Életrajzi kötet nyerte el a Costa Év Könyve Díját

.konyvesblog. | 2019. január 30. |

A jelenleg 85 éves Lien de Jong életéről szóló The Cut Out Girl nyerte el a Costa Év Könyve Díját. A Costa minden évben több kategóriában díjaz (EBBEN a cikkben írtunk az idei nyertesekről), majd később ezek közül választja ki azt az egyet, amely a 30 ezer fonttal is járó „év könyve” elismerés birtokosa lehet.

Szerzője, Bart van Es, civilben az oxfordi egyetem tanára, könyvének története ugyanakkor részben önéletrajzi ihletésű. Nagyszülei ugyanis a második világháború alatt a holland ellenállás tagjai voltak, akik zsidókat is rejtegettek. Köztük volt az akkor még rendkívül fiatal Lien de Jong is. A lánynak később megromlott a kapcsolata van Esékkel, majd egy másik családhoz került, akik cselédként dolgoztatták, és a család egyik tagja szexuálisan is zaklatta. Korábbi bújtatóival teljesen megszakadt a kapcsolata, és amikor Bart van Es most, sok év múltán megkereste, eléggé tartózkodó volt vele szemben. Később azonban megenyhült, barátságot kötöttek, és kiderült, hogy rengeteg családi iratot megőrzött abból az időből, például az édesanyja levelét, melyben idegenekre bízza a lányát.

Lien de Jongot meglepte, hogy az életéről szóló könyv kapta az elismerést. Felemlegette, hogy a háború után nem igazán beszéltek a bujkálás éveiről, ez egyszerűen nem volt téma. Sokszor úgy érzi, hogy az élete a háború után kezdődött csak el, a háború alatti időszakra pedig egyszerűen nem voltak szavai. A zsűri szerint most egy olyan történet kapta az elismerést, melyet sosem meséltek volna el, ha szerzője nem megy utána. Szerintük Lien de Jong élettörténete erősen rezonál a mával, elég, ha csak arra gondolunk, hányan veszítik el ma is az otthonukat és hány olyan történet van, melyet sosem mondanak el. Lien de Jong az átadón azt mondta, hogy család nélkül az embernek nincs története. Most már viszont neki is van, hiszen Bart van Es újranyitotta a családjához vezető csatornákat.

Forrás: Guardian

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél