Felújításra szorul Dumas egykori kastélya: a háromemeletes neoreneszánsz villát elsősorban a vizesedés fenyegeti, de egyébként is nagyon rossz állapotban van. A kastély teljes felújításához majdnem egymillió euróra lenne szükség, és ennek csak egy részét lehet közpénzekből előteremteni, ezért a jelenleg múzeumként üzemelő kastély igazgatósága jótékonysági gyűjtést szervez, hogy megmenthessék az épületet. Egyelőre még csak kevesebb mint 3000 euró gyűlt össze, pedig ha nem cselekszenek gyorsan, a kastély végleg tönkremegy. Összefogásra van tehát szükség, méghozzá „Egy mindenkiért, mindenki egyért!” alapon.
Dumas 1844-ben, A három testőr sikere után vette meg a Párizstól 20 kilométerre fekvő birtokot, ahol „a saját földi paradicsomát” teremtette meg magának. Először is felbérelte a kor egyik legnevesebb építészét, Hippolyte Durand-t, akivel mindjárt két épületet is felépítettetett: a neoreneszánsz kastélyt, amit később híres regénye után Monte Cristo Kastélynak nevezett el, és vele szemben egy kisebb neogótikus pavilont, az If Kastélyt. A nagyobb épület, bár a legtöbbször kastélyként emlegetik, valójában egy villa: homlokzata felett a három sast ábrázoló Dumas-címer látható, rajta a család jelmondatával: „Szeretem azokat, akik szeretnek engem.” A homlokzatot virágmotívumok, angyalok, hangszerek és mitikus állatok díszítik, a földszinti ablakok előtt pedig egy-egy híres író, például Shakespeare szobra áll.
Mindez együtt egy kisebb vagyonba, ötszázezer aranyfrankba került – egy párizsi munkás fizetése napi két vagy három frank volt akkoriban. Dumas ráadásul óriasi házavató murit is rendezett mintegy hatszáz barát és rajongó részvételével, és ez még csak a kezdet volt: a kastély később is gyakran otthont adott különféle fényűző ebédeknek és estélyeknek. Az író, ha menekülni akart a mulatozás zaja elől, csak átvonult az If Kastélyba és ott dolgozott tovább az aktuális szövegén.
Mivel Dumas-nak ekkoriban mintegy negyven szeretője is volt, a kicsapongó élet mellett hamar elverte vagyonát, és már 1851-ben kénytelen volt potom harmincegyezer frankért megválni a birtoktól, és Belgiumba költözni. A kastélynak ezután több tulajdonosa is lett. 1969-ben le akarták bontani, hogy modern rezidenciát építsenek a helyére, de a környékbeli falvak és kisvárosok összefogtak, és megvásárolták a birtokot. A két kastély a kilencvenes évek óta múzeumként működik. Most azonban az épületek újra renoválásra szorulnak, a szennyvízrendszer és a vízvezetékrendszer felújítása a legsürgősebb. Nem mindegyik épületrész számít azonban a francia nemzeti örökség részének, ezért az igazgatóság a közpénzek mellett a felújítás költségének egy részét jótékonysági felhívás alapján próbálja előteremteni.
Forrás: Guardian
