Fehér Béla már 2008-ban azt nyilatkozta a Literának, hogy dolgozik egy, a szabadságharc idején játszódó regényen, amelynek története egészen a napóleoni háborúkig nyúlik vissza, és „ál-politikai kalandregény” lesz. Az akkor még Gyanús erények címmel létező szöveg végül 2011-re készült el, és a Kossuthkifli címet kapta; a fülszöveg szerint egyfajta Jókai-paródiával van dolgunk, de ennél jóval többről van szó.
ELSŐ MONDAT:
„Az imént ütötte el az éjfélt a pozsonyi Szent Márton-székesegyház harangja.”
A történet 1849 májusában kezdődik Pozsonyban (akkor leginkább Pressburg, most Bratislava) pont aznap, amikor „Hentzi von Arthurm vezérőrnagy a budai várból először ágyúztatta Pestet”. Egy zöld delizsánsz (1750 és 1888 között forgalomban lévő, országosan közlekedő postakocsi) érkezik egy levéllel, amelyben egy rég nem látott barát, Elepi Kőszál kéri a híres pozsonyi Vödric Demeter cukkerbakkert (cukrászt), hogy születésnapjára küldjön neki Debrecenbe „tizenöt diós és ugyanannyi mákos beuglit”, mert ennek a Kossuthkiflinek elnevezett édességnek a híre odáig is elért.
A levél kései érkezte és nem illetékes kezekbe kerülő furcsa tartalma épp elég okot ad arra, hogy Swappach őrnagy (Kossuth kissé ügybuzgó, és mint később kiderül, nem mindig makulátlan tisztességű katonája) gyanút fogjon, és kémjátszmát szimatoljon. Ekkor már csak egy lelepleződő szerelmi légyott és egy apa kifosztása kell ahhoz, hogy két furcsa társaság induljon el Pozsonyból. Az egyiken, a fentebb említett zöld delizsánszon Swappach őrnagy, szerelme Estilla (aki a cukrász lánya) és a kíváncsi szomszéd, Karola grófnő utaznak egy Batykó nevű kocsihajtóval Debrecen felé a titokzatos és gyanús Kossuthkiflik társaságában; a másik, egy gyászhintón Swappach őrnagy felbőszült apja, a fia által teljes vagyonából kifosztott császárpárti Swappach Ferdinánd és a lánya után siető Vödric cukrász üldözik az első csapatot.
A Kossuthkifliről szóló kritikánkat elolvashatod nyomtatásban is, az egész újságot pedig itt már online is megtalálod.
Az országot keresztülívelő utazás egy ártatlan édesség miatt pusztán ürügy a szerzőnek ahhoz, hogy ezeken a furcsa embereken és az általuk generált komikus és bizarr szituációkon keresztül mutassa be 1849 háború dúlta, a maihoz kísértetiesen hasonlóan kettéosztott Magyarországát. Alulnézetből, a „jónép” szemszögéből megfigyelt szabadságharc világába vezeti az olvasót, és szagolható, tapintható korrajzot ad. Jönnek-mennek a katonák, osztrákok és magyarok, parasztok és urak, útonállók, kocsisok, serfőzők, zarándokok, kovácsok és szinte minden fejezetre esik egy vérbő vita a szabadságharcról. Fehér Béla igazán remekel ebben a regényben, humora könnyed és frappáns, mégis gyakran körmönfont, már-már Rejtői.
A Kossuthkifli nyelvezete, a regény talán legfontosabb erénye, eleinte zavarba ejti az embert. Az archaikus elemek, tájnyelvi szófordulatok és mondatszerkesztés, a helyenként póriasan vaskos trágárságok vagy éppen szatirikus finomkodás keveredve a korabeli német nyelvi hatással, az irtózatos mennyiségű német kifejezéssel olyan szöveget szül, hogy egyből a helyszínen érezheti magát az olvasó, ha sikerül magát az első pár oldal után túltennie a fejében kavargó káoszon.
Bár igazi, valószínűleg rengeteg kutatómunkát igénylő történelmi regényről van szó, Fehér Béla mégsem tagadja meg önmagát. Nemcsak azért, mert a legtöbb regényében felbukkanó Görbekerti család itt is képviselteti magát, hanem sajátos humora és történetszövési módja miatt is. A valószerűtlen, groteszk elemek iránti vonzódása szintén feltűnő: vannak itt halottak zsákba zárt, vagy épp ágakra fészkelő lelkei, bejglivé változó cselédlányok, repkedő edények, felderengő kísértetek, homlokon lőtt gémeskutak; a skatulyába zárt „maradék magyar”-ról, Füzegyről – aki rendes méretét csak akkor kapja vissza, ha a magyar elnyeri az igazságot – már nem is beszélve.
A Kossuthkifliben tehát egy népmesei elemekkel dúsított kalandregény fonódik össze egy precíz és alapos történelmi regénnyel, amely mindeközben sajátos nyelvezettel megírt igen aprólékos korrajz is. És hogy szatirikusságát és éles humorát se felejtsük, idézzük itt a regény vége felé megfogalmazódó sommát: „Hömpölyög, örvénylik a függetlenségi harc tiszta forrásvize, és semmit nem tehetünk, ha felkavarja a büdös iszapot.”
Értékelés: A-
Fehér Béla: Kossuthkifli, Magvető Kiadó, 2012, Budapest, 336 oldal, 3490 Ft.