcell az 1963-as londoni kiküldetés kudarca után kapott teljes idegösszeomlást.

Forgách András: Élő kötet nem marad

Jelenkor Kiadó, 2015, 248 oldal, 3490 Ft

 

2002-ben Esterházy Péter apja besúgótörténetét írta meg a Javított kiadásban, Forgách apja és anyja besúgótörténetét dolgozza fel. Mindkét ügynökkönyvet megelőzte egy nagyszabású munka: a Javított kiadás Esterházy Péter hatalmas aparegényét, a Harmonia Caelestist írja át, a friss kötet pedig Forgách András 2007-es monumentális, 650 oldalas anyaregényét, a Zehuzét. Míg Esterházy az akták kommentálásából indult ki, addig Forgách novellákat ír, folyamatosan lábjegyezetelve az eredeti jelentéseket, és csak egészen későn halljuk az elkeseredett fiú hangját a lábjegyzetek kommentárjaiban:

“Mit mondtál, te dög, te patkány? Hogy >>csak tapintatosan<<? mit akarsz te még csak tapintatosan az én anyámmal elintézni, mi közöd neked az én anyámhoz, vedd le azt a mocskos kezedet az anyámról, mert velem gyűlik meg a bajod, te szargubanc, te tapintatos rohadék!”, (99. old.).

A Forgách család tagjai a magyar kulturális élet fontos szereplői, András dramaturg, forgatókönyvíró, drámaíró, műfordító, író, a Színművészetin tanít, médiaművész testvérének, Péternek épp a Robert Capa Központban nyílik kiállítása (Jelentés: Esterházy Marcell, Gerhes Gábor és Forgács Péter). Van tehát  egy család, ami a művészetnek és a szabadságnak él, örök ellenállók, a mindenféle szabadság nyílt harcosai, és akikről kiderül, hogy hamis mítoszokra épült életük.

1982. november 1-jén ezt írták az Összefoglaló jelentésben:

“>>PÁPAI<<-né fn. tm-.-et 1975-ben szervezték be a korábbi III/I-4. osztály munkatársai. Ő tulajdonképpen átvette férje >>örökét<<, aki már az ötvenes évek óta kapcsolatban állt a szolgálattal, de jelenleg sulyos depressziós betegségben él, s alkalmatlanná vált feladatának ellátására.

>>PÁPAI<<-nét elvi, hazafias alapon szervezték be, szilárd politikai alapokon áll, meggyőződéses híve társadalmi rendszerünknek” (17.old.)

A saját családját is az ügynökök figyelmébe ajánló ("tippszemély-kutatói tehetség", 194. old.) Pápainé kedves, ám gátlástalan ügynök volt, és ahogy Forgách írja, “az apró mellékkörülmény, hogy III/I nem ugyanaz, mint a III/III, nem oszt és nem szoroz, mert senkit nem fog különösebben érdekelni. Hohó, nemhogy nem ugyanaz, de még ugyanazabb. Anyám ügynök vagy besúgó volt. Nem volt. De az volt. Nem. De. Na jó, nem besúgó, hanem kém volt. Nem igazi kém, de valami olyasmi” (159. old.). Egyszer rávették, hogy menjen át a fiához takarítani, hogy ezzel biztosítsa a terepet a szemközti házban lakó megfigyeléséhez, miközben ez csak "legenda" volt, hogy az anya beengedje őket a lakásba. Ebben a bravúros novellában ennek az egészen őrült és felfoghatatlan rendszernek sok árnyalatát megismerhetjük. Máskor Dóra elvtárssal azon vitatkoznak, Petri György jó költő-e, vagy felforgató ellenzéki.

“Ijesztő olvasmány a mama első jelentése” - írja az anyja aktáiban olvasóként elmerülő Forgách András. Legalábbis azt hitte, hogy anyja történetében merül el, miközben Pápainéként egy olyan megbízható, aktív, lelkes és meggyőződéses kommunista ügynököt ismerhetett meg, aki fordítóként dolgozott a hivatalnak. A könyv szörnyű drámája elbeszélhetetlen, Forgách ezért esik neki a jelentések feldolgozásának különböző utakon (novella, vers, kommentár), keresi a fogást az anyagon, de nem találja, mert nem találhatja. Ő elsősorban Bruria gyereke és nem Pápainéé, vele most kellett megismerkednie. Ez a teljes zavarodottság ideje, ilyen értelemben az új könyv a megértés felé vezető út első kísérleti lépése.

“Pápainé úgy érezte, senkinek sem mondhat el bizonyos dolgokat, és lelke mélyére kell temetnie olyan sebeket, amelyekről még önmagával sem beszélhet - a legmélyebb sebet, amelyet egy meggondolatlan házasság csak elmélyített. De a titkosszolgálattal való együttműködési készségét fokozta a konspiráció varázsa is, bárhogy megfakult is ez a varázs az évekkel, Pápainét mozgalmár ifjúsága kalandos éveire emlékeztette, a hajnalig tartó virrasztásokra egy olajfaligetben, a szúrós aljnövényzetben, egy ócska gépfegyver és egy erősen borostás, fiatal férfi társaságában, akinek izgató verítékszaga a forró lökésekben érkező sűrű narancs- és eukaliptuszillattal keveredett” (49. old.)

Az Élő kötet nem marad című könyvben Forgách a szülők ügynökmúltját dolgozza fel eltérő módon: az első harmadban a Pápainé által írt és róla készített jelentéseket novellákká írja át leírásokkal, karakterelemzésekkel, a másodikban versek segítségével folytatja az önmarcangolást, végül a Még valami című fejezetben kommentárt ír az egész ügyhöz, személyesen, vívódva. Forgách András íróként kiegészíti és továbbépíti a jelentésekben üresen hagyott helyeket, dramatizál és szceníroz. A jelentésben csak annyi áll, hogy Pápainé 1982. december 3-án az Angelika Cukrászdában találkozott a rendőrelvtársakkal, a szerző viszont a saját megértését könnyítendő feldolgozza, elképzeli és megteremti a helyzetet, hátha így közelebb kerül az anyjához. Mert egyébként csak azt tudja a jelentésből, hogy Pápainé a 60. születésnapjára 1000 forint értékű tárgyjutalmat kapott, többek között azért, mert a 29. Cionista Világkongresszusról “eredeti anyagokat” hozott haza.

A fiú olvassa az aktákat, közben kibontakozik egy számára addig ismeretlen nő képe, aki konspirál, szervez, teszi a dolgát, amiben hisz, építi a rendszert. Lehet egy anya James Bond? (“Egy Bond-filmet vetítettem ebbe az egérszürke történetbe”, 166. old.)) A fiút, Forgách Andrást is behívják elbeszélgetésre, szeretnék beszervezni, de ez nem történik meg. Az anya és a gyerekek Izraelbe utaznak a nagyapa, Avi-Shaul író és békeharcos születésnapjára.

Az akták az olvasás során továbbírják önmagukat, Forgách távolságtartóan és lendületesen vezeti be olvasóit egy hagyományosnak látszó ügynöktörténetbe, mintha csak egy kémfilmet néznénk. A probléma az, hogy a szerző mindent tud a főszereplőkről, az anyáról, az apáról, a három testvérről. Vagyis majdnem mindent. A kötet nyomasztó drámaisága pont ebben a nemtudásban sűrűsödik:

• kiről olvas a fiú?
• egy ügynökről vagy az anyjáról?
• mennyire lehet a két szerepet egy személyben összerakni?
• hogyan kérdőjeleződik meg az anya személyisége, története az akták olvasásakor?

Tegyük hozzá, olvasóként nem tudjuk, mit hagy ki Forgách, vagyis ez már valóban egy konstruált fiktív világ, egy megérthető, kedvesnek tűnő anyakémmel,, aki “megrekedt az ötvenes évek ideológiájánál” (48. old.), valamint  egy őrült apával, aki minden sarokban és levegővételben konspirációt sejt.

Az apa és anya titkos házasságtörténetébe az is beletartozik, hogy Forgách talált olyan kézzel írt jelentéseket, “amelyeken az állítólag akkor már bolond apám remek stílusról tanúskodó javításai láthatók. Igen. PÁPAINÉ és PÁPAI, ha az utóbbi állapota megengedte, vagy pedig az anyám erőszakoskodott, terápia gyanánt vagy végső kétségbeesésében, (...) egyszóval papának muszáj volt segítenie, tehát PÁPAI és PÁPAINÉ olykor együttműködtek” (191. old.).

A könyv első harmadában a szerző szeretné értelmezni anyja szerepét, és ezért az emlékezetéből és az aktákból gyúr egy új történetet. Ez a kötet legszebb, legnyomasztóbb és legszívszorítóbb része: a fiú megismeri az új anyját, Pápainét. Gondoljunk csak bele, hogy az évtizedek óta ismert anyai szerep mellett váratlanul felbukkan az aktákban egy soha nem látott, hallott szerep is, egy kelet-európai kémnő karaktere, aki újságíróiskolában dolgozik, a legjobb héber fordító, akinek minden erejét a férje ápolása viszi el, és aki annyira hithű kommunista, hogy nem tudja feldolgozni a tényt, hogy a gyerekei nem követik a marxista-leninista úton (55. old.).

“Ezt nem értette Dóra, ezt a kettősséget: a csodálatos érzékenységet és hajlékonyságot, sőt végtelen nyitottságot és kíváncsiságot bizonyos ügyekben, főleg a művészet dolgaiban, a regényes képzelőerőt, illetve a zárt, változhatatlan, rendíthetetlen dogmákat, melyekre Pápainé nyilvánvalóan fölesküdött” (48. old)

Forgách könyvét olvasva csak a nagyapámra tudok gondolni, akiről most lesz lehetőségem minden papírt kikérni, reménykedve bízni abban, hogy nincsenek el nem beszélt történetei. Egy biztos: ezt az országot nem a politikusok teszik jobb hellyé, hanem mi magunk, ezért mindenkinek kutya kötelessége lenne utána menni saját családtörténetének, együtt felfejtenünk egy közösségi akció keretében Magyarország közelmúltjának valódi történetét. Különben örökké beragadunk az elhallgatások és hazugságok hálójába, a valódi helyett a látszatéletekbe.

Senki sem tehet úgy ebben az országban, hogy nincs köze a kommunista diktatúrához, nem lehet kívülálló, mert a fentiek is mutatják, hogy az állampárti diktatúra a családokban működött, ezzel meghatározva több generáció életét, így a miénket is. Titkokra, hazugságokra és elhallgatásokra épült fel egy rendszer, amit a mai napig nem romboltunk le, a mai napig nem teszik lehetővé az ügynökakták megismerését széles körben. Marad megint a családi kör: ahogy a rendszerváltás előtt a diktatúra is ott ült esténként a vacsoraasztalnál, úgy kell most a székét felrúgva kirúgni a vendégségből.